Lassan másfel éve tartó bal hasi fájdalom

Tisztelt Doktor Úr! Ezelőtt már kétszer írtam Önnek, most ugyanazzal a gonddal írok, a fejleményekkel együtt. Majdnem másfél éve fáj bal oldalt a hasam, egy éve voltam hasi ultrahang, nem találtak semmit, egy éven belül voltam végbél tükrözésen és proktológiai vizsgálaton, ott azt állapították meg, hogy a végbél funkció nem megfelelő, erre kúpot írtak ki, de más gond itt se volt. A lényeg, hogy karácsony tájt elég erőteljesen fáj a hasam bal oldalt, úgy döntöttem, hogy veszek egy vastagbélrák szűrű otthoni széklet tesztet, mindent megfelelően csináltam, és negatív lett. Ennek örültem. Aztán hazaköltöztem, és elkezdtem sétálni sokat, utifűmaghéjat enni, ennek hatására nagyjából 1-1,5 hónapig alig észrevehető volt a fájdalom, vagy teljesen el is múlt, voltak napok, hogy arra jöttem rá nap végén, hogy egyáltalán nem volt fájdalmam. Fogytam 6 kg, december óta, odafigyeltem mit eszek. A széklet változó volt, volt vastag, virsli alakú vékony, vagy bogyós, ezek váltakozva. Most viszont pár napja újra előjött a fájdalom erőteljesebben, természetesen aludni még mindig tudok tőle, de a napjaimat tönkre teszi, mert nyugtalanít, hogy nehogy vastagbélrákom legyen. Ma reggel is arra keltem, hogy enyhén fáj bal oldalt, felkeltem, elsétáltam a konyháig, és azonnal elmúlt, teljesen észrevehetetlen volt a fájdalom, reggeli kávé után persze azonnal WC, sajnos fagyi állag szerű virsli vékony széklet jött ki, illetve volt néha olyan is, hogy ilyen nagyob kemény bogyós széklet volt összeállva, és egyik fele világosabb színű volt, mint a másik, de persze ugyanúgy barna. Vérzés azóta sincs, se láz, se drasztikus fogyás. Januárban voltam vért adni, ott például a hemoglobin szintem azt mondták ugyanaz, mint jó pár éve, semmit se változott, véradásra alkalmas voltam, persze nem tudom, hogy ezen infók kizárják -e a komolyabb betegséget. Étvágyam rendben van. Van, hogy minden másnap van széklet, azaz egy nap mindig kimarad szinte. Igazság szerint nem halogatom tovább, meg szeretném tudni mi bajom van, így el is indítottam egy időpontfoglalást a, debreceni magánrendelőjükbe, május 27- szerdára kaptam időpontot. Köszönöm a választ előre.

Dr. Plósz János válasza hasi fájdalom témában

A panaszt okozhatja diverticulosis, de akár irritabilis bél szindrómának is megfelelhet (rosszindulatúság bennem nem merül fel a leírt tünetek alapján). A negatív endoscopia segíthet az aggodalom elengedésében.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2026. április 27.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Hasi fájdalom számtalan műtét
Tisztelt Dr Úr! 40 éves nő vagyok, többször operáltak endometriozissal, illetve vakbel műtét is volt 2018 ban abban pedig egy...
10 hónapja tartó hasi enyhe fájdalom a...
Tisztelt Doktor Úr! Még idén áprilisban írtam Önnek azzal a panassszal, hogy bal oldalt tompán fáj a hasam (csatalom az akkor leírt...
Hasnyálmirigy gyulladás
Tisztelt Doktorúr! Múlt hét péntek óta elkezdett fájni a gyomrom, görcsölt is. Előtte is voltak bélpanaszaim. Azóta ha eszek v iszok,...
Epés reflux
Kedves Doktor Úr! Idén januárban epehólyag eltávolításom volt. Azóta gyakori alhasi fájdalommal nőgyógyászat- urológia passzolgatott....
Hasi fájdalom köldök mellett
Kedves Doktor Úr! 19 éves fiamnak 2 hónapja bal köldöke mellett /felett 2 ujjal fájdalma van. Ami kisugárzik minden irányba, hátba is. A...
Emésztőrendszeri panaszok
Tisztelt Doktor Úr! Pár napja kérdeztem Öntől szájüregi égő érzéssel kapcsolatban. Válaszát nagyon köszönöm, sokat segített, így más...