Mire gondoljak?

Tisztelt Doktornő, a következő, kissé összetett problémámmal szeretnék fordulni Önhöz. Körülbelül két hónapja kínozza és keseríti meg az életem a következő dolog. A végtagjaimban, törzstől a lábujjaim hegyéig, valamint a karjaimban folyamatosan késszúrásszerű, nyilalló fájdalmat érzek, mely néhány másodpercig tart és nagyon sűrűn követik egymást. Combtól lefelé, a csuklókban, könyöknél mindenhol érzem, úgymond "vándorol" a fájdalom a testemen és úgy gondolom ez így 27 évesen nem mondható normális dolognak, három éve született meg a kisfiam, kiegyensúlyozott a családi életünk, de ez a dolog kezdi beárnyékolni a mindennapjaimat. Előfordult már olyan is, hogy ezekhez a fájdalmakhoz fáradtság és levertség is társult, ezt mindig a frontra fogom. Egy dolog biztos, az "anyaságot" illetve a gyereknevelést tökéletesen akarom ellátni és sokszor rá stresszelek dolgokra.. Visszatérve, természetesen elindultam kivizsgáltatni ezt az egész rejtélyes dolgot, voltam tüdő szűrésen, mell ultrahangon, szeptemberen és körülbelül két hete vérvételen, méhnyakrákszűrésen és volt egy lumbális gerinc ct vizsgálatom, minden eredmény rendben volt. A lényeget azonban kihagytam, fiatal korom óta, körülbelül hét éve már, hogy nagyon gyakran fáj a hátam, konkrétan a hátam közepe és amikor "elővesz" ez a fájdalom úgy érzem, mintha össze akarna szakadni a gerincem. Sajnos eddig csak lumbális gerinc ct-n voltam és úgy tudom az csak az ágyéki gerinc részről ad képet, a hát gerincről nem. Az interneten utána olvastam és nagyon elkeseredtem mert nagyon rossz dolgokat is írnak az ilyen jellegű panaszokról és teljesen elkeseredtem /gerinc tumor, csontrák stb. /. Kérem segítsen nekem abban, hogy ha mennem is kell további vizsgálatokra mégis milyen szálon induljak tovább és egyáltalán mire gondoljak a panaszaimmal kapcsolatban? Kérem ne haragudjon, amiért ilyen hosszúra sikerült a levelemen. További szép estét kívánok Önnek.

Dr. Kerekes Éva válasza végtagfájdalom témában

Tisztelt Érdeklődő! látatlanban is megnyugtatnám, nincs csontrákja, és gerinctumora meg főleg nem. A háti fájdalom a kisgyerekek miatti görnyedt tartástól van, igen gyakori panasz, mindanyiunkkal előfordul. A gerinc háti szakaszáról CT felvétel technikailag nem értékelhető, és nincs is értelme, mert a csontrák a sima gerinc röntgenen is jól látható, a Ct-vel igazolható porckorong a háti szakaszon ritka és nem műthető, így a gerinc háti szakasza CT vizsgálatának orvosi szempontból nincs értelme. A végtagfájdalmai okát látatlanban nem tudom megmondani. Remélem, a szorongás erősíti fel a banális fájdalmakat. H a válaszotól nem nyugszik meg, érdemes felkeresnie egy úgyevezett peirferias idegrendszeri szakrendelést (megyei kórházakban is klinikákon működik (beutaló kell). Remélem, ott majd megnyugtatják.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 05.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Milyen betegségre utalhat a tünetek?
Jó napot kívánok! Panaszaim fél éve kezdődtek, különböző furcsa tünetek valtakoztatjak egymást minden nap. Eleinte szedultem,...
Lábfájás
Tisztelt címzett! 24 éves nő vagyok. A munkarenden 24/72 órás. Amikor dolgozom (24 órát) mindig nagyon fáj és be dagad a lábam. Legtöbb...
Hetek óta tartó lábfájdalom
Hozzávetőleg fél évvel ezelőtt kezdődött, amikor éjszakánként, és reggel is arra ébredtem, hogy elzsibbadt a térdem. Később a járás is...
Végtagfajdalom
T. Dr. Úr Nő Két évvel ezelőtt nyáron elkezdődött nálam egy bizonyos szintű fáradság érzés és végtag illetve izületi fájdalom. Ez egyre...
Mi okozhatja a térd fájdalmaimat?
Tisztelt Doktor úr! A kérdésem a következő lenne körülbelül másfél éve kezdődtek a térd panaszaim eleinte csak fájt aztán elkezdett...
Térd-combfájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Kérdezni szeretnék Öntől! Kb. egy hete a térdemben szúró fájdalmat érzek. A térdem hátsó felén, azaz a hajlatban. A...