Máj- és tüdőáttét

Tisztelt Doktornő/Doktor úr! 84 éves férfi rokonomat vastagbéldaganattal operáltak kb 1 éve. 2 hónappal ezelőtt a CT és a röntgen vizsgálat egy-egy foltot mutatott a tüdején és a máján. Az onkológus annyit mondott, hogy "akár áttét is lehet" és kemoterápiát rendelt el. Az első kemoterápia-alkalom rettenetesen megviselte a szervezetét, bélelzáródása lett, amivel azonnal műteni kellett, nagyon rossz állapotba került. Azóta újra erőre kapott, látszólag jól van éspanaszmentes, ám a további kemoterápiát visszautasította. Kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy van-e arra esély, hogy egy kemo kezelte az áttétet, van-e esély arra, hogy nem is áttétek a foltok, illetve ha azok, akkor milyen következő tünetekre számíthatunk? Mi a lefolyása az említett áttéteknek, illetve megbecsülehtő-e, mennyi ideig élhet még? Válaszukat nagyon köszönöm!

Dr. Nagykálnai Tamás válasza Májáttét témában

Sok kérdést tett fel. Van-e esély, hogy a "foltok" nem is áttétek? Találgatni lehet, de azért az nem lenne korrekt. Ha nem voltak ott ezek a foltok mondjuk tavaly, akkor bizony ezek áttétek. Mi a lefolyása az áttéteknek? Áttétes betegségből nem lehet meggyógyulni. Megbecsülhető-e, hogy, mennyi ideig fog élni? Nem tudom. Talán az orvosa (aki látja is a beteget, meg a tüneteket) jobban tud jósolni - bár az orvoslás és a jóslás nem azonos szakma. Tapasztalatból egy ÁTLAGOT lehet mondani, ami egyáltalán nem biztos, hogy arra az EGY bizonyos emberre vonatkozik. 84 éves korban vastagbélrákos, valószínűleg áttétes betegséget maximum 6-12 hónappal lehet túlélni. A 84 éves életkor egyébként túl van a férfiak Magyarországon ma várható átlagos életkorának. U.i.: egyetértek a beteggel, én sem vállalnám a további kemoterápiát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. január 20.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Hasi uh értelmezése
Tisztelt Doktornő! Tanácsát szeretném kérni, hogy, hogyan lehetne még segíteni a betegen, akinek 1 évvel ezelőtt mellrákot...
Szükséges-e műtét?
Tisztelt Doktornő! 2013-ban műtöttek vastagbél daganatra. 2015 március 4-én a PET CT nagyméretú, necroticus májáttétet igazolt. A normál...
Májáttét
Kedves Doktornő/Ur! Szeretnék választ kapni a következő problémámra. 2008-ban emlőmütéten estem át, kaptam 25 sugárkezelést. 2009....
Sugárkezelés, vagy nyomonkövetés?
Tisztelt Doktornő! Több éves PSA nyomonkövetés után az elmúlt évben diagnosztizáltak nálam prosztata rosszindulatú elváltozást. Radikális...
Szemöldök tetoválás melanoma után
Tisztelt Doktornő! 2021 nyarán diagnosztizáltak és távolítottak el egy melanomát a lábszáramról (Clark IV, Breslow: 0,85 mm, pT1a...
Petefészek daganat
Tisztelt Doktornő! Anyukámnál 2020,decemberében petefészek daganatot állapítottak meg, azóta 3 kemoterápián (2021, 2023, 2025) és 2...