Nodulus rákbetegség?

Üdvözlöm Doktornő! Az előzmények: Márciusban műtöttek aranyérrel, de a befekvés előtt melkas röntgent készítettek, amin semmi gond nem volt, azóta gyakorlatlag a műtét után tudtam meg, hogy prosztata rákom van. MOst jutottam el odáig, hogy ezt a csúnyaságot eltávolítják. Előtte ismét tüdőfelvétel. Az eredmény: "A rekesz egyenes kontúrú, s sinusokban folyadék nem látható. A jobb csúcsban borsnyi nodulus figyelhető meg, egyebekben tiszta tüdők. Szabályos hilusok. Ez azt jelenti, hogy mostmár a tüdőmön is rák van?

Dr. Hangonyi Csilla válasza nodulus a tüdőben témában

Kedves Kérdező! Ilyen kis elváltozásról nem lehet egyértelműen megállapítani, milyen eredetű. Előfordulhat, hogy korábban is ott volt, de nehezen észrevehető helyen, így nem került leírásra. Mindenképpen össze kell a felvételeket hasonlítani egymással. Rendszeres ellenőrzés szükséges annak eldöntésére, hogy van-e növekedésre utaló jel. Amennyiben igen, kivizsgálása szükséges. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. október 03.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Sugárkezelés, vagy nyomonkövetés?
Tisztelt Doktornő! Több éves PSA nyomonkövetés után az elmúlt évben diagnosztizáltak nálam prosztata rosszindulatú elváltozást. Radikális...
Szemöldök tetoválás melanoma után
Tisztelt Doktornő! 2021 nyarán diagnosztizáltak és távolítottak el egy melanomát a lábszáramról (Clark IV, Breslow: 0,85 mm, pT1a...
Petefészek daganat
Tisztelt Doktornő! Anyukámnál 2020,decemberében petefészek daganatot állapítottak meg, azóta 3 kemoterápián (2021, 2023, 2025) és 2...
Epekövesség, daganat
Tisztelt Dr. Baki Márta! segítségét szeretném kérni. Édesanyámnál a napokban sárgaság jelei mutatkoztak, ezért bevittük őt a sürgősségire....
Lelet értelmezése
Biopszia febr. 23-án lassú növekedésű klasszikus folliculáris lymphomát igazolt a jobb oldali nyirokcsomóban. Ezután márc. 23-án voltam Pet...
Immundeficiencia - Hepatomegalia
Tisztelt doktornő, A 15 éves fiam az utóbbi 4 évben havonta légúti megbetegedésekkel, náthás tünetekkel kűzdött. 2 éve egy 5 napig tartó...