Újszülött keveset alszik, túlpörög

Tisztelt Doktor Úr/Asszony! Kisbabánk 6 hetes. Születése óta keveset alszik (24 órából 11-13 óra, mindent összeadva), és azt is nyugtalanul. Mikor ébren van, sokat sír (akkor is, amikor nem fáj a hasa), ennek valószínűleg a fáradság az oka. Alvás helyett élénken nézeget, sokat kapálódzik mind a négy végtagjával, és alig alszik. Szopik, tej van, és valószínűleg a minősége is jó, mert szopás után nyugodtan nézeget., De hamarosan ideges lesz, és sírni kezd. Hasi és koponya ultrahangon volt (semmi kórosat nem láttak), neurológiai vizsgálatra két hét múlva megy, de addig is jó lenne valamit hallani. Nem éri túl sok inger (a szobájában nincs TV, a másik szobában is halkan megy, csend van, este félhomály, éjjel sötét, nappal sincs túl erős fény, nem éri túl sok inger, de nem is kriptában él). Az anyja közelsége, mellkasra tétel sem nyugtatja meg. A babakocsizás a nyugodt utcán sem altatja már el. A hasfájást ismerjük, de sokszor tényleg nem az az oka annak, hogy nem alszik. Az agy fejlődése miatt aggódunk, kellene a napi 14-16 óra az ő korában. Anizokóriája van, de az anyai nagyapjának is, így lehet, hogy ennek nincs jelentősége. A súlygyarapodása normális. Köszönöm.

Dr. Balogh Andrea válasza éber újszülött témában

Kedves Kérdező! Nagyon gondosan, szépen odafigyelve írta le nekem a dolgokat és látszik, hogy nagy átgondolással kezelik a dolgokat ez ritka és ennek örülök, hogy van ilyen. Nem tudom a szülés milyen volt sok babát maga a születés élménye is megvisel. Nem biztos, hogy olyan nagyon nehéz a szülés persze idézőjelbe mert egyik szülés sem könnyű, de egy hosszabb, elhúzódóbb kitolási szakasz vagy egy elhúzódóbb vajúdás is okozhat ilyen dolgokat. A legtöbb, amit tehetnek, hogy nyugodtak maradnak és továbbra is nyugodt környezetet teremtenek a baba számára. Az anyukája közelsége akkor is jó, ha látszólag őt ez nem nyugtatja meg. Sok baba ahogy kikerül a meleg, csendes, fény- és hangingerekben szegényebb anyaméhből ahol édesanyja szívverését, minden rezdülését hallja ki a fényben, hangban gazdag, hidegebb külvilágba az is megterhelő. A rugdalózót az ilyen babák kedvelik, mert az egy kis biztonságot, körülbástyázottságot ad. Bár tudom, hogy itt a nyár a meleg... Ugyanakkor a mai felgyorsult világban a kis csecsemők is "felgyorsultak", sokkal kevesebb az alvásigényük. Jó szívvel ajánlom a Kalium Phosphoricumot 9 CH-s hígításban naponta 2x5 golyóval kis vízben (felforralt, lehűtött) feloldva odaadni neki. Persze a neurológiai vizsgálat nagyon fontos, de érdemes ezt is megpróbálni. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2011. május 24., 16:32; Megválaszolva: 2011. május 26., 08:18

Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés

Elhúzódó hőemelkedés lehetséges okai
Kedves Doktornő! Gyermekünk 4 hónapos., Mintegy 15 napja van makacs hőemelkedése, testhőmérséklete szinte folyamatosan 37,2-38 C fok között van (a lázadatok...
3 éves kis fiu
Kedves Doktornő, 3 éves kis fiam véreredményében az érték MONO% mellett 14.5 , mire utal ez? Látta háziorvos de nem mondod semmit .
Sirva eszik 4 honapos Kislányom és nem...
Jó napot kívánok. Van egy 4 honapos kislányom . Tápszeres babám . Lassan 2 hónapja sirva eszi a tápszert és nem fogadja el az adagját utóbbi időben azt vettem...
9 éves nem alszik egyedül
Jó napot. Az első lányom, amikor megszületett külön szobába mentem az apjától. Apa 3 műszakba járt dolgozni, ezért úgy gondoltuk így jobban kitudja magát...
Csecsemő beütötte a fejét
Ma reggel leesett az ágyról (kb 60cm esett, parkettára) az 1 hónapos kisfiam. Ahogy leesett rögtön sírt, de megtudtuk nyugtatni. Szerintem a fejét ütötte be,...