Szexuális problémák a házasságomban

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Lassan 8 éves házasságunkban egyre kevesebb a szex. 7éve született meg első gyermekünk, előtte és utána kb. 1.5 évig nem volt problémánk a szexel, majd valami történt a feleségemmel. Egyre kevesebbet van velem együtt, most már örülök, ha 2-3havonta 1-szer lefekszik velem, akkor sem koncentrál rám, és azt is úgy kell kierőltetni, úgy érzem, kényszerből teszi. Fizikailag semmi problémája nincs, orgazmusa is van, csak azt hajtogatja, hogy neki nincs rá szüksége. 3éve született még egy gyermekünk, de csak a véletlen műve volt. Anyagi problémáink vannak ugyan, de minden tőlem telhetőt megteszek, és ha tudok, ajándékokkal kedveskedek neki, próbálok meglepetéseket okozni, aminek örül, de ez sem segít, úgy kezel, mintha a testvére volnék, ha próbálkozom, egyből elutasít fáradságra hivatkozva, de mikor már nem tud mire hivatkozni, akkor egyszerűen elmondja, hogy neki nincs szüksége erre, és hogy ellaposodott a kapcsolatunk (amin Ő nem akar változtatni). 1 éve visszament dolgozni GYED-ről, és ha felhívom telefonon, ott mindig jókedvű, kiegyensúlyozott, otthon már nem. Sajnos elkezdtem féltékenykedni, mert nem hiszem el, hogy egy 32 éves nőnek ennyire nincsenek szexuális igényei. Persze ebből megint csak a vita van, hogy nem bízom meg benne, de elég sok férfi van körülötte, mert egészségügyben dolgozik. Zavar az is, hogy egyre csinosabban jár dolgozni, engem pedig teljesen elhanyagol. Nagyon szeretem a feleségem, számomra Ő jelent mindent, de szex nélkül élni 35 évesen nekem nagyon nehéz, egyre stresszesebb vagyok. Válni nem szeretnék, mert tényleg Ő a mindenem, ott a két gyermekem is, + az adósságok, amik miatt ezt nem tehetem meg. Próbáltam vele beszélni, de erről a témáról Ő nem hajlandó beszélgetni. Régebben ugyan ment a beszélgetés, és egy rövid ideig működött is, most már az sem. Nem tudom mi tévő legyek, mert nekem szükségem van a szexre, de a feleségemre is. A féltékenység meg már kezd felemészteni, bár szerinte nincs okom rá. Válaszukat köszönöm!

Kovács Piroska válasza párkapcsolat témában

Kedves Uram! A féltékenység nem vezet sehová, legföljebb felgyorsítja az amúgy is "korrodálódó" kapcsolatukat. 8 év alatt az újdonság varázsa valóban elmúlik, és ha nem képes megújítani azt a pár, akkor ellaposodik, elszürkül, kihűl.., De Önöknél adódhat egy másféle probléma is: azt írta, hogy második gyermekük a véletlen műve volt. Vagyis nem igazán megoldott és biztonságos az a fogamzásgátlás, amit alkalmaztak. Ha nincs szex, biztosan nincs gyerek. Ez is lehet a hárítás egy tudat alatti magyarázata.. A magyarázatok gyártása helyett azonban inkább párterapeutához kellene fordulniuk, akinek segítségével újra visszatalálhatnak egymáshoz, mielőtt végleg késő lenne.. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. július 28.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Visszatér-e vagy semmi esély?
Tisztelt Zsófia! Tavaly lett vége egy másfél évig tartó nagyon szép kapcsolatnak. Sajnos csak havonta 1x tudtunk találkozni. Szeretői viszonyban voltam egy...
Hogyan érjem el, hogy beszéljem velem...
Harom es fel evig voltunk egyutt a baratommal, de szakitott velem 3honapja azzal az indokkal, hogy hisztis makacs szofogadatlan vagyok. Nem tudtam ezt az...
Nem kívánja a feleségem a szexet
Tisztelt Doktornő! Segítséget, tanácsot kérek. 5 éve házasodtunk össze feleségemmel és 7 éve vagyunk együtt. Idilli család lehetnénk, tökéletes férj és apa...
Kilátástalanság
Tisztelt Doktornő. 6 hónapja szakított velem a barátom, amit azóta sem tudtam feldolgozni. Egy nagyon bonyolult személy, akinek hiányzik az életéből a...
Az élettársam a volt férjéről őriz régi...
Tisztelt Szexuálpszichológus! Már több, mint egy éve élek együtt a párommal, aki egy hosszú házasságot tudhat a háta mögött, melyet a másik fél szakított...
Mi legyen a kapcsolatommal?
Tisztelt Doktor Ur/No! Roviden a tortenetem: 2011-ben ismertem meg a paromat, aki mar akkor kulfoldom elt. Tobb honapnyi levelezes, telefonbeszelgetes utan...