D3 vitamin szedése

Üdvözlöm! 2013-ban emlőcsonkolásom volt, majd 2014-be eltávolitották a csonkolt emlőt. Már előtte is szedem D3 vit-ot a reumatológus tanácsára 1000 NE/hét. Valahol olvastam, hogy a "rákosoknak" nagyobb dózis kell, igy irattam 3000 NE-t, csak valamiért azt már naponta szedtem. Most, hogy jön a jóidő, ugy gondoltam, abbahagyom, s ekkor szembesültem vele, hogy tul sok dózist szedtem. (Máskor mindig az az első, hogy elolvasom a gyógyszerismertetőt, most ezt csak utólag tettem meg!) Lesz (lett) ennek valami káros hatása? Amúgy 39 kg/164 cm vagyok. Mikor kezdjem el majd ujra szedni és milyen dózisban/időszakonként? Köszönöm válaszát!

Dr. Tóth Judit válasza D3 vitamin adagolás témában

Kedves Kérdező! A D-vitamin adagolásával kapcsolatban egyértelmű ajánlást nem tudok mondani Önnek. Hazánkban a napsütéses órákat figyelembe véve alapvetően egészen más feltételek között élünk, mint pl. a Finnországi adatokat tekintve. Az Ön esetében a gyógyszereit látva nagyon fontos, hogy a csontjait végjük a csontritkulástól. Én magam nem vagyok a túlzott vitaminbevitel híve sem egészséges embereknél, sem betegség esetében. A legkorrektebb, ha a hiányállapotot felmérve azt pótoljuk. Ezt egy egyszerű vérvételből meg lehet mondani, ill. a túladagolást is le lehet ellenőrizni. A saját praxisomban nem találkoztam még túladagolás tüneteivel (valószínűleg elég ritka is lehet), hiányállapottal viszont igen. Egyértelmű ajánlás az adagolásra daganatos betegek esetében tudomásom szerint nincs. Az Ön esetében végeztetnék egy vérvételt, ami alapján a további dózisra könnyebb javaslatot tenni. 2000 és 4000 NE/nap között téli időszakban a szervezetünk feltehetően jól hasznosítja a bevitt, mennyiséget. Nyári hónapokban az igény kisebb.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. április 27.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Mammografia lelet
Tisztelt Doktornő! Megállapított dg.: R92H0 Mammográfia vizsgálati eredményem megérkezett, Fibroadenotípusos szerkezetű emlők. Bal...
Kaposi sarcoma
A szövettani vizsgálatom a bőr Kaposi sarcomáját mutatta ki, plakk tumor stádium határán. Jelenleg a vöröses lilás foltok a bal vádlimon...
Melanoma malignum génmutáció
Tisztelt Doktornő! Véleményét szeretném kérni. 52 éves nő vagyok. A mellemről eltávolított anyajegy szövettani és genetikai vizsgálatának...
Radiológiai lelet vesedaganatban
Tisztelt Doktornő! Párom idén februárban RCC daganat miatt részleges nefrektómián esett át. Szövettani adatai pT1bNx, 5 cm-es bal oldali...
Agydaganat
Tisztelt Orvos Szakértő Asszony! Külföldi 53 éves beteg külföldön sikeres agydaganat műtét közben agyvérzést kapott, aminek következtében...
Vastagbéltükrözés szövettani eredménye
Tisztelt Doktornő! Három hete vastagbéltükrözésen estem át, aminek most kaptam meg a szövettani eredményét. Az eltávolított polipok...