Milyen ételeket fogyaszthatok?

Tisztelt Szakértők! Idén február 4.-én kerültem kórházba mivel aznap reggel kb öklömnyi félig alvadt vért hánytam. Bent azonnal megtükröztek, de nem nagyon láttak semmit, mivel a gyomor még tele volt alvadt vér darabokkal. Szondával átmosták a gyomrom, majd újabb tükrözéssel megállapították, hogy hatalmas 6 cm átmérőjű fekélyem van, legalábbis akkor ezt mondták. Folyamatosan vérzés csillapítót kaptam vénásan, valamint teljes ágynyugalom és mindennemű szilárd táplálék megvonása mellett a vérzés megszűnt. A 3. napon kaptam nutridrinket, táplálékként semmi mást. 8 nap múlva kaptam két tányér csontlét péntekig. Péntekre vissza jött a szövettan, amiből kiderült, hogy a nyelőcső alsó harmadán és a gyomorban rosszindulatú daganat van. Aznap haza is engedtek, mindenféle étkezési tanács nélkül, annyit mondott a doktor, hogy pépeset ehetek, de ne füstölt szalonna legyen leturmixolva.Írtak fel Nutridrinket, gyomor védőt, Ventert és Eszomeprazolt, valamint (mivel a kórházban felületi trombózist kaptam a bal karomba, írtak felClexane-t valamint, Detralex-et. Azóta természetesen voltam onkológusnál, és radiológusnál is, valamint Dr. Kupcsulik Péter professzor úrnál is. Azt mondták, hogy bármit ehetek, persze ne legyen fűszeres. A baj csak az, hogy nem tudom a gyomorban lévő vérzésre hajlamos daganat miatt mit ehetek, ami nem okoz újabb vérzést. Azt is szeretném megkérdezni, hogy a lúgosítás vagy a Vargagomba esetleg a csökkentett, deutérium mentes víz valóban használhat-e? Valaki azt tanácsolta, hogy turmixoljak le nyers céklát és sárgarépát, és abból igyak minden reggel egy pohárral, ebben hinnék, de nem tudom, hogy a nyers zöldségek rostjai nem e nehéz táplálék az én esetemben? Várom szíves válaszukat! Köszönettel: Tibor

Dr. Plósz János válasza gyomor rosszindulatú daganat témában

Tényleg fogyaszthat bármit, a rostok sem problémásak. A vérzést nem az étel fogja provokálni, sokkal inkább a véralvadásgátló terápia (felületes thrombosis miatt nem is indokolt a tartós használat). A lúgosítás,. Varga gomba hatására tudományos vizsgálatok nincsenek, egyéni tapasztalatom nincs velük.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. március 08.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Sugárkezelés, vagy nyomonkövetés?
Tisztelt Doktornő! Több éves PSA nyomonkövetés után az elmúlt évben diagnosztizáltak nálam prosztata rosszindulatú elváltozást. Radikális...
Szemöldök tetoválás melanoma után
Tisztelt Doktornő! 2021 nyarán diagnosztizáltak és távolítottak el egy melanomát a lábszáramról (Clark IV, Breslow: 0,85 mm, pT1a...
Petefészek daganat
Tisztelt Doktornő! Anyukámnál 2020,decemberében petefészek daganatot állapítottak meg, azóta 3 kemoterápián (2021, 2023, 2025) és 2...
Epekövesség, daganat
Tisztelt Dr. Baki Márta! segítségét szeretném kérni. Édesanyámnál a napokban sárgaság jelei mutatkoztak, ezért bevittük őt a sürgősségire....
Lelet értelmezése
Biopszia febr. 23-án lassú növekedésű klasszikus folliculáris lymphomát igazolt a jobb oldali nyirokcsomóban. Ezután márc. 23-án voltam Pet...
Immundeficiencia - Hepatomegalia
Tisztelt doktornő, A 15 éves fiam az utóbbi 4 évben havonta légúti megbetegedésekkel, náthás tünetekkel kűzdött. 2 éve egy 5 napig tartó...