Mire utlahatnak az alábbi tünetek?

Kedves Doktorúr! 25 éves férfi vagyok, inkább sovány testalkatú, nem dohányzó. Panaszaim nagyjából 2.5 hete kezdődtek. 4-5 napon át úgy indult a reggelem/reggelünk a barátaimmal, hogy éhgyomorra meginttunk 3-3 cent pálinkát. Én órákig nem is étkeztem utána. Ezen 4-5 nap elteltével azt éreztem, hogy erősen maró hatású a böfögésem, étkezés után 1 órával kb, gyomortartalommal keveredett gáz jött fel. Ez után néhány nappal - miután ezt a pálinkázós dolgot abbahagytam -minimalizálódott a savas felböfögés, viszont azóta nagyon gyakori böfögési ingerem van. Esetenként 5-10 percenként kevés levegő kéretszkedik ki, illetve ha van a gyomromban étel, akkor néha abból a tartalomból minimális, mintha csuklás-szerű érzésem lenne a kis böfögés után sokszor. Az első napokban ehhez társult reggeli és étkezés utáni hányinger (hányás nélkül) és korai teltségérzet a gyomorszájamnál. Mostanra ezeket már nem észlelem, ami maradt, az a gyakori böfögési inger. Voltak napok, amikor eltelt 2 "böfögés" közt akár 20-30 perc is. Egy orvos (nem szakorvos) ismerősöm szerint átmeneti funkciózavar lehet ami az elmúlt 2 hónapos szorongásom és kétségbeesettségem eredményeként nyilvánult meg. Amikor hanyatt fekszem / lehajolok étkezés után, nem jön vissza magától semmi, és maró jellege sincs mindig a felböfögött gyomortartalomnak. Illetve ezek a tünetek éhgyomorra is igazak, viszont amikor fekszem az ágyban, akkor nem kell böfögnöm, hanem leginkább ülőhelyzetben. Mivel nagyon aggódom, szorongom, hogy mi lehet ez (sokat olvastam a refluxról és arról a tüneti kezelésről, amit az orvosok alkalmaznak) , félek dokihoz menni, nehogy letudja egy savcsökkentő gyógyszerrel. Tüneteim leginkább 1-3 a tízes skálán, de a szorongás miatt sokkal nyomasztóbbnak élem meg. (~1 hónapja labor és hasi ultrahang nem mutatott eltérést, egy ez előtti probléma kapcsán) Nagyon köszönöm a válaszát előre is!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Plósz János válasza aerophagia témában

Panaszát egyértelműen fokozott levegőnyelés okozza. Ennek oka valószínűleg a stressz illetve a diéta-hiba okozta gyomorhurut- gyomornyálkahártya-sérülés, illetve ez emiatt érzett dyscomfort. Mindenképp érdemes kerülni a gyomorkárosító tényezőket (alkohol, gyógyszer) , enni gyakran, rendszeresen, nyugodtan valamint pár hétig bevonószereket használni (Gaviscon vagy Venter) .

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2019. június 15., 02:04; Megválaszolva: 2019. június 15., 08:49
Kérdések és válaszok: Egyéb
Gyomor sav
Én nem érzem hogy felböfögném, igazán én se értem miért és mitől keletkezik a számba és a nyelvemre az a fehér hab.Felfújódom és bekeményedik...
emésztési zavarok
Tisztelt Főorvos Úr! Segitségét szeretném kérni! Több éve fennálló bélrendszeri problémáim vannak.Epehólyag műtétem volt 2007-ben, mert...
böfögés, puffadás kérdés, tanács
Tisztelt Dr.Plósz János, panaszaim: 2015.tavasz, súlyom: 95 kg Tűnet, panasz: nagy étkezést követően haspuffadás, izzadás. 2015.nyár súlyom:...
puffadás székrekedéssel
Tisztelt Doktor Úr, 37 éves nő vagyok. Gyerekkorom óta rossz volt az emésztésem (már az óvodában a nehezebb ételek után csömör, hányinger...
Nehéz légzés, beszoruló levegő
Kedves Doktor úr, kérem segítsen! Tavaly tavasszal kerültem a sürgősségi osztályra, savtúltengéssel. Általában stresszes napok után mindig...