Fiatal korban is fontos az alacsony koleszterinszint

MTI
megjelent:

Nem csak az idősebb korosztályra, hanem a húszas éveikben járó felnőttekre is komoly veszélyt jelent a magas koleszterinszint, amely már egészen fiatalkorban is károsíthatja az artériákat - jelentették be amerikai kutatók.

A szakemberek húsz éven keresztül követtek figyelemmel egy 18 és 30 éves kor közötti személyekből álló csoportot és arra a megállapításra jutottak, hogy a viszonylag fiatalkorban jelentkező magas koleszterinszint növeli a szívbetegség és az agyvérzés kialakulásának kockázatát.

"Amíg középkorúak vagyunk, általában nem aggódunk túlságosan a szívbetegség kockázata miatt, hiszen elég ritka dolog, hogy valaki fiatal felnőttkorban kapjon szívrohamot" - mondta Mark Pletcher, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem munkatársa, egyben az Annals of Internal Medicine című amerikai orvosi szaklapban megjelent tanulmány vezetője.

"A fiatal felnőttkor azonban fontos időszak. Az a károsodás, amelynek ilyenkor kitesszük a koszorúereinket, valószínűleg komoly problémákat okoz majd az idő előrehaladásával" - tette hozzá. Pletcher és kollégái több mint 3200 fiatal felnőtt adatait dolgozta fel munkája során. (A megfigyelt személyek között nagyjából egyenlő volt a feketék és a fehérek, illetve a férfiak és a nők aránya.)

Azoknál a személyeknél, akiknél már fiatalkorban magas értéket mutatott a "rossz" koleszterin, vagyis az LDL, nagyobb valószínűséggel alakult ki később szívbetegség, függetlenül attól, hogy idősebb korukban milyen volt a koleszterinszintjük.

Átlagos kockázat

Enyhén fokozott kockázat

Fokozott kockázat

Ajánlott érték

5,2 mmol/l

5,2 és 6,4 mmol/l között

6,4 mmol/l felett

5,2 mmol/l alatt

Oda kell figyelni az életmódra

A szakemberek szerint az eredmények nem azt jelentik, hogy a fiatal felnőtteknek mindenképpen gyógyszerekkel kell alacsonyan tartaniuk a koleszterinszintjüket, hanem azt, hogy több figyelmet kell fordítaniuk az egészséges táplálkozásra és a mozgásban gazdag életmódra: "A megfelelő ételek és a sok mozgás valószínűleg sokkal hasznosabb számukra, mint a gyógyszeres kezelés... Ráadásul nem állnak rendelkezésünkre olyan pontos adatok ezeknek a kezeléseknek a hatékonyságáról és a biztonságosságáról, hogy ajánlani tudjuk őket" - hangoztatta Pletcher.

A szintén az Annals of Internal Medicine hasábjain megjelent egyik korábbi tanulmányában Pletcher arra is rámutatott, hogy a fiatal felnőttek esetében a magas vérnyomás is megnöveli a koszorúér-betegség későbbi életkorban való kialakulásának kockázatát.

Az Amerikai Szív Szövetség (AHA) azt javasolja minden húszéves, illetve annál idősebb fiatalnak, hogy legalább ötévente ellenőriztesse a koleszterinszintjét.

Gyakori kérdések a koleszterinről - Az orvos válaszol

Kedves Doktornő! Decemberi labor eredményemben a koleszterin értékem magas lett, ami még júniusban jó volt. Nem szeretem a húst, nagyon keveset eszem belőle, és a zsíros ételeket sem. Mitől lehet mégis magas?
Tisztelt Kérdező! Nemcsak a zsíros húsok, de a különféle „nassolnivalók” is károsak lehetnek, a hozzáadott cukor és a felhasznált hidrogénezett növényi olaj miatt. Ha a változtatások után továbbra is magas a laborérték, gyógyszer szedése javasolt. Bővebben: Miért magas a koleszterinszintem? Az orvos válaszol

(MTI)

Cikkajánló

Koleszterin: összkoleszterin, HDL, LDL

Dr. Borsi-Lieber Katalin, Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Koleszterin
A koleszterin minden emberi és állati sejtben megtalálható vegyület. Kisebb részének összetevőit táplálékokból vesszük magunkhoz, a másik, nagyobb hányada a májban képződik (szintetizálódik). Részt vesz a sejtmembránok felépítésében, az epesavak egyik alkotója, számtalan hormon előállításának kiindulási anyaga, szerepe nélkülözhetetlen az emberi szervezetben.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Vajda Orsolya, háziorvos és Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg összeállítás - Dr. Vajda Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.