Szeretném, ha segítene értelmezni a szövettani eredményt

Kedves Doktornő! Ma kaptuk kézhez édesapám szövettani eredményét, de sajnos csak 1 hónap múlva kapott időpontot az onkológiára. Édesapám 68 éves és combnyaktöréssel került kórházba, ahol a műtét során szövettani, mintavételre is sor került. Ennek eredményét szeretném ha megmagyarázná számunkra! Köszönettel! Czakler Vivien

Dr. Baki Márta válasza csont áttét témában

Tisztelt Czakler Vivien! A mellékelt szövettani eredményből az szűrhető le, hogy valamilyen hám eredetű daganat áttéte okozhatta a csont felritkulását és törését. Mindenképpen ki kell, deríteni, hogy található-e a szervezetben egyéb területen elváltozás, ill. melyik szervből indulhatott ki a folyamat. Ennek megállapítása céljából laboratóriumi vizsgálatok - benne tumor markerok – CT és/vagy PET-CT elvégzése javasolt. Amennyiben édesapja dohányzott, felmerül tüdő daganat, de még egyéb szervi elváltozást is ki kell zárni vagy megerősíteni. Azért, ha lehetséges, az 1 hónapot ne várják meg, hanem kérjék házi orvos segítségét, hogy hamarabb történjék onkológiai vizsgálat. Sajnos a házi orvosok sem CT-re sem tumor marker meghatározásra nem tudnak beutalót adni. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. február 23.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Pet CT értelmezés
Tisztelt Dr. Nagykálnai Tamás Úr! Édesanyámnál 2012. májusában a baloldali emlőben 4, 5 cm rosszindulatú daganatot találtak, amire 4...
Sugárkezelés, vagy nyomonkövetés?
Tisztelt Doktornő! Több éves PSA nyomonkövetés után az elmúlt évben diagnosztizáltak nálam prosztata rosszindulatú elváltozást. Radikális...
Szemöldök tetoválás melanoma után
Tisztelt Doktornő! 2021 nyarán diagnosztizáltak és távolítottak el egy melanomát a lábszáramról (Clark IV, Breslow: 0,85 mm, pT1a...
Petefészek daganat
Tisztelt Doktornő! Anyukámnál 2020,decemberében petefészek daganatot állapítottak meg, azóta 3 kemoterápián (2021, 2023, 2025) és 2...
Epekövesség, daganat
Tisztelt Dr. Baki Márta! segítségét szeretném kérni. Édesanyámnál a napokban sárgaság jelei mutatkoztak, ezért bevittük őt a sürgősségire....
Lelet értelmezése
Biopszia febr. 23-án lassú növekedésű klasszikus folliculáris lymphomát igazolt a jobb oldali nyirokcsomóban. Ezután márc. 23-án voltam Pet...