Pet CT értelmezés

Tisztelt Dr. Nagykálnai Tamás Úr! Édesanyámnál 2012. májusában a baloldali emlőben 4, 5 cm rosszindulatú daganatot találtak, amire 4 kemoterápiát kapott. Utána mellét eltávolították és ezzel együtt a hónaaljban lévő 4 nyirokcsomóban találtak áttétet, így az összeset kivették. Majd 2 kemoterápia és 28 sugarat kapott. 1 hete a Pet Ct eredménye szerint a jobb oldali sacrum egyes szegmentumában 3, 5 cm szabálytalan lyticus góc ábrázolódik, intenzív taracel dúsítással. A véleményben soliter metastasis sacrumban más lokalizációban FDG-avid áttét illetve egyértelmű recidiva nem mutatható ki. Szeretném megtudni pontosan ezek mit jelentenek? Valamint mik a gyógyulási esélyek? Köszönöm a válaszát.

Dr. Nagykálnai Tamás válasza csont áttét témában

Tisztelt Kérdező! Édesanyjának előrehaladott emlőrákja volt -, amit onnan tudok, hogy már a műtét előtt is kapott kemoterápiát ("neoadjuváns" kemoterápiát). Aztán megoperálták, és 4 hónalji nyirokcsomóban daganatos áttétet találtak (ez is a daganat előrehaladott voltára utal, hiszen már megkezdődött a daganatsejtek szóródása). A PET/CT leírás teljesen egyértelmű: Egyetlen 3.5 centiméteres áttét látható a keresztcsontjának jobb oldalán, máshol nincs áttétre utaló jel. dr. Nagykálnai Tamás

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. április 02.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Szeretném, ha segítene értelmezni a...
Kedves Doktornő! Ma kaptuk kézhez édesapám szövettani eredményét, de sajnos csak 1 hónap múlva kapott időpontot az onkológiára. Édesapám...
Sugárkezelés, vagy nyomonkövetés?
Tisztelt Doktornő! Több éves PSA nyomonkövetés után az elmúlt évben diagnosztizáltak nálam prosztata rosszindulatú elváltozást. Radikális...
Szemöldök tetoválás melanoma után
Tisztelt Doktornő! 2021 nyarán diagnosztizáltak és távolítottak el egy melanomát a lábszáramról (Clark IV, Breslow: 0,85 mm, pT1a...
Petefészek daganat
Tisztelt Doktornő! Anyukámnál 2020,decemberében petefészek daganatot állapítottak meg, azóta 3 kemoterápián (2021, 2023, 2025) és 2...
Epekövesség, daganat
Tisztelt Dr. Baki Márta! segítségét szeretném kérni. Édesanyámnál a napokban sárgaság jelei mutatkoztak, ezért bevittük őt a sürgősségire....
Lelet értelmezése
Biopszia febr. 23-án lassú növekedésű klasszikus folliculáris lymphomát igazolt a jobb oldali nyirokcsomóban. Ezután márc. 23-án voltam Pet...