Algoflex M vagy Bioparox allergia

Tisztelt Dr. Hangonyi Csilla Asszony! Még tegnapelőtt este lettem figyelmes a combomon jelentkező piros foltokra, de akkor még nem gyanakodtam rá, hogy esetleg gyógyszer-allergia lehet. A tegnapi nap folyamán előbb az apró piros foltok terjedtek el mindenfelé, majd (miközben 4 órás utazáson vettem részt) estére megduzzadtak a kezeim, a füleim, illetve akkor még csak az egyik szemem. Mivel az utóbbi időben Bioparoxot használtam, még délután, az indulás előtt utána néztem, lehet-e annak a mellékhatása. Egy orvos válaszol blogban (ahol mostanában sajnos nem lehet kérdezni) írta a válaszadó, hogy bekövetkezhet a Bioparoxtól csalánkiütés, de elmúlik pár órán belül. Ebben a hiszemben indultam útnak, megnyugodtam afelől, hogy ha elhagyom a Bioparox-kezelést, akkor estére el is múlik a pirosság. Viszont -, mint említettem - nem múlt el, hanem mindenütt duzzanat jelent meg, mire megérkeztünk, már a kezeimet sem tudtam ökölbe szorítani. Itt háziszerként csak kalcium sandoz áll rendelkezésre, gondoltam, ha este iszom egy tablettát, pár órán belül majd normalizálódik a helyzet., De nem így lett: éjjel alig tudtam aludni a viszketéstől (főleg tenyér és kézhát táján) meg az égő érzéstől. Éjjel is ittam egy adag kalciumot, reggel szintén. A duzzanatok most már az egész arcomra is kiterjednek, már a számat is alig tudom bezárni. Kérdezhetném (mint a tárgyban) azt is, vajon lehet-e mindez a napokkal ezelőtt elfogyasztott Algoflex M (három adag 2 nap alatt) és a közben folyamatosan fogyasztott Bioparox együttes hatása (mivel közben az Algoflex M leírásában találkoztam hasonló tünetek leírásával), de engem jobban érdekelne, milyen háziszerekkel lehetne levinni a duzzanatokat. Az elmúlt napokban szedtem még Aspirint illetve Kalmopyrint (egy-egy dobozzal) is, mivel a múlt hét elején megfáztam, és lehetőleg tünetmentesen szerettem volna megjelenni az állásinterjúimon - viszont mivel 45 napnál régebben keresek állást, egészségbiztosítással már nem rendelkezem, nem merek az ügyeletre menni.

Dr. Hangonyi Csilla válasza gyógyszerallergia témában

Kedves Kérdező! Tünetei gyógyszerallergiára jellemzőek, ami bármelyik szedett gyógyszertől, és gyógykészítménytől lehet. Az Algoflex, Aspirin, Kalmopyrin, hasonló gyógyszercsoportba tartozik, így ezek közül bármelyik okozhatta a tüneteket. A Bioparox sem kizárt, mint ok, de gyakoribbak az allergiás reakciók az úgynevezett non-szteroid gyulladás csökkentőktől. Azt javaslom, mindenképpen forduljon orvoshoz, mert tünetei súlyosbodhatnak. Ha magyar állampolgár, és érvényes TAJ száma van, akkor is jogosult az egészségügyi ellátásra, ha éppen jelenleg nincs állása. Ne szedjen semmilyen gyógyszert, amíg nem rendeződik az állapota. A kalcium nem megfelelő kezelés az allergiára, amíg nem jut orvosi segítséghez, a patikában vény nélkül kapható valamilyen antihisztamint szedjen. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. május 03.

Kérdések és válaszok: Allergia

Gyógyszerallergia
Tisztelt Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy korábban szedtem Apranax (naproxen) terméket, nagyon jól bevált, semmi panaszom nem volt, jól...
Gyógyszer allergia
Tisztelt Dr Hangonyi Csilla. 20 éves koromban tüdőgyulladás kezelésére írtak fel nekem tetraciklin alapú antibiotikumot. Az első adag után édesanyám elmondása...
Gyógyszerallergia kimutatása
Tisztelt Doktornő! Immun túlműködésem miatt az életem során egyre több allergia adódott. Szeretném fogászatban használatos érzéstelenítőkre megállapíttatni az...
Makacs, viszkető kiütések
Tisztelt Doktornő! A panaszaim kábé 3 hónapja kezdődtek. Apró, pattanásra emlékeztető kiütések jelentkeztek a két combom tövében és a hímvessző körül. Nagyon...
Gyógyszerallergia
Tisztelt Doktornő! Remélem tud nekem segíteni:) 2011-ben az egyik fogam nagyon begyulladt, gyökértörés volt. A gyulladás miatt sok antibiotikumot szedtem,...
Az élet társam penicilin és algopirin...
Az élet társam penicilin és algopirin érzékeny, mijen fájdalomcsillapitókat szedhet?