Kapcsolat kihűlés vagy sem?

Már lassan 5 éve együtt vagyunk párommal, suliban ismerkedtünk meg, de csak egyetem alatt jöttünk össze. Együtt elköltöztünk külföldre, ahol teljesen egymásra vagyunk utalva. Én nem éreztem jól magam s e miatt folyton páromat okoltam, mert igazából érte mentem el. Másik probléma, hogy nagyon féltékeny típus vagyok, főleg a barátaira. Egy ideje agresszív is vagyok ilyen helyzetekben, ha felmérgelődöm és ez ijeszt meg a legjobban. Nem ismerek magamra ilyenkor. Enyhén agresszivitás amúgy "családi hagyatékom" s nagyon szeretnék megszabadulni tőle, de, hogyan? Régebb is megtörtént, hogy tányérokat törtem s megütöttem (kicsit) kezét mikor veszekedtünk. Szakítás is lett a vége, de valahogy csak összejöttünk újra. Volt egy hasonló eset nemrég, aminél úgy tűnik betelt neki a pohár. Elutaztunk barátaival, ő nagyon jól érezte magát, de nem figyelt rám és én erre csúnyán kiborultam. Veszekedtem, megkarmoltam, dühös voltam rá, hogy számba se vesz s olyan dolgokat csinál, amit én nem szeretek pl. cigizés. Azzal is fenyegetőztem, hogy szakítsunk inkább, ha így viselkedik. Ezzel meg úgy megbántottam, hogy végül ő szakított. Én persze ezt dühömbe mondtam s meg is bántam utána, de már késő volt.. Ezek után együtt vakációztunk, de az elején rám se nézett, aztán mindenért én lettem a hibás., Amit még párom nem szeret, az beszélni a kapcsolatról, mert szerinte az rontotta el az egészet. Mikor sikerült egy este közelebb kerülnöm hozzá elmagyarázta, hogy ő úgy érzi nem szeretem s azért szakított., De ha én nem mondtam volna, hogy szakítsunk, ő sem tette volna meg (férfi büszkeségből). Kérdésem igazából az, hogy mit tegyek?, Hogyan bizonyítsam be neki, hogy szeretem? Azon is annyit rágódtam, hogy lehet, hogy tényleg nem szeretem? Pedig szerintem igen, csak sajnos csak akkor jövök rá, mikor már elveszítettem. Olyan csúnyán viselkedtem, hogy nem is csoda és nagyon szeretném, hogy ez senkivel soha elő ne forduljon többé.

Dr. Árki Ildikó válasza párkapcsolat témában

Kedves Kérdező! Levelét olvasván bennem az merült fel, hogy elsősorban a saját viselkedésén, beállítódásain kellene elgondolkodni. Miért olyan nagyon fontos az Ön számára az, hogy a másik fél úgy viselkedjen, ahogy Önnek tetszik? Miért érzi magát elhanyagoltnak, ha a párja a barátaival jól érzi magát? Miért féltékeny a barátaira? Sajnos így interneten keresztül néhány mondatban nem lehet sok okosságot tanácsolni, a problémákat megoldani. A legszerencsésebb az lenne, ha pszichológussal tudna beszélgetni ezekről a dolgokról.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Árki Ildikó
Dr. Árki Ildikó Háziorvos
Megválaszolva: 2013. április 01.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Visszatér-e vagy semmi esély?
Tisztelt Zsófia! Tavaly lett vége egy másfél évig tartó nagyon szép kapcsolatnak. Sajnos csak havonta 1x tudtunk találkozni. Szeretői viszonyban voltam egy...
Hogyan érjem el, hogy beszéljem velem...
Harom es fel evig voltunk egyutt a baratommal, de szakitott velem 3honapja azzal az indokkal, hogy hisztis makacs szofogadatlan vagyok. Nem tudtam ezt az...
Nem kívánja a feleségem a szexet
Tisztelt Doktornő! Segítséget, tanácsot kérek. 5 éve házasodtunk össze feleségemmel és 7 éve vagyunk együtt. Idilli család lehetnénk, tökéletes férj és apa...
Kilátástalanság
Tisztelt Doktornő. 6 hónapja szakított velem a barátom, amit azóta sem tudtam feldolgozni. Egy nagyon bonyolult személy, akinek hiányzik az életéből a...
Az élettársam a volt férjéről őriz régi...
Tisztelt Szexuálpszichológus! Már több, mint egy éve élek együtt a párommal, aki egy hosszú házasságot tudhat a háta mögött, melyet a másik fél szakított...
Mi legyen a kapcsolatommal?
Tisztelt Doktor Ur/No! Roviden a tortenetem: 2011-ben ismertem meg a paromat, aki mar akkor kulfoldom elt. Tobb honapnyi levelezes, telefonbeszelgetes utan...