Tüdőcsúcs daganat?

Tisztelt Doktor nő/úr! A következő problémával fordulnék Önhöz: 33 éves, nemdohányzó, ülőmunkát végző (szoftverfejlesztő) férfi vagyok. A panaszaim a következőek: mély lélegzetvétel hatására a bal oldalon a mellizom felső részének magasságában, valamivel a kulcscsont alatt, mélyen, nyilalló fájdalmat érzek. Kissé fáj a vállam is, beleértve az egész vállövet és a felkaromat is. A fájdalom a váll mozgatásának hatására fokozódik, főleg akkor, ha kissé előre dőlök és előre feszítem a vállamat, akkor ugyanazon a ponton felerősödik az a nyilalló jellegû fájdalom, mint, ami a mély lélegzetvételnél is jelentkezik. Emellett, ami még aggasztó, hogy nagyobb tüsszentés hatására az egész vállamat és végig a karomat elönti a fájdalom, ami kb. fél-egy percig tart, utána elmúlik. Hasonló panaszaim korábban is voltak, de voltak tünetmentes időszakok, a legutóbbi panaszos folyamat néhány hete kezdődött. Jelenleg úgy vettem észre, hogy ezeket a tüneteket leginkább a reggeli, délelőtti órákban érzem, délutánra, estére, mintha enyhülnek, vagy megszünnének, vagy esetleg csak megszokom és nem tûnik fel annyira? Először valami mozgásszervi elváltozásra gondoltam (ülő munka, esetleges rossz testtartás a számítógép előtt - bár próbálok odafigyelni rá, esetleg este "elfekszem a karom, a vállam), de aztán utánaolvastam az interneten a tüneteimnek (tudom nem kellene, mert félrevezethetik az embert) és akkor megijedtem, mert azt találtam, hogy tüdőcsúcs daganatok is ilyen tüneteket okozhatnak (mozgatásra, légzésre fokozódó vállövi fájdalom). Köhécselek is néha, föleg ilyenkor a téli időszakban, de nem tanusítottam neki nagy jelentőséget. Nem tudom mit tegyek, merre induljak el a problémám okának felderítésében, mert nem szeretnék abba a hibába esni, hogy ha neadjisten mégis ilyen komolyabb oka lenne a panaszoknak, akkor feleslegesen húznám az időt azzal, hogy esetleg egyik reumatológust keresem fel a másik után. Válaszát előre is köszönöm.

WEBBeteg Szakértő válasza mozgásszervi panasz témában

Tisztelt Kérdező! A leírt tüentek inkább mozgásszervinek tűnnek. Első lépésben sajátítson el gyógytornát és végezze minden nap. Mozogjon minnél többet. A légzéssel összefüggő panasz miatt keresse fel háziorvosát, legyen egy fizikális vizsgálat. A mellkas röntgen elvégzése is szóba jön, amivel a daganatnak a gyanúja is kizárható.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. február 24.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Derékfájdalom miatt MR vizsgálat
Tisztelt Doktornő / Úr! Régóta tartó, derékfájdalmam, 2 hete olyannyira fokozódott, hogy a lábamra állni is alig bírtam, múlt héten megtörtént az MR...
Nyaki és háti gerinc rtg lelet
Kedves DoktorNő/Úr! Munkám miatt napi 10órát ülök számítógép előtt, nem ergonomikus kialakítású munkahelyen évek óta. Szüleim unszolására mentem el röntgenre...
Izületi panaszok
Tisztelt Doktornő/Úr! Másfél-kettő éve az ízületeim hirtelen lerobbantak. Térd, könyök, csípő és most már a bokám is fáj. Mind ez az utóbbi kettő évben....
Borda alatti szúrás érzek sétálásnál...
Tisztelt Doktornő/Úr! A panaszom: borda alatti szúrás néha görcs, emelésnél sétálásnál, de változó mert van, amikor alvás közben is elő jön. A háziorvos...
Légkondicionáló hatása
Kedves Doktornő/Doktor úr! Mivel tél van és rengetegen vagyunk egy irodában a légkondicionálót még nem, de belső légkevertetést már használják. Sajnos...
Fájdalom farpofában-csípőben.
Üdvözlöm! Éjjelenkén rendszeresen a bal farpofámban, vagy az ülőgumóban érzek erős fájdalmat, ha felülök, néhány perc után elmúlik. Négyszer volt hüvelyi...