Súlyos lehet?

Tisztelt Doktor nő! Nagyon aggódom a kislányom miatt! 9 Éves. Sokszor fáj evés után a pocakja, és a széklete is nagyon ritka olyankor pedig kemégy és akkor is kevés vagy bogyós. Szokott fájni a feje is, és néha a szeme alatt lilás, vagy ép azt mondja, ugy érzi, mintha gyosran mozogna valami vagy duplán lát. ezek ha pihen utána elmulik, most 3 hete köhögött, 1 én elvittem orvoshoz mert nem javult, írt fluimucilt és antibiotikumot, 8.án elvittem vérvételre, ma kaptam meg az eredményt, az orvos nem adta ide, de azt mondta magnézium hiány, a cukor rendben, viszont, amiláz gyanus. elküldte fül orr gégére, és röntgenre. Diétát írt elő, az a gond, hogy a kislány nem igazán akar enni, de édességet enne mindíg. vagy tésztákat. Nem tulsúlyos gyerek. Nagyon félek, hogy gyyulladt a hasnyálmirigye vagy komoly betegsége van. Az orvos azt mondta csak jövőhónapban lehet ujra megnézni. Félek, hogy addigra komoly baj lehet? Lehet az antibiutikum hatása is? köszönöm válaszát Tisztelettel

Dr. Balogh Andrea válasza székrekedés témában

Kedves Kérdező! A probléma kicsit összetettebb ahogy látom és a leírtak alapján nem is biztos, hogy meg tudom innen fejteni. A székrekedés már önmagában okoz hasfájást, aláárkolt szemeket, étvágytalanságot. Ennek a rendezése nagyon fontos lenne. Egyrészt úgy, hogy normálisan eszik a kislány - elegendő zöldséget, gyümölcsöt, rendesen főtt ételt délben stb. másrészt rendesen iszik folyadékot minimum napi 1, 5 liter vizet - nem cukrozott italt stb. Az, hogy csak édességet akar enni egyrészről egy rossz szokás, mert aki édességet tud enni az meg tudja enni a főtt ételt és a rendes tápláló ételt is, másrészről a túlzott édességfogyasztás vezethet a székrekedéshez és a hasfájáshoz is. A túlzott édesség fogyasztás egy idő után bélgombásodást eredményezhet annak minden kellemetlen tünetével. Nem gondolnám, hogy a hasnyálmiriggyel lenne gond persze a leletét nem láttam, de ha nagyobb gond lenne orvosuk biztosan tovább küldte volna kivizsgálásra. Tisztelettel: Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. február 09.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Székelési inger hiány kamasznál
Tisztelt Doktornő! Gyermekem egészen òvodás kora òta szenved a székelés halogatásának problémájával. Elérkeztünk arra a pontra, hogy méllyebben kell...
Futás és székrekedés
Üdvözletem! Tanácstalanságom okán szeretnék Önökhöz fordulni és segítséget kérni. Problémám a következő. 46 éves vagyok,115 kg testsúllyal és 174cm-es...
Székrekedés külföldre költözés után
Tisztelt Doktor úr! 28 éves férfi vagyok és körülbelül két hónapja költöztem Ausztriába és az elmúlt 2-4 hétben tapasztaltam szorulásos tünetket. Korábban nem...
Anus visszazár
Tisztelt Doktor úr! Gyakran nincs ingerem. Ülőmunkát végzek és sok stressz ér. Ha ráülök a wcre, nagyon erőlködöm, kijön egy kis adag, de néha már közben...
Mi bajom, mennyire ijedjek meg?
Tisztelt Doktor úr! Hetente 1 szer szokott székletem lenni. Most már 10 napja nem volt csak ma reggel egy kicsi. Aggódom, mi bajom lehet? Laktózérzékeny...
Emésztési probléma
Tisztelt Doktor Úr! Tegnapi napon kértem tanácsot, székrekedésem és lassú bélmozgásom van. Ajánlani tetszett a Moxalole port. Kérdésem, hogy ugyanaz- E a...