Mennyire valószínű, hogy vért látok?

Tisztelt Doktor Úr! Korábban írtam magának inkomplett székletürítés témában, ami szerencsére talán már egyre javul, viszont egy másik panaszom is lenne. Gyakran szoktam piros részeket látni a székletemben, de a legtöbb esetben egyértelműen látszik, hogy csak paradicsom héjat látok. Viszont néha előfordul, hogy pirosat látok viszont, amit látok az nem héj, inkább, mintha pépes lenne, viszont nem folyékony. Ami különös ebben az az, hogy ezt szinte csak akkor látok ha előző nap paradicsomot ettem, máskülönben nem szoktam. Elképzelhető, hogy nem teljesen megemésztett paradicsom darabokat látok? Fontosnak érzem megemlíteni, hogy a mai napon is sok piros darabot láttam, amin normál esetben nem estem volna kétségbe mivel tegnap sok paradicsomot ettem, viszont itt kissé folyós eléggé vérnek kinéző dolgot láttam (amit képen csatolok, habár sajnos annyira tisztán nem látható és elnézést kérek a képért, de sajnos máshogy nem nagyon tudnám leírni). Azt megjegyezném, hogy tegnapi sütögetéskor alkoholt is fogyasztottam és ilyenkor másnap mindig hasmenésem van. Elképzelhető, hogy ugyan olyan pépes paradicsomot láthattam (már persze ha valóban azt szoktam) a wc papíron, mint amit szoktam csak a hasmenés miatt kissé folyósnak néz ki? Sajnos gyakran ilyenkor a legrosszabb jut eszembe a korom és az esélyek ellenére is. Maga szerint érdemes aggódnom illetve ez vér lehet? Válaszát Előre is Köszönöm!

Dr. Plósz János válasza paradicsom témában

Ne aggódjon, a kép alapján ez egyértelműen nem vér (az emésztett vér teljesen feketévé-kenőcsös állagúvá teszi a székletet, a firss vér pedig csöpög, nem "áll" össze daradokban a székleten belül.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2019. szeptember 01.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Piros darabok a székletben
Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy mai napon a székletemben 1-2 piros darabokat láttam élénk piros színe volt, de nem vagyok...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...
Alkoholfogyasztás után az állkapcsom...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A panaszom már több éve fenn áll, próbáltam egyről a kettőre jutni, de sose sikerül. Ha alkoholt fogyasztok, pl...