Rosszindulatú hasnyálmirigy daganat, áttét a hasfalon, epehólyagon, nyirokcsomón

Édesapám (63 éves) tünetei augusztus végén kezdődtek (háti, gyomorfájdalom, fáradtság) . Egyre rosszabbul lett, enni nem tudott, fogyott. A háziorvos gyomorfekély gyanúval kezelte, később besárgult. Végül sikerült az időpontnál hetekkel korábban (okt.7) hasi UH-t csináltatni a sebészeten, mely a hasnyálmirigyen 42 mmes echoszegény területet mutatott. Másnap befektették, sajnos vérkép probléma miatt a műtétre (cholecystoduodenostomia) és biopsziára okt.12-én került sor. A gyanú beigazolódott, rosszindulatú inop. hasnyálmirigy daganat. A kivett szövetrészeken áttétek vannak hasfalon, epehólyagon és nyirokcsomón. A kórházban töltött napok alatt általános állapota nagyon leromlott, újabb 5 kg-t fogyott. Enni nem tudott stb. Kiengedték okt. 21-én, azóta ugyan a sárgasága megszűnt, de ismét sokat romlott, enni nem tud, csak keveset, azt is később kihányja. Azóta megint fogyott. Most varratszedésnél a sebész azt mondta, hogy amíg nem javul, erősödik meg, addig SEMMILYEN kezelést nem tudnak elkezdeni. De mitől lehetne erősebb, ha nem tud enni? Valamilyen infúziós táplálásra gondoltunk. Milyen lehetőségek vannak? Keressünk-e fel onkológust? (Erre sem kaptunk javaslatot) Vagy már nincs remény? A daganat stádiuma nem szerepel a zárójelentésen. Kérem, adjon valamilyen javaslatot. Válaszát előre is köszönöm.

WEBBeteg szakértő válasza hasnyálmirigyrák témában

Kedves Kérdező!

63 éves Édesapjának hasnyálmirigy-rákja van, ami a jelek szerint hasfalban, nyirokcsomókban, stb. áttéteket adott. A szövettant nem írja, de feltételezem, hogy a hasnyálmirigy adenocarcinomája lehet. Az epehólyagot (vezetéket) is elzárhattta, azért végeztek nála egy olyan műtétet, ami sárgaságát csökkentette - direktbe bevezették az epét a belekbe.

A sárgaság erősödése ugyanis napokon belül az életet veszélyzetető igen súlyos sárgaságba mehetett volna át, ami eszméletvesztéssel, napokon belüli halállal járhatott volna.

Sajnos így sem gyógyítható.

Igazán erőteljesen táplálni sem lehet, mondjuk gyomorszondán keresztül, mert nem igen tudja megemészetni. Folyékony tápszerekkel egyébként lehetne egy kicsit javítani a helyzeten (Ensure, Nutridrink, stb.) . Ezeket az onkológus írja fel.

Infúziókkal, és az onkológusnál (esetleg, de nem látom a beteget) kapott gemcitabin (Gemzar) infúziós gyógyszerrel kissé elhúzható az ideje, de mindössze hetekre - egy-két hónapra lehet számítani, meggyógyítani nem lehet. Fel kell készülni a családnak egy rövid időn belül bekövetkező tragédiára.

Nehezíti szegény beteg helyzetét, hogy a hasnyálmirigyrák igen súlyos fájdalommal is szokott járni, ami egyedül igazából csak kábítószerekkel enyhíthető (fentanyl tapasz, hydromorphon, morphin, stb.) . Ezek biztosítása szintén az onkológus javaslata alapján a háziorvos feladata.

Tehát a feladatok:

Azonnal onkológushoz menni az összes orvosi papírral (zárójelentésekkel)!

Ápolni, babusgatni, tápszert, fájdalomcsillapítót feliratni, és bíztatni (hazudni)! Üdvözlettel: Dr. Nagykálnai Tamás

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Nagykálnai Tamás
Kérdés: 2009. október 30., 10:24; Megválaszolva: 2009. október 30., 10:24
Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések
Hasnyálmirigy daganat műtét utáni...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Apósomat hasnyálmirigy daganattal műtötték.Eltávolították a epéjét valamint a patkóbelét és a hasnyálmirigy...
Hasnyálmirígy rák áttéttel
Jó napot kívánok! Az apukámról lenne szó.November végén kiderült, hogy hasnyálmirígy rákja van (áttétes) .Nem lehet operálni. Az orvos azt...
Hasnyálmirigyrák? - Mennyi időn...
Tisztelt dr. Laki András! Gyors válaszát (04.03. 21: 40) nagyon köszönöm. Jól látta tévedésem, a nyirokmirigyrák helyett hasnyálmirigyrákot...
Lelet éretelmezés
Tisztelt Dr. Baki Márta! 2 héttel ezelőtt heredaganat gyanúja miatt elvégezték rajtam a jobboldali magas castraciot, melynek szövettani elemzése csak...
Daganatos betegseg
Kedves doktorno. Testveremet mutottek vegbel rosszindulatu daganattal. stoma zsakja van. sajnos a daganat elterjedt a majaban a hugyholyagjan es a...