• Stroke által lebénult betegek rehabilitációja gyógymasszázzsal

        Szerző: WEBBeteg – Farkas Lehel, gyógymasszőr

        Manapság az orvoslásnak számos olyan területe van, amelyek kiváló lehetőséget nyújthatnak a betegek számára. A gyógymasszázs nem mágia, hanem egy rendkívül hatékonyan felépített rendszer, eszköz. Fontos tudatában lenni a terapeutának eszköztáráról, mert ezzel tud hatékonyan dolgozni.

        Sajnos a legtöbb stroke-on átesett beteg nem tud lehetőségeiről, azaz, hogy sok esetben  jelentős javulás érhető el a megfelelő terápiával.
        Ezt a tehetetlen állapotot tudjuk mi lerövidíteni és felgyorsítani a gyógyulás menetét, hogy a beteg minél hamarabb visszatérhessen a megszokott életritmusához.

        Amikor stroke-ról beszélünk, sokszor nem is tudjuk, hogy mennyire bonyolult kóros folyamatról beszélünk, mindezt nehéz röviden vázolni. Ezért csak is a gyógymasszázs szempontjából közelítem meg a folyamatot, a jeleket, a rehabilitációs lépéseket, amellyel a betegek nagy része sikeresen felépülhet.

        A stroke két típusát különböztetjük meg: a vérzéses stroke és az ischaemiás stroke, amikor az adott agyi területet ellátó ér elzáródása miatt alakul ki a károsodás.

        Hirdetés

        A tünetek attól függnek, hogy a stroke mely eret és mely ellátási területet érint. A vérzések általában súlyosan roncsolják az agy érintett területét, és az adott központok károsodása okozza a klinikai tüneteket.

        Tünetek az arteria carotis interna érintettsége esetén


        •  Beszédzavarok
        •  Végtaggyengeség
        •  Különböző súlyosságú bénulások
        •  Szédülés
        •  Zsibbadások
        •  Fonák érzések (nem azt érzi, mint ami van)

        Ischaemiás stroke jellegzetes tünetcsoportjai

        Az arteria ophthalamicus érintettsége (szemhez tartozó artéria) látás zavarokat okozhat, akár vakságig is fokozódhat.

        Centrális bénulás alakul ki a pyramis pálya sérülésekor. Kiterjedése mindig a sérülés helyétől függ. Ha a cortex-től (agykéregtől) a nyúltagy alsó határáig sérül, akkor mindig ellenoldali a bénulás. Ha a pyramis pálya kereszteződésétől lefelé sérül az azonos oldali centrális típusú bénulást, okoz. Az izmok tónusa a kezdeti csökkenés után spasticusan fokozódik, ezért nevezik a centrális bénulást spasticus bénulásnak. Az izmokban inactivitási atrophia alakul ki. A bénulás rendszerint teljes, lehet részleges (plegia), vagy izomgyengeség jellemzi (paresis).

        A centrális bénulás kiterjedése


        •  Monoplegia (egy testnegyed).
        •  Hemiplegia (egy testfél).
        •  Paraplegia (mindkét oldali, általában alsó végtag).
        •  Triplegia (három végtag).
        •  Tetraplegia (négy végta

        Stroke gyógymasszázzsal való kezelése

        A beteg kezelésénél, figyelembe kell vennünk testének izomszövetét, az izomkötegek állapotát, ami lehet kötött izomzat (spasticus), petyhüdt (hypotoniás), tónus nélküli izomzat (atoniás).  

        Megjelenhet merev tónusfokozódás (rigid hypertonia), ilyenkor az antagonista (ellenoldali) izomcsoportok tónusa egyszerre fokozott, ezért ízületi kimozgatáskor jelentős akarattalan ellenállás érezhető, majd elengedéskor az ízület az utolsó helyzetben rögzül (extrapyramidalis kiesési tünet). Masszőrnek állandóan ismételnie kell a speciális oldó fogásokat, addig, amíg az ellenállás és a merevségek erőssége el nem kezd, csökkeni a végtagokban.

        Jellemző a betegeknél még a görcsös tónusfokozódás (spasticus hypertonia), ahol az ízület a kimozgatás kezdetén jelentős ellenállást fejt ki (gerincvelői reflex), majd hirtelen minden átmenet nélkül mozgathatóvá válik (zsebkés tünet).  Az is jellemző, hogy lassú, óvatos kimozgatásra a tónus jelentkezése elkerülhető (pyramis tünet). Alapos kimozgatásokkal és nyújtásokkal csökkenteni lehet az ellenállást, illetve megelőzhető. Hirtelen mozdulatokat nem javallott ilyen esetben kivitelezni, csakis lassú és fokozatos átmozgatást.

        Általánosságban jellemző, hogy bénulás esetén nagyfokú környéki (perifériás) idegrendszeri sérülés alakul ki, ami végtag merevséghez és mozdulatlansághoz vezetnek, érzéketlenné válik a kar vagy a láb. A végtagok gyakran görcsben állnak, emiatt fájdalom alakul ki. Idősebb korosztálynál az elfekvés és az ápolás hiánya, vagy szakszerűtlen kezelése miatt, gyorsabban leépül a beteg, illetve az elhalálozás is bekövetkezik. Gyógymasszázssal kiválóan rehabilitálható a beteg. Alapos kezelést kell végezni a sérült oldalon vagy oldalakon, ezenkívül az egészséges oldalt is kezelni kell, egyrészt a leterhelés miatt, másrészt ha az egészséges oldalt kezeljük az hatással van a sérült oldalra is( konszenzuális hatás).

        Terapeutának fel kell mérnie a beteg reakcióját a masszázsra, hogy mennyire érzékenyen reagál rá, illetve, hogy az idegi ellátottsága (reflex) a végtagokban mennyire tompa, sérült. Legtöbbször erős masszázst kell alkalmaznunk, levezetésképpen pedig lazító fogásokkal oldjuk a görcsöket, merevségeket. A terapeutának alaposan át kell masszíroznia az idegi összeköttetéseket a beteg testen, hogy beinduljanak az egészséges testi funkcionalitások pl. az érzékelés, a mozgatás, a vérkeringés, stb. Egy ilyen masszázs több órát is igénybe vehet. Muszáj alaposnak és türelmesnek lenni, ugyanis ez által a beteg súlyosságtól függően 1-2-3 éven belül lábra állítható.

        Mely idegi összeköttetéseket kell kezelnie a terapeutának?

        A környéki idegrendszer fő idegeit:

        • Arcideg - nervus facialis (12 pár agyideg egyike, amely a fej és a nyak bizonyos részeit idegzi be) Javul a látás, a hallás, a beszédkészség szintén folyékony és artikulálttá válik, az arc kipirul, egészségesebbé válik a masszázs hatására.
        • Karfonati ideg - plexus brachialis (gerincvelő nyaki szakaszáról eredő környéki idegek hálózata) A nyaki szakasz merevsége oldódik, mozgathatóbbá válik, a vállak beesettsége korrigálható, kiegyenesedik a könyök, megindul az ujjakban lévő idegi összekapcsolódás, a kar és az ujjak  mozgatása beindul.
        • Ülőideg - nervus ischiadicus (a láb hátsó részének fő környéki idege) A derék mobilissá válik, illetve a lábak izom ideg ellátottsága javul, ezáltal stabilabbá, biztonságosabbá válik a járás.
        • Singcsonti ideg - nervus ulnaris (karfonat ágaként, a kéz izmait idegzi be) A karokra lesz jótékony hatással, illetve a lábak egészére.
        • Közös szárkapocsideg - nervus peroneus communis (a láb és lábszár bizonyos izmait idegzi be) A lábszár mozgathatóvá válik, kevésbé lesz görcsös.
        • Bordaközi idegek - nervi intercostales (mellkasi gerincvelői idegek ágai) A légzés elmélyül, ezáltal kevésbé terhelődik le a szervezet, összeszedettebbé válik a mozgás.
        • Combideg - nervus femoralis (a láb elülső részét idegzi be) A lábak emelése könnyebbé válik, a térdek hajlítása is fokozottan javul.
        • Középideg - nervus medianus (a tenyér, csukló és az ujjak beidegzését végzi) A kezek újbóli, egészséges használatát teszi lehetősé.

         

        Agybarát diéta


        • Naponta többször fogyasszon zöldséget vagy gyümölcsöt, amely különböző tápanyagokat, vitaminokat tartalmaz, többek között káliumot, folsavat, antioxidánsokat!
        • Egyen rostban gazdag ételeket, például babot és zabpelyhet!
        • Egyen kalciumban gazdag ételeket!
        • Egyen szójatermékeket (például miso, tofu, szójatej), amelyek mind csökkentik az LDL, és növelik a HDL koleszterinszintet!
        • Egyen omega-3 zsírsavban gazdag ételeket, például tengeri halakat, illetve az édesvízi halak közül a busát. Ha Ön terhes, vagy terhes szeretne lenni, korlátozza a tengeri halak fogyasztását azok lehetséges higanyszennyezettsége miatt.

        Ismeret és tapasztalat

        Rengeteget kell tanulmányoznia a terapeutának ezeket az idegpályákat, hogy minél hatékonyabban tudjon a kezelés során hatni a beteg szervezetére. Nagyon sok tapasztalat szükséges, hogy helyes módon tudja kivitelezni a fogások pontosságát és erejét. Nagyon fontos a rendszeres kezelés, heti 4-5 alkalom, későbbiekben lehet kevesebb is, annak függvényében, hogy a páciens milyen ütemben reagál pozitívan a kezelésekre.

        Ismernünk kell az ideg-izomkapcsolódást az úgynevezett neuromuscularis junctio-t.

        Ott alakul ki ideg izomkapcsolódás, ahol a környéki ideg mozgatóideg-végződése az általa beidegzett, akaratlagosan működő harántcsíkolt izommal (vázizommal) érintkezik. A kapcsolódási helynél az idegrost, akárcsak a fa, többszörösen elágazik, s a parányi idegvégződések a kis izomrostokhoz tapadnak. Mi gyógymasszőrök ezekre, a parányi szálakra, idegpontokra fejtünk ki nyomást, ingerületet különböző masszázsfogásokkal, ezáltal elérjük, hogy a beteg újra érzékelni tudjon végtagjaival.

        Nem feledkezhetünk meg a központi idegrendszerről sem, amely számos testi működést szabályoz pl. szívműködést, esetünkben a járási és futási képességet, gondolataink és érzelmeink létrejöttét.

        Tisztában kell lennünk az agyféltekék működésével is, mivel az agykéreg különböző részeinek más-más specializált feladatuk van.  A kéreg által indított mozgás létrejötte érzetet kelt, ami visszajut a kéregbe, vagyis a kéreg ellenőrzi a mozgást.

        A mozgató (motoros) területek a mozgásokat kezdeményezik és szabályozzák.  Közvetlenül előtte van a mozgató előtti (premotoros) agykéreg és egy harmadik agykérgi rész, a kiegészítő motoros terület, amely a homloklebeny (lobus frontalis) belső felszínén helyezkedik el.

        Ezek a törzsdúcokkal (bazális ganglionokkal) és a kisaggyal együtt teszik lehetővé, hogy finoman szabályozott, összetett mozgássorozatokat végezzünk.

        A Hhipotalamusz az agy mélyén helyezkedik el, alapvető testi működéseket szabályoz, s nélkülözhetetlen a homeosztázishoz, vagyis a testbeli belső környezet egyensúlyának fenntartásához is.  A masszázs során fontos szerepet tölt be az agyalapi mirigy működésének szabályozása révén azáltal, hogy kapcsolatot teremt a központi idegrendszerrel.  Illetve a vegetatív (autonóm) idegrendszerre is hatunk azáltal, hogy a hipotalamuszból idegrostok haladnak az agytörzsi vegetatív szabályozóközpontokba. A Hipotalamusz ezen a módon hat a szívműködésre és a vérnyomásra, a bél, a húgyhólyag és izom-összehúzódásaira.

        A terapeutának gyógymasszázs során fel kell mérnie a beteg mozgás szükséglet felismerését. Gyógymasszázssal segítjük a szervezetben a mozgás agyi megtervezését, azzal, hogy a masszázs alatt alkalmazott kimozgatásokkal, tornákkal az agy egyezteti emlékeivel a korábbi mozgás tapasztalatait, ezáltal beindul újra a mozgás. Az elvégzett kimozgatás és mozgást ellenőrizni kell, hogy annak idegi (sensoros) működése mennyire helyes, ezáltal tudjuk megtervezni a továbbiakban, hogy a betegnek miben kell a továbbiakban segítenünk, változtatni a helyesebb mozgatás, mozgás irányába.

        A mozgások összerendezettségét, az egyensúlyi helyzet stabilizálásáért a kisagy a felelős. Feladata a mozgások koordinációja, hogy azok a lehető legharmonikusabban menjenek végbe.

        Figyelmünket a beteg mozgására irányítva felmérjük annak stabilitását, illetve, hogy milyen plusz tüneteket produkál a mozgatások megjelenésével pl. remegés, rángatózás, stb. Megfigyeljük, hogy van-e valamilyen beszűkült mozgástevékenység a végtagokban.

        A kezelések elején a járás lassú, apró léptű, csoszogó lesz. Nehezen áll meg, illetve akadozva fordul. A gerinc, háti szakasz görnyedt, mintha súlyosabb spondylosis alakult volna ki.  Az arcmimika szegényes, lefagyott, a gesztikuláció nehézkes, a beteg mondanivalóját nem kísérik kézmozdulatok. 

        Stroke - Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A végtagokra jellemző a fibrillaris összehúzódás - általában a felső végtagokra -, amelyek majdhogynem a mellkashoz rögzülve megmerevednek.

        Ezek összesítése révén tudni fogja a gyógymasszőr, hogy mely izom ideg-összekapcsolódásra kell hatással lenni masszázs során. Ezeket, az idegpontokat kell alaposan átdolgozni dörzsölő és nyomó fogásokkal, amelyek révén oldódnak ezek a görcsösségek, merevségek a végtagokban.  

        A gyógymasszázs kezeléseken felül lényeges, hogy a betegre jótékonyan, optimistán hassunk jelenlétünkkel. Állandó kitartásra, szorgalomra kell, biztassuk a beteget. Lényeges a dicséret egy-egy gyakorlat, helyesen elvégzett mozdulat esetében. Tartani kell a lelket a páciensben és nyugtassuk meg állapotáról és segítsük mindenben a rehabilitáció alatt. 

        Tapasztalatom szerint a beteg korától és az eset súlyosságától függően 1-2 év alatt rendkívül jó eredményt érhetünk el rendszeres gyógymasszázs kezelésekkel.

        (WEBBeteg - Farkas Lehel, gyógymasszőr, Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, háziorvos)

        Legutóbb frissült: 2016.06.04 21:11
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Elhúzódó sárgaság

        Elhúzódó sárgaság

        Semmelweis Egyetem

        A csecsemők epeútfejlődési rendellenességét nagyon fontos időben felismerni!

        Küzdje le az aftát!

        Küzdje le az aftát!

        WEBBeteg

        A fájdalmas gyulladással az emberek többsége találkozik életében. Mit tehet? (x)

        Stroke - Gyógyulás és rehabilitáció

        Azok a stroke-on átesett betegek, akik egészséges társhoz mennek haza, nagyobb valószínűséggel lesznek újra képesek az önálló életvitelre. A korai kezelés és a hozzátartozók biztatása nagyon fontos.

        Milyen tényezők növelik a stroke kockázatát?

        Egészséges életmóddal a stroke kockázata csökkenthető. Mindemellett vannak bizonyos rizikófaktorok, amelyeket kerülni, illetve mihamarabb kezeltetni kell. Melyek ezek?

        Hogyan előzze meg a stroke-ot?

        A stroke megelőzéséhez a legfontosabb az egészséges életvitel. Cikkünkben az egészséges életvitel főbb tényezőit gyűjtöttük össze.

        Stroke-szövődmények: a leggyakoribb fizikai funkciózavarok szélütés után

        A stroke olyan, hirtelen jelentkező neurológiai betegség, mikor az agy egy része érelzáródás vagy egy ér elpattanása következtében megsérül. Ha egy alapvető agyi ér elzáródik, akkor az ér ellátási területe elhal. Ha az érfal reped meg, akkor agyvérzés jön létre. Mindkét folyamat során a beteg agy által beidegzett végtagok és agyidegek megbénulnak, amelyek fizikai funkciózavarokat okoznak.

        Varga Sarolta klinikai logopédus: többet kell beszélnünk a stroke utáni állapotról, az afázia kezeléséről!

        Miért éppen Harangozó Teri vagy a Nemzeti dal kerül elő a terápia alkalmával? Mi a legnagyobb siker egy klinikai logopédus munkájában? Miért nem kap elegendő figyelmet az afázia, annak kezelése?

        Stroke-rehabilitáció - A diéta szerepe a felépülésben

        Bizonyítékokkal alátámasztott tény, hogy az emberek maguk is képesek csökkenteni a stroke, a szívinfarktus vagy a szellemi leépülés kockázatát azzal, hogy odafigyelnek az étkezési szokásaikra. A tudatos táplálkozás azonban nem csak a megelőzésre alkalmas, nagy szerepet játszik ugyanis a stroke-ot követő rehabilitáció során is.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.