Véradással kapcsolatos

Üdvözlöm! Négy és fél éve szültem. Úgy két éve, derült ki, hogy ennek következtében kialakult nálam pajzsmirigy alul működés, ami nagyon korai szakaszban kiderült és pár hónap alatt euthyrox tabletta szedésével teljesen normál étrékre tudták beállitani. A TSH érték akkor 5, 14 volt, amikor kiderült, minden más eredmény teljesen rendben volt. Utoljára 0, 88 volt a TSH értkem. Most minden reggel éhgyomorra 0, 75 mikrogramm euthyrox tablettát kell szednem előre láthatólag életem végéig. El mentem véradásra, de ott nagyon elutasítóan fogadtak, azt mondták, hogy nem nagyon nyúlnak hozzá ilyen esetben az emberhez. Ezután megkérdeztem az endokrinológust és azt mondja, hogy részemről nincs akadálya, hogy vért adhassak, csak nem tudja, hogy ezzel a tablettával a véremet használhatják-e. És ez lenne az én kérdésem, hogy lehetek-e véradó, mivel egyébként 34 éves O vércsoportú, szenvedélyektől mentes nő vagyok, és szívesen adnék vért. Előre is köszönöm válaszukat. Tisztelettel Mónika

Dr. Tomonkó Magdolna válasza véradás témában

Kedves Kérdező! Pajzsmirigy alul működéssel nincs semmi akadálya a véradásnak. Az Ön által szedett gyógyszer csak azt a hormonmennyiséget pótolja ki, amit a saját pajzsmirigye nem tud megtermelni, ez a gyógyszer nem befolyásolja a vér felhasználhatóságát. Azt azonban nem ártana tisztázni, miből származik a pajzsmirigy alul működése, kimutatható-e autoimmun gyulladás a szervezetében. Ebben az esetben magas az a-TPO vagy TRAK vizsgálat eredménye. Ehhez Önt háziorvosának be kell utalnia a területileg illetékes pajzsmirigy gondozóba. Ha ezek a vizsgálatok negatívak, nyugodtan adhat vért, ha pozitívak, akkor viszont nem. Ez azért van, mert a véradást szabályozó jelenlegi törvény szerint autoimmun megbetegedés esetén ki kell zárni a véradót a véradásból akkor is, ha panaszmentes. Üdv: dr Tomonkó Magdolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. december 30.

Kérdések és válaszok: Egyéb

A leukémia kizárható?
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi időben már egyszer írtam magának, leukémiától való félelmem miatt. Szegycsont érzékenység és gyakori enyhe fogínyvérzés miatt. A...
Véradás utáni betegség
A véradás utáni napon el kezdett folyni az orrom illetve a torkom is kapart, de lázam nem volt. A kérdésem az lenne, hogy értesítsem-e a vérellátót erről?
Véradásba visszakerülés
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Rendszeres véradók táborába tartozom/tartoztam. 2013.02.19-én vért adtam, majd pár hétre rá kaptam egy levelet, amiben közölték...
Tájékozódás
Hyperthyerózis miatt L-thyroxint kell szednem másfél éve. Tavaly augusztusban adtam vért, semmi gond nem volt. A napokban szintén szerettem volna adni, de...
Véradás - chlamydia után fél évvel
Tisztel Hölgyem/Uram! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy ez év áprilisában elkaptam egy chlamydia fertőzést, amire akkor antibiotikumot (azithromycin)...
Sclerosis multiplex - véradás
Jó napot kívánok! A sclerosis multiplex nem fertőző betegség, sem szexuális úton, sem másképp nem terjed. Akkor miért nem adhat vért, egy sclerosis...