• Veleszületett szívelégtelenség és csontritkulás

        Szerző: Független Hírügynökség

        Négyszer gyakrabban fordul elő csonttörés azoknál, akiknek veleszületett szívelégtelenségük van, mint az akut szívproblémákban szenvedőknél, derítették ki kanadai orvosok az Albertai Egyetemen.

        A kutatók több mint kétezer veleszületett szívelégtelenségben szenvedő és 14 ezer akut szív- és érrendszeri panasszal kórházba került pácienst követtek figyelemmel. Azt találták, hogy a szívproblémákkal való kórházi kezelés után egy éven belül a vele született szívelégtelenségben szenvedők 4,6 százalékával fordult elő csonttörés. Az akut szívproblémásoknál egy év után csak 1 százaléknak volt csonttörése.

        Hirdetés

        Még ha az adatokat korrigálták is, figyelembe véve a csontritkulásra adott gyógyszerek hatását, akkor is az jött ki, hogy a krónikus szívelégtelenségnél sokkal magasabb a csonttörés kockázata, mint másoknál.

        Mi okozza az összefüggést?

        A kutatásvezető Justin Ezekowitz szerint nem világos a krónikus szívelégtelenség és a csonttörés közötti összefüggés. Az egyik feltevés az, hogy az ilyen betegek szervezetében kalcium- vagy D-vitaminhiány lép fel.

        A másik feltételezés szerint a szívbetegeknél magasabb a a vér nátrium-kálium egyensúlyát szabályozó aldoszteron hormon szintje, és ez fokozhatja a szervezet kalciumürítését. Emiatt a mellékpajzsmirigyek növelik hormontermelésüket, hogy visszaálljon a vér kalciumszintje, de ez csak a csontok kalciumtartalmának rovására lehetséges.

        További magyarázat lehet az, hogy a krónikus szívelégtelenségben szenvedők kevesebbet mozognak, ami a csontok tömegének csökkenéséhez vezet.

        A kanadai orvosok rögtön felvetették, hogy az összefüggés kiderítéséig is jobban kellene szűrni csontritkulásra a krónikus szívbetegeket.

        A kutatási beszámoló az amerikai szívgyógyász szövetség Circulation című szaklapjában jelent meg kedden.

        (FH)

        Módosítva: 2008.10.22 09:35, Megjelenés: 2008.10.22 09:35
      • Cikkajánló

        Derékfájás

        Derékfájás

        Dr. Zsuga Judit

        Tanácsok a megelőzéshez. Hogyan tarthatja hátát egészségesen és erősen?

        Kipirosodott könyök

        Kipirosodott könyök

        Dr. Ujj Zsófia Ágnes

        A könyök területén észlelhető bőrelváltozások hátterében több betegség is állhat.

        Agyi érelmeszesedés

        Mi okozhat agyi érelmeszesedést? Milyen tényezők növelik a kialakulásának kockázatát? Milyen következményei lehetnek az agyi érelmeszesedésnek?

        COVID-19 - Miért jelent nagyobb kockázatot a szívbetegek körében?

        A pandémiát okozó koronavírus nemcsak tüdőgyulladást okoz, hanem hatással van a szív- és érrendszerre is. Emiatt magasabb a komplikációk aránya az idősebbeknél, cukorbetegeknél, magas vérnyomással küzdőknél.

        A szívelégtelenség és tünetei

        Számos szívbetegség vezethet szívelégtelenséghez. Idővel a koszorúér-betegség és a magas vérnyomás fokozatosan felemészti a szív erejét, és túl gyenge vagy túl merev lesz ahhoz, hogy kellőképpen megteljen és pumpáljon.

        Szívelégtelenség - Okok és típusok

        A szívelégtelenség kialakulhat gyorsan egy szívinfarktus után, de fokozatosan, lassan is magas vérnyomás vagy koszorúér-betegség talaján, és egy kóros szívbillentyű is vezethet a betegség kialakulásához.

        Élet szívelégtelenséggel

        Gyakran a pangásos szívelégtelenségben szenvedő betegek arra panaszkodnak, hogy fáradtan ébrednek, mivel éjszaka vízszintesen feküdve nehezükre esik a légzés, illetve gyakran fel kell éjszaka kelniük, hogy a gyógyszerek miatt keletkezett nagyobb mennyiségű vizeletet kiürítsék.

        Szívelégtelenség esetén is hatásosak az omega-3-zsírsavak

        Az omega-3-zsírsavakkal kapcsolatosan megjelent egyre több kedvező eredmény miatt elképzelhető, hogy több szív-és érrendszeri betegség megelőzéséről és kezeléséről szóló irányelvet is átdolgoznak a kardiológiai fórumok.

        Élet szívelégtelenséggel II.

        A szívelégtelenség kezeléséhez folyamatos párbeszédre van szükség Ön és orvosa között. Legyen őszinte, amikor nem tartja be az orvos utasításait az étrend, az életmód és a gyógyszerek terén, hiszen az őszinteség az Ön érdekeit szolgálják.

        Szívelégtelenségben elhunyt a válogatott kosaras

        Életének 22. évében elhunyt Morgen Ferdinánd, az élvonalbeli Atomerőmű SE kosárlabdázója.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.