Petefészekrák gyógyítása harmadik vonalban

Édesanyámnál 2005-ben petefészekrákot diagnosztizáltak, amikor műtéttel eltávolították a petefészkét illetve a méhét. Ezután 5 évig tünetmentes volt, majd 2010-ben ismét visszajött neki a betegsége. Ekkor szintén műtétet végeztek el rajta, amikor a vékonybelén lévő daganatot távolytották el, ez után szintén meggyógyult. Most, 2012-ben újbóli kiújulás következett (a májban a lépben, a hasfalban). Jelenleg Caelyx kezelést kap, előtte Taxol-Carboplatin, majd Endoxan következett, de a carboplatinra allergiás lett, az endoxan pedig az eredmények rosszabbodását hozta. A Caelyxből eddig három fázist kapott, az első a leletek alapján hatástalannak bizonyult, most a harmadik fázisban van, de azóta CA125 értéket nem vettek tőle, majd július közepén megyünk CT-re. Egyébként a CA125 érték is igen magas, 1000. Olyan kérdésem lenne ezek után, hogy a Caelyx okozhatja-e a daganatok visszafejlődését, vagy ez inkább csak a jelenelgi állapot fenntartására szolgál? Egyáltalán van még arra bármilyen remény, hogy ilyen kórképpel a betegség véglegesen eltűnjön az Édesanyám szervezetéből? Szerencsére még dolgozik, jó állapotban van, panaszai elenyészőek. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Nagykálnai Tamás válasza petefészek rák témában

A szétszóródott "szolid" tumorok (rákok) sajnos nem gyógyíthatók. A Caelyx egy igen jó gyógyszer, a doxorubucin kevésbé cardiotoxikus változata. Akkor adjuk, mikor már a beteg szervezete igen erősen meg van terhelve mindenféle daganatellenes gyógyszerrel (kemoterápiás szerrel, sejtméreggel = cytotoxikus anyaggal). Sajnos a leírt állapotban végleges gyógyulásra nem lehet számítani, erre utal a borzasztóan magas CA-125-ös marker is. Időnyerésről van tehát szó. Dr. Nagykálnai Tamás

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. június 23.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Sugárkezelés, vagy nyomonkövetés?
Tisztelt Doktornő! Több éves PSA nyomonkövetés után az elmúlt évben diagnosztizáltak nálam prosztata rosszindulatú elváltozást. Radikális...
Szemöldök tetoválás melanoma után
Tisztelt Doktornő! 2021 nyarán diagnosztizáltak és távolítottak el egy melanomát a lábszáramról (Clark IV, Breslow: 0,85 mm, pT1a...
Petefészek daganat
Tisztelt Doktornő! Anyukámnál 2020,decemberében petefészek daganatot állapítottak meg, azóta 3 kemoterápián (2021, 2023, 2025) és 2...
Epekövesség, daganat
Tisztelt Dr. Baki Márta! segítségét szeretném kérni. Édesanyámnál a napokban sárgaság jelei mutatkoztak, ezért bevittük őt a sürgősségire....
Lelet értelmezése
Biopszia febr. 23-án lassú növekedésű klasszikus folliculáris lymphomát igazolt a jobb oldali nyirokcsomóban. Ezután márc. 23-án voltam Pet...
Immundeficiencia - Hepatomegalia
Tisztelt doktornő, A 15 éves fiam az utóbbi 4 évben havonta légúti megbetegedésekkel, náthás tünetekkel kűzdött. 2 éve egy 5 napig tartó...