Alzheimer?

Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Édesanyámnál (59) az utóbbi időben furcsa tüneteket vettem észre, érdeklődnék, hogy ez lehet-e alzheimer-kór? A tünetek a következők: nemrégiben beszámolt arról, hogy írás közben fölcserélt szavakban betűket, és értelmetlen szöveg jött ki, rendszeresen összekeveri a nevemet a nővérem nevével, az unokái nevét, (majd megpróbált meggyőzni, hogy az én gyerekem nevét mondta, nem a nővére gyerekének a nevét). Mostanában "elfelejt" dolgokat pl., hogy kell fasírtot csinálni, hogyan kell pudingot főzni (úgy, hogy az édesanyja állandóan pudingot főzött), hogy ő majd' 60 évig nem is hallott arról, hogy létezik főzőtejszín, de tudja, hogy vannak tejszínes ételek, rendszeresen kétszer-háromszor megismétel szavakat (bár ez talán mindig is jellemző volt rá). Továbbá van valamilyen rendellenesség az agyában, mely eredményeképpen több agytekervénye van, mint kellene (mindig azon viccel, hogy tekervényesebb az agya...), illetőleg úgy vélem, hogy általános műveltségi dolgokban is rácsodálkozik dolgokra, hogy ő azt még életében nem hallotta... Közelmúltbeli eseményeket többször is elmesél, arra hivatkozva, hogy nem tudja, kinek mondta-e már el. Kérném véleményét a probléma kapcsán. Köszönettel: Tschürtzné Barbara

Dr. Kalóczkai Andrea válasza Alzheimer-kór témában

Kedves Kérdező! Biztosan kognitiv zavar áll fenn az anyukájánál. Egy kisebb teszt (Mini Mental teszt) segitségével mérhető is neurológiai rendeléseken ennek a foka. A kognitiv zavar súlyosabb esetben már agyi leépülésre utal. Ezt alá lehet támasztani koponya CT vagy MRI vizsgálattal is. Az Alzheimer kór diagnózisa a klinikai kép alapján történik. Amennyiben nincs keringési zavar, vagy stroke a kórtörténetben, de van - főként halánték lebenyt érintő sorvadás az agyban, akkor nagy valószinűséggel Alzheimer kórral állunk szemben. Keressenek fel neruológiai rendelést ez ügyben.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. január 23.

Kérdések és válaszok: Demencia

Microvascularis károsodás
Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi MR lelet értelmezésében kérem a segitségét. Szorongó ember lévő aggódom, hogy Alzheimer kórtól, demenciától kell-e tartanom. A...
Demenciáben szenvedő ellátása
Tisztelt Dr. Szappanos Zsuzsanna! Tanácsát szeretnénk kérni egy rokonommal kapcsolatban, aki 79 éves nő. Körülbelül 4 éve lehetett észrevenni, hogy néha...
Időskori álmatlanság
Kedves Doktornő! Édesanyám 85 éves. Glaucoma miatt látását szinte teljesen elvesztette, majd szellemileg is leépült (Alzheimer típusú, dementia) 93%-os...
Alzheimer - lakóhelyen történő gondozás...
Tisztelt szakértők! Családunkban 56 éves, közép-súlyos állapotú, de jórészt együttműködő és kezelhető, eddig otthon ápolt Alzheimer beteg (nő) van. Váratlan...
Demens beteg - otthonba helyezés
Nagymamám Alzheimer kórban szenved. Jelenleg családi segítséggel még otthon tud élni, viszonylag jól ellátja magát, de állapota szemmel láthatóan romlik....
Alzheimer-Kór
Tisztelt Dr. Nő/Úr Édesanyám Alzheimer -kóros. Intézeti elhelyezésben részesült. (közepesen súlyos) Nagyfokú hallucinációk és a rámolás, pakolászás volt nála a...