Ijesztő ideggyógyászati tünetek

Tisztelt Doktornő! Nagyjából másfél hónapja kezdődtek a tüneteim, amik meglehetősen megkeserítik a mindennapjaimat. Az egész egy erős nyak és vállfeszüléssel kezdődött, ami szinte folyamatosan fennállt. Az izmaim nem fájdalmasak, mozgathatóak, de olyan, mintha folyamatosan valamilyen teher nehezedne rájuk, vagy ha folyamatos munkát végeznének. Ehhez később csatlakozott az állkapcsom is, illetve a rágóizmaim. Ezek a tünetek általában egész nap fennállnak, és csak időnként szűnnek meg, de olyankor teljes egészében, éjszaka és ébredéskor nem jelentkeznek). Emellett szinte minden nap valamilyen zsibbadás vagy izomremegés is jelentkezik, általában a lábamban, de volt már, hogy a hasamban is ugrált egy izom, aztán, amilyen gyorsan jött, el is múlt. Az utóbbi tünetek nem folyamatosan vannak jelen, hanem időről időre el- és feltűnnek. Rendszeresen sportolok, fogyni nem fogytam, szellemi munkát végzek, tehát ilyen téren úgy tűnik, minden rendben van. Emellett azonban szinte folyamatosan aggodalmaskodom, hogy valamilyen súlyos betegségem van (SM, Huntington kór, ALS - ebben persze az internet sincs a segítségemre). Neurológusnál jártam nagyjából két hete, aki megvizsgált (akkor az izomremegés még nem jelentkezett) és szomatoform zavart állapított meg, ami ideig óráig megnyugtatott, de a nyugtalanító tünetek miatti aggodalom állandóan visszatér. Most valamilyen magán képalkotó diagnosztikai vizsgálaton gondolkodom (koponya MR), amivel végleg megnyugtathatnám magam. Ön mit gondol? Lenne ennek értelme? Milyen vizsgálattal zárhatnám ki ezeket az ijesztő betegségeket, és nyugodhatnék meg végre. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Dr. Kerekes Éva válasza somatisatio témában

Tisztelt Érdeklődő! Nem, semmilyen vizsgálatnak nincs értelme, ha nem bízik az orvosban, akihez a panaszával fordul. Olyan vizsgálat nem létezik, hogy kizár minden betegséget. Egy vizsgálatnak csak akkor van értelme, ha azt az orvos kéri, mert számára ez egy adalék a diagnózisához. Egyébként a panaszai nem jellemzőek sem SM-re, sem ALS-re. Hungtington-kórt még csak a dr. House-ban láttam, annyira ritka, és öröklődő, meg nagyon látványos kórkép.. Szerintem is Ön nagyon feszült, kicsit tálán pánik-beteg is, azaz én is hajlanék így látatlanban a neurológus által felvetett somatisatiora. Ettől még nagyon szenved, ezért ha nem nyugodott meg, akkor keressen egy olyan neurológust, akiben megbízik, és bízza rá magát. Addig is gondolja át, miért ilyen központi téma az egészsége 29 évesen? mert ebben a kórban egy férfi általában úgy érzi, bármilyen panasza is van, hogy ő nem lehet beteg- meg nem is ér rá, hiszen ilyenkor építi a karrierét és alapít családot. Talán ha igyekezne nap, mint nap a szerettei gondjaira koncentrálni, kevesebbet szenvedne. A szeretet gyógyít -ezt így adventkor ne feledje!

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. december 18.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Koleszterin eltérés kezelése
Kedves Doktornő! Nemrég vérvételen voltam. A háziorvosom a magas koleszterin szint miatt koleszterincsökkentő gyógyszert írt fel. Szeretnék...
Fáradtság érzet napközben
Üdv! Az elmúlt 3-4 hónapban vettem észre magamon, hogy fáradtnak, álmosnak érzem magam napközben. Nem minden nap jelentkezik, de egy...
Befolyásolják -e az alábbi...
Szeretném tudni, hogy az általam felsorolt gyógynövények együttes szedése (étrendkiegészítő) befolyásolja -e a Mistral 2 mg/0,03 mg...
Irritáció/kidörzsölődés
Tisztelt Doktornő! A tegnapi napon a jobb combomon megjelent egy kb. 10 cm hosszon mutatkozó vörös kiütés érintésre égető érzés mellett....
Lágyéksérv
Hat éve műtöttek lágyéksérv miatt, laporoszkoppal, és hálót helyeztek be. Nincs fájdalmam, nincs kitüremkedes. Ha köhögök enyhe lókődest...
Térdfájdalom és Baker cysta
Tisztelt Doktor Nő! A jobb térdemről készült MR vizsgálat eredményének megértésében szeretnék segítséget kérni. Lelet: Az ábrázolódott...