Szőrnövekedés

Kedves Doktor! Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy már egy ideje (több éve) erős szőrnövekedést figyeltem meg mindenhol (Főleg kézen és arcon, azon belül az állon a legdurvábban. Emellett még az arcbőröm is pattanásos, sebes, a hajam pedig hullik.). Voltam endokrinológusnál, ott azonban szinte semmit nem mondtak erre, hogy miért van. Az arcomon zavar a legjobban, mivel erős, sötét, s minden nap el kell távolítanom (a helye kisebesedik), ha nem akarok úgy kinézni, mint egy férfi. Nagyon el vagyok keseredve, nem tudom mitévő legyek. (Azóta egyre intenzívebb, s már mellkason is észrevettem.) Nem hiszem el, hogy ez egy 20 éves lánynál normális lenne. Gondoltam arra, hogy felkeresek egy magánorvost, de nem tudom érdemes lenne-e, vajon tudna e mondani valami újat/mást, esetleg találna e megoldást? . (Az ár miatt ez lenne az utolsó lépés) Ezért is írtam előtte Önnek, hogy a véleményét kérjem, mit tegyek? (Gondoltam a végleges szőrtelenítésre is, de nem tudom hasznos e, mert ez sem olcsó. S az okot még akkor sem tudnám meg.) Köszönöm előre is a válaszát! (Csatoltam egy laborleletet, de össze kellett vágnom a 2 fotót (a lelet 2 oldala), mivel csak 1 képet küldhetek, ezért eléggé pici. Remélem sikerül kiolvasni belőle valamit. Esetleg ha nem, elküldeném 2 külön képen. (bár nem tudom, hogyan.))

Dr. Stehlich Gábor válasza szőrösödés témában

Tisztelt Kérdező! Háttérben hormonális probléma állhat. Ki kellene Önt vizsgálni Polycystás ovárium syndroma irányában. Kellene koponya rtg, hasi ultrahang, hüvelyi ultrahang vizsgálat. A szőröket tartós szőrtelenítéssel meg lehet oldani. Ez vagy lézerrel vagy IPL-el oldható meg. Tisztelettel: Stehlich Gábor

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. május 02.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Túlzott szőrnövekedés.. Komolyabb bajom...
Túlzott szőrnövekedéssel küzdök, nagyon erősen és sok nő, még a nyakamon is feltűnt pár szál (előlről),szerintem ez egy nőnél nem normális.Pattanásos zsíros...
Bőrgyógyászati jellegű kérdés
T. Cím! 9, 5 éves lányom karján sok és hosszú szőr van. A lábán is van, de az még nem annyira látszik. Egyenlőre jól kezeli a dolgot, de félek előbb-utóbb...
Meddig normális a szőrösödés nőknél?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Fiatalabb koromban nem volt efféle problémám, lényegében 15-16 éves koromban kezdett gondot okozni, hogy láthatóan szőrösödök. Sötét...
Arc szőrzet
kb 10 éve szőrösödés alakult ki az arcomon. Családunkban nem volt ilyen. Az a kérdésem, hogy mit tegyek, hogy megszünjön? . Hol borotválom.hol pedig csipeszt...
Fokozott szőrnövekedés és izzadás!
Kedves Doktor. Meggyült a bajom a fokozott szőrnövekedéssel és izzadással. Borzasztó, nő létemre ennyit kinlódni. Eddig folyamatosan magamnak oldotam meg a...
Hormon probléma?
Több éve fenn áll már a problémám, de az utóbbi fél évben erőteljesebben tapasztaltam, hogy szinte mindenhol a testemen megerősödött a szörzetem és ahol...