Laktóz intolerancia kisbabánál

Tisztelt Doktornő! A lassan 11 hónapos kislányunk táplálásával illetve laktózérzékenységével kapcsolatban fordulok Önhöz. Mivel a súlya egy hetes kora után nem növekedett az akkori orvosa tápszeres táplálást javasolt, így két hetes kora óta tápszert kap. 7 hetes korában kerültünk kórházba többszöri véres székürítés miatt. A bőrén akkor olyan elváltozások voltak, amelyeket a laikusok tejkiütésnek neveznek, mivel ezek később eltűntek és azóta sem jelentek meg, úgy gondolom ez is a laktózérzékenység tünete volt. A zárójelentéséből idéznék: „belszervi statusban eltérést nem észleltünk, laborértékeiből a mérsékelten emelkedett transamináz értékek emelendők ki”, „mater tejmentes diétáját, vm. laktózmentes tápszer adását kezdtük. Emellett véres székürítést nem észleltünk, a fentiek alapján panaszainak hátterében tejallergia állhat.”. A kórházban és utána Milupa Pregomin tápszert kapott. A véres széklete a kórházban megszűnt, azonban sokáig (kb. 4-6 hét, ha jól emlékszem) elég folyékony és sóskapürére emlékeztető széklete volt. Ezek után áttértünk a Milupa Laktózmentes tápszerre, a széklet állaga rendeződött, igaz, amíg nem kezdett el úm. mindenfélét enni, addig csak 3 naponta volt széklete (más problémát nem okozott, nem volt hasfájás stb.) . (4 hónapos koráig szopott is.) Úgy látjuk, hogy az elmúlt 8-9 hónapban folytatott tejmentes diéta és a Laktózmentes tápszer mellett semmilyen panasza sincs, életvidám gyerek, aki jól alszik, bőre gyöngyőrű, nem has fájós. Nem tudom, hogy fontos-e, de megemlítem, hogy elég válogatós: néha megeszi a spenótot, zöldségfőzeléket stb., néha napokig semmi ilyesmit nem fogad el, csak a kedvenceit: almaszósz csirkével, banán-alma-csirke, tehát gyümölcsös húsok gabonával dúsítva. Gyümölcsöt, tejmentes tejpépet, gabonapépet sok gyümölccsel mindig szívesen eszik, de semmiféle folyadékot nem tudok beleimádkozni a tápszeren kívül, max. 2-3 kanál vizet. A Milupa Laktózmentes tápszer kazeint, azaz tejfehérjét tartalmaz. A kérdésem abból adódik, hogy vizsgálatokkal nem igazolták, hogy tejfehérje allergiás-e vagy laktózallergiás. A fentiek és annak fényében, hogy van kazein a tápszerében egyértelműen kijelenthető, hogy nem tejfehérje allergiás, „csak” laktóz? És ha igen, akkor bátran adhatunk neki laktózmentes termékeket? Nagyon szeretnék neki laktózmentes tejtermékeket adni, mert a napi 500ml tápszert ugyan megeszi, de úgy látom, lassan megunja szegény, illetve mivel nem igazán merek a hüvelyesekkel próbálkozni, kevés kálciumot fogyaszt. (Az orvosunk javasolta a Calcium Carbonikum homeopátiás szert, ebből kap jelenleg naponta 2-3 bogyóval.) Ha azt szeretnénk tudni, hogy kinőtte-e a laktózallergiát, akkor Ön milyen életkort javasolna? Ennek megállapítása gyermek-gasztróenterológián történhet? Ön szerint az, hogy szerintem nagyon válogatós gyereknek lehet nevezni, összefügg az allergiával vagy semmi köze hozzá (3500g-mal született, jelenleg 8400g és 74cm)? Válaszát nagyon köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Svábhegyi Gyógyintézet válasza laktóz témában

Kedves Szülő!

Amit leír, aszerint nemcsak Önnek, de eddigi kezelőrvosának sincs fogalma arról, mi a különbség a laktóz- (azaz tejcukor-) érzékenység, és a tehéntejfehérje-allergia között. Az elsődleges tejcukor-allergia nagyon ritka, és tünete nem a véres széklet, hanem a hasmenéses, híg, habos széklet (mert a meg nem emésztődött tejcukor a bélben erjed) . Az Ön gyermekének nem ez a baja. A véres székletürítés és a bőrkiütések tehéntejfehérje-allergiára utalnak, és ennek oka pedig az indokolatlanul korán elkezdett tápszeres táplálás. A Milupa Pregomin ezért hamar szüntette panaszaikat, és bár a panaszok nem tértek vissza, a háttérben az allergia kiváltotta gyulladás tovább zajlik, ennek jele az, hogy gyermekük súlya messze nem fejlődik megfelelően, egy éves korra meg kellene háromszoroznia születési súlyát, ettől most 2 kg-mal marad el. Ezért azt javaslom, mielőbb keressék fel gastroenterologusunkat, aki a szükséges vizsgálatok elvégzése után megfelelő tápszeres kezelésre (is) javaslatot tud tenni.

Üdvözlettel:

dr. Hacsek Gábor

Svábhegyi Gyógyintézet

Bejelentkezés: a 06-20-500-2500 telefonszámon, avagy a www.svabhegy.eu oldalon

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. július 25., 05:06; Megválaszolva: 2012. augusztus 01., 11:08
Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés
9 èves nem alszik egyedül
Jó napot. Az első lányom amikor megszületett külön szobába mentem az apjától. Apa 3 műszakba járt dolgozni, ezèrt úgy gondoltuk így jobban...
Csecsemő beütötte a fejét
Ma reggel leesett az ágyról (kb 60cm esett,parkettára) az 1 hónapos kisfiam. Ahogy leesett rögtön sírt, de megtudtuk nyugtatni. Szerintem a fejét...
Kiságy, kutacs
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! 6 hónapos kisbabám kutacsával kapcsolatban szeretném kérdezni. Lejjebb eresztettük a kiságyat, így kikerült belőle...
3 hónapos kisbaba fogzás
Tisztelt Doktornő! A kisbabám most február 26.-án tölti a 3 hónapot. Tápszeres Baba! Kapja a D vitamint, valamint Vasat es az Espumisan cseppet. De...
Mi lehet a baja?
Jónapot! 18hónapos ikreim (vegyespáros) egyik napról a másikra heteket töltöttek ébren, egész nap visítanak, ordítanak.. Az elején azt hittem...