Ez is hidegallergia, vagy valami immunbetegség?

Tisztelt Dr úr/Dr nő! Én olyan képpen vagyok érékeny a hidegre, hogyha bizonyos fok alá csökken a hőmérséklet, és beszívom az orromon a hideg levegőt, kb egy percen belül tüsszögni kezdek, rá pár percre már folyik az orrom. Ha behajolok valamiért a hűtőbe, tíz másodpercnél tovább, szintén ugyanez. Ha valahol elkezdek fázni, és azonnal nem veszek fel még ruhát, vagy nem megyek melegebbre, már kezdődik is a tüsszögés. Egész évben ez van, nyáron elég a ventillátor hozzá, vagy egy kis szél. Szinte állandóan folyik az orrom, fáj a fejem. Ez hat éve van, azóta, mióta egy klimatizált boltban kezdtem el dolgozni. Ott folyamatosan fáztam, nem fűtöttek rendesen, állandóan jött rám a hideg a hűtőktől. Már az első héten kezdődtek a tünetek, sajnos négy évig dolgoztam ott. Már ott hagytam, de a tünetek nem szűnnek. Az előtt imádtam a szelet, a huzatot, semmi bajom nem volt tőle. Szeretném megtudni mi a véleménye, nagyon sokat szenvedek emiatt. Előre is köszönöm.

WEBBeteg Szakértő válasza tüsszögés témában

Tisztelt Kérdező! Azt hiszem panaszát nem hidegallergia okozza, hanem egy allergiás rhinitis vagy vasomot rhinitis, ami ugyan az, csak nem allergia okozza. Meg kéne nézni egy allergia vizsgálatot és fül-orr-gégészhez is el kéne menni. Ha nincs helyileg valami oka, akkor elég a mozgás, immunerősítők (Bronchovaxom) és szteroid orrspray egy ideig. Aztán a tünetektől függően tovább a kezelést. Tisztelettel: Dr. Brugós László pulmonológus-allergológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 24.

Kérdések és válaszok: Allergia

Mi lehet a bajom?
Kozmetikus vagyok. 7 éve foglalkozom szempillanhosszabbitassal, napi 10 órában, amihez ciano akrillat ragasztott használok. Miután elkezdtem vele dolgozni rá...
Éjszakai tüsszögés
Tisztelt Doktor Úr! Éjszaka jelentkező problémámmal keresem Önt. Éjfél utáni ébredéskor erős viszkető érzést érzek az orromban, amit ha megdörzsölök erős...
Alkohol allergia kis mennyiségtől is
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Az utóbbi jó pár hónapban rendszeresen tapasztalom, hogy már kisebb, mennyiségű sör, illetve bor fogyasztása után allergiás...
Makacs allergia kezelése
Kedves Doktornő! Tavasszal mindig is volt egy kis orrfolyásom, azonban tavaly óta az allergiás tüneteim jelentősen rosszabbak lettek: viszkető szájpadlás...
Ételallergiás reakció?
Üdvözlöm! Tegnap a (mellékelt) “hólyagok” jelentkeztek az arcomon. Ebéd után 15 perccel a kettő nagyobb, majd rá 5 óra hosszára ez felszívódott és utána a 3...
Allergia/Asztma jó lehet-e a svéd...
Üdvözlöm! Oktober ota orrdugulas, magfazas szeru tunetek, szenanatha gyötör. Arcureggyulladasom volt illetve van is folyamatosan. Fulem dugul/kattog egy...