Hasnyálmirigy, epe vagy máj?

Kb 2 hónapja erős hasi görcs miatt szinte mozdulni sem tudtam a fájdalomtó öt órán keresztül, ekkor elaludtam, és reggelre gyengült a fájdalom, de nem múlt el a jobb oldali bordaív alatt közvetlenül. Háziorvosom laborba és hasi UH-ra küldött. Amiláz: 87U/L, Lipáz: 79 U/L. Az ultrahang vizsgálatra sajnos több, mint egy hónapot kellett várnom, amikor az orvos szerint már semmi nem látszott. Csak annyit jegyzett meg, többszörös "törés" van az epémen, de ez valószínű születésem óta. Mivel nincs diagnózis, ezért nem tudom, milyen ételeket ehetek, vagy nem, a dietetikus sem tudott emiatt segíteni. Csak azzal ijesztgetett mindenki, ha egyszer volt ilyen görcs, akkor majd lesz megint. Hogyan lehetne megállapítani, hogy mi lehet a probléma?

Dr. Plósz János válasza hasi fájdalom témában

Ezek szerint jelenleg nincs epeköve, hasnyálmirigy-gyulladása nem volt, így ez alapján szigorú diétát semmiképp nem javasolnék. Sőt, naponta legalább 1x, de még inkább 2x érdemes lenne annyi zsiradékot fogyasztani, ami az epehólyag teljes összehúzódását kiváltja, így megelőzve epekövesség kialakulását.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. június 10.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Lassan másfel éve tartó bal hasi...
Tisztelt Doktor Úr! Ezelőtt már kétszer írtam Önnek, most ugyanazzal a gonddal írok, a fejleményekkel együtt. Majdnem másfél éve fáj bal...
Hasi fájdalom számtalan műtét
Tisztelt Dr Úr! 40 éves nő vagyok, többször operáltak endometriozissal, illetve vakbel műtét is volt 2018 ban abban pedig egy...
10 hónapja tartó hasi enyhe fájdalom a...
Tisztelt Doktor Úr! Még idén áprilisban írtam Önnek azzal a panassszal, hogy bal oldalt tompán fáj a hasam (csatalom az akkor leírt...
Hasnyálmirigy gyulladás
Tisztelt Doktorúr! Múlt hét péntek óta elkezdett fájni a gyomrom, görcsölt is. Előtte is voltak bélpanaszaim. Azóta ha eszek v iszok,...
Epés reflux
Kedves Doktor Úr! Idén januárban epehólyag eltávolításom volt. Azóta gyakori alhasi fájdalommal nőgyógyászat- urológia passzolgatott....
Hasi fájdalom köldök mellett
Kedves Doktor Úr! 19 éves fiamnak 2 hónapja bal köldöke mellett /felett 2 ujjal fájdalma van. Ami kisugárzik minden irányba, hátba is. A...