COPD és TBC

Tisztelt Doktor Nő! Édesapám 60 éves 10 éve diagnosztizáltak nála COPD betegséget. Gyógyszereit szedi, O2-t illetve inhalációs készüléket használ otthonában. 1 éve került fekvőbeteg gondozásba súlyos fulladással, tüdőgyulladást kapott. Kezelték, állapota sokkal jobb lett, hazaengedték. 3 hónapja ugyanígy visszakerült. A feljavítás már nem volt annyira sikeres, hazaengedték. Otthonában ugyanúgy fulladt, mint eddig. Most januárban erős fulladás illetve lábdagadás (vizesedés miatt) kórházba került. Kardiológiai vizsgálat szerint a szívműködése sokat romlott. Tüdőembólia gyanújával azonnal kórházba utalta az orvos. Kezelés: vízhajtó, hörgőtágítók alkalmazása. Kivizsgálások: CT eredménye: szövetszaporulat (rákgyanú) Állapota ekkor egészen jó volt. (jó étvágy jó közérzet terhelésre annyira nem fulladt tudott sétálni. Ezután hörgőtükrözést végeztek, ezt követően nagyon súlyos, hirtelen állapotromlás(erős köhögés, fulladás, gyengeség). CO2 nem tud szabadulni a szervezetből, infúziót kapott, meg még valamilyen ellátást nem tudom pontosan mit. Ezután éjszaka már nagyon rosszul volt és értékei alapján intenzív osztályra került gépi lélegeztetésre mélyaltatással. Azt mondják nagyon gyenge a szíve és tüdeje emellett rákgyanú is van, ami lehet tbc a szövettani eredményeket várjuk...és felszedett egy fertőzést is amit antibiotikummal kezelnek. Kérdésem: Mik a kilátásai? Mikor fogják a gépről leszoktatni? Ez kb, mennyi ideig tart? FElépülhet e? Előre is köszönöm! Üdv Berkes Zsuzsanna

Dr. Hangonyi Csilla válasza állapot rosszabbodás témában

Kedves Zsuzsanna! Édesapja állapotának változását nem lehet megjósolni, bármikor beállhat kedvező, de akár kedvezőtlen változás is. A COPD olyan betegség, ami nem csak a tüdő, hanem egyéb szervek működését is rontja. Akkor kerül le a lélegeztető gépről, ha megszűnik a gyulladás, és lesz már elég ereje spontán lélegezni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 25.

Kérdések és válaszok: Krónikus bronchitis (COPD)

Rivotril helyett másik fajta nyugtató
Tisztelt Doktornő! Egy hónapig korházban voltam a pszihiatrián,0.5mg rivorilt 2x1és hangulatjavítót kaptam. Pár nap múlva a tüneteim/szorongás,félelem...
Állapot rosszabbodás
71 éves édesanyám lisztérzékeny, jódérzékeny, vérszegény, erős csontritkulása van folyamatosan 100 fölött van a szívverése, vérnyomása 145/80. Jártányi...
Tüdő Röntgen képe tüdőembólia után
Jó napot kívánok doktor nő olyan kérdésem lenne, hogyha valaki át esik egy tüdőembolián és ez miatt el hal a tüdeje egy része az az elváltozás látszik-e a...
Kigyógyulok valaha ebből?
Kedves Csilla! Nem dohányozom, sosem volt bajom a tüdőmmel. Kb. évente mindig elkap vmi légúti betegség, vhogy összeszedem. Március közepén volt egy lázas...
Szakorvosi vélemény
Tisztelt Dr. Hangonyi Csilla Tegnap voltam munka alkalmassági vizsgálaton, amin volt spiro teszt, egyszer fújtam ott azt mondták megfelel, de mivel nem...
Lehet COPD?
Tisztelt Dr. Hangonyi Csilla Lehetséges hogy nálam fennál a copd betegség? Orvosi alkalmasságin voltam ahol volt spiro vizsgálat, Elkezdtem nézegetni az...