Gyógyszerallergia

Tisztelt Doktornő! Remélem tud nekem segíteni:) 2011-ben az egyik fogam nagyon begyulladt, gyökértörés volt. A gyulladás miatt sok antibiotikumot szedtem, mert amíg gyulladás, puffadás volt nem kezelték, illetve nem húzták ki a fogam. A foghúzáshoz lidocain injekciót kaptam, ettől kb 2 perc alatt beduzzadt az ajkam, szerencsére fulladásos tünetek nem voltak. Miután hazajöttem, a fájdalom enyhítésére flector port vettem be, ettől az egész testem vörös lett, és égető érzés volt, ezen a hidegvizes zuhany segített. A fogam kihúzása elött, de még az antibiotikum szedése alatt volt, hogy cataflam-ot vettem be, ezt fejfájáskor is használtam korábban, ettől is vörös foltok jelentek meg és viszkető érzés volt szinte mindenhol. Rossz tartásom miatt szedtem Mydetont, ezt is alkalomszerűen, amikor fájni kezdett a hátam illetve a nyakam többnyire akkor szedtem néhány napig. Idén nyár végén, amikor a mydetont szedtem szintén vörös foltok jelentek meg rajtam, ezek is elmúltak vizes borogatás hatására. Most az a problémám, hogy fogászati kezelés lenne szükséges és mivel a lidocaintól bedagadt az ajkam, az orvos azt mondta csináltassak gyógyszerallergia vizsgálatot. Nézelődöm a neten és nem tudom, hogyan kezdjem, kihez forduljak, kell e beutaló. Az sem teljesen tiszta számomra, hogy az egyik oldalon azt olvastam, hogy vigyem magammal a gyógyszert, amire allergiás vagyok, de nem tudom mire vagyok allergiás, mert korábban lidocaint is kaptam, cataflamot is szedtem, menstruációs panaszokra a flectort is szedtem, a mydetont kúraszerűen szedtem. Abban szeretném kérni a segítségét, hogy merre induljak, mert a háziorvos annak idején mikor jeleztem neki ezt a problémám nem tudott választ adni kérdésemre. Köszönöm segítségét

Dr. Hangonyi Csilla válasza gyógyszerallergia témában

Kedves Kérdező! Gyógyszerallergia vizsgálatot, csak néhány centrumban végeznek, amennyiben Budapesten lakik, a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinikájára kérjen beutalót háziorvosától. Addig ha lehetséges, ne szedjen fájdalomcsillapító, szereket, vagy ha mindenképpen szükséges, fokozott óvatossággal, a már ismert készítményeket. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. december 13.

Kérdések és válaszok: Allergia

Gyógyszerallergia
Tisztelt Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy korábban szedtem Apranax (naproxen) terméket, nagyon jól bevált, semmi panaszom nem volt, jól...
Gyógyszer allergia
Tisztelt Dr Hangonyi Csilla. 20 éves koromban tüdőgyulladás kezelésére írtak fel nekem tetraciklin alapú antibiotikumot. Az első adag után édesanyám elmondása...
Gyógyszerallergia kimutatása
Tisztelt Doktornő! Immun túlműködésem miatt az életem során egyre több allergia adódott. Szeretném fogászatban használatos érzéstelenítőkre megállapíttatni az...
Makacs, viszkető kiütések
Tisztelt Doktornő! A panaszaim kábé 3 hónapja kezdődtek. Apró, pattanásra emlékeztető kiütések jelentkeztek a két combom tövében és a hímvessző körül. Nagyon...
Algoflex M vagy Bioparox allergia
Tisztelt Dr. Hangonyi Csilla Asszony! Még tegnapelőtt este lettem figyelmes a combomon jelentkező piros foltokra, de akkor még nem gyanakodtam rá, hogy...
Az élet társam penicilin és algopirin...
Az élet társam penicilin és algopirin érzékeny, mijen fájdalomcsillapitókat szedhet?