4 napja tartó folyamatos hasi fájdalom

Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Már 4. napja folyamatos, kínzó hasfájás gyötör valamint székrekedésem van állandó hasmenés mellett, mely csak folyékony állagú. A gyomrom evéstől, ivástól és nyomástól is fáj. A hasmenés elleni gyógyszerektől (Lopedium, széntabletta) minimálisan javul maga a hasmenés rövid időre, de még így is gyakran (kb óránként-fél óránként) kell wcre mennem, minimális eredménnyel, ami folyékony. Már próbáltam beöntést is, de nem jött ki semmilyen ürülék cspán az átlátszó kamillás víz. Ma jártam orvosnál, de csak hasfájás elleni gyógyszert adott, és közölte hogy fogyasszak több folyadékot, és ha nem mulnak a panaszok 1-2 napon belül, kórházi beutalót ír. A fájdalmak változó erősségúek, előfordul hogy sírnom is kell tőle, éjszakánként pedig az alvás is nehezen megy. Főiskolára járok, és emiatt már két zárthelyit is jövő hétre kellett halasztanom, valamint a fájdalom is kezd egyre elviselhetetlenné válni. Kérem segítsen! Mi lehet ez? Mit tehetnék? Tisztelettel Klaudia

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Plósz János válasza a hasi fájdalom témában

4 napja tartó hasmenés, hasi fájdalom elsősorban fertőzéses eredetű gyomor-bélhurutra utal. Széklettenyésztés elküldése indokolt első körben, ezt követően pre- és probiotikum fogyasztása, bő folyadékbevitel, diéta (kekesz-tea, pirítós, majd fokozatosan bővítve), esetleg bélben ható antibiotikum terápia (Normix vagy Klion).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. november 03., 18:29; Megválaszolva: 2011. november 04., 09:35
Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések
Gyomor helyreállítása.
Üdvözlöm! Rengeteg fűszer, főleg Cayenne bors okozta gyomor nyálkahártya felmaródást, hogyan lehet visszafordítani? És alkalmazható e a...
Vélemény kérés
Üdv! Gyomorkapszulás vizsgálatom volt, melyből kiderült apróbb fekélyek látszódnak a vékonybél végén. Kaptam egy gyomorsav lekötőt, ami a...
sovány vagyok hizni szeretnék
Tisztelt Doktor Úr! Az utóbbi 2 évben 6kg ot fogytam valószinüleg azért, mert nem tartottam a reflux diétát, minden héten emiatt egy nap legalább...
Veres nyálka szellenteskor
Tisztelt Doktur Ur! Az alabbi tünetek alapjan milyen problema allhat a hatterben? 35 eves nö vagyok, gyermektelen. Ülö foglalkozast vegzek, legalabb 10...
Sörélesztő intolarencia
Tisztelt Doktor Úr! Haspuffadás és fokozott gázképződéd miatt végeztettem egy étel intolarencia tesztet amiben a következő eredményeket kaptam...