Agresszívek és veszélyesek-e a mentális betegek?

A pszichiátriai betegségek körül számos tévhit és félelem él a közvéleményben. Az egyik ilyen markáns előítélet, hogy a mentális zavarokkal élők „mind veszélyesek és agresszívek”, illetve „kiszámíthatatlanok”. Ez a nézet azonban sem klinikai, sem epidemiológiai adatokkal nem támasztható alá egy az egyben.

Fontos a tisztánlátás: egy pszichiátriai diagnózis önmagában egyáltalán nem jelent egyet az agresszivitással vagy a bűnözői viselkedéssel.

A pszichiátriai betegségek és agresszió összefüggéseinek kérdése összetett, és megköveteli mind a klinikai szakemberek, mind a közvélemény részéről a részletes és árnyalt megértést. A heteroagresszió kockázatát nem önmagában a pszichiátriai diagnózis határozza meg, hanem elsősorban az impulzuskontroll, a realitásészlelés, az aktív szerhasználat, a korábbi viselkedési mintázatok és az aktuális pszichés állapot összessége. A legtöbb mentális zavarral élő személy nem agresszív, és megfelelő kezelés mellett az agresszió kockázata is jelentősen csökkenthető.

Mit mondanak a kutatások?

1. Az agresszió nem automatikus velejárója a mentális betegségeknek

Több nagyobb tanulmány is kimutatta, hogy a mentális betegség megléte nem elegendő és nem egyedüli tényező a bántalmazó viselkedés kialakulásához vezető úton.

2. Az agresszív cselekedetek ritkák, és összetett okokra vezethetők vissza

Bár egyes adatok arra utalnak, hogy mentális betegséggel diagnosztizált személyek aránya valamelyest magasabb lehet egyes erőszakos cselekedetek elkövetői között, ez nagyrészt más tényezők (pl. aktív szerhasználat, korábbi erőszakos viselkedés, életkörülmények) együttes hatására vezethető vissza, nem magára a pszichiátriai zavarra.

3. Az autoagressziónak mindig nagyobb a kockázata

Az autoagresszióról, amely az önmagunk ellen irányuló agresszív cselekedetet jelzi, gyakran elfelejtkezünk, ha az erőszakos cselekedetekre gondolunk. Számos vizsgálat és a gyakorlati tapasztalat szerint is a mentális betegséggel élők körében sokkal gyakoribb az önmaguk ellen irányuló agresszió (önsértés, falcolás) és öngyilkossági (szuicid) veszély, mint a mások elleni erőszak (heteroagresszió).

4. Gyakoribb az áldozattá válás

A kutatások azt is hangsúlyozzák, hogy a pszichiátriai diagnózissal élő személyek különösen sérülékenyek, és gyakrabban esnek áldozatul bűncselekményeknek, erőszakos cselekedeteknek, sokkal gyakrabban, mint amennyiszer elkövetők lennének. Énvédő mechanizmusaik gyengébbek, egyes súlyosabb állapotokban a realitástesztelés, realitásérzékelés sem ép, emiatt nehezebben mérnek fel egy potenciálisan veszélyeztető szituációt.

Diagnózis és diagnózis között hatalmas a különbség

Ne felejtsük el, hogy diagnózis és diagnózis között is jelentős különbségek vannak. Ugyan a depresszió, az ADHD vagy a szkizofrénia éppúgy pszichiátriai diagnózisnak számít, mint egyes személyiségzavarok (mint például az antiszociális személyiségzavar stb.), ezek mögött nagyon eltérő pszichológiai működés, érzelemszabályozási mintázat és interperszonális dinamika áll. Ne ítéljünk, ne stigmatizáljunk elsőre! A legtöbb hangulatzavarban – különösen depresszió esetén – sokkal gyakoribb az önmaguk felé irányuló önvád, a visszahúzódás, a belső szenvedés, mint a mások felé irányuló agresszió. Ezzel szemben bizonyos állapotokban, amelyek az impulzuskontroll, az empátia vagy a realitásészlelés átmeneti zavarával járhatnak, nagyobb lehet a konfliktushelyzetek eszkalációjának kockázata, különösen kezeletlen vagy akut állapotban. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a diagnózis önmagában nem határozza meg az egyén viselkedését: a személyiség, az élettörténet, a környezeti stressz, valamint az aktuális pszichés állapot együttesen alakítják az adott reakciókat.

Mely állapotoknál lehet magasabb a kockázat a heteroagresszióra?

Fontos hangsúlyozni, hogy a kockázat relatív, nem determinisztikus, és az esetek többségében nem jelenik meg agresszió.

Magasabb heteroagresszív kockázattal társulhatnak bizonyos helyzetek:

1. Szerhasználati zavarok (alkohol, stimulánsok, pszichoaktív szerek): Ez a legerősebb és legkonzisztensebb rizikófaktor, mivel csökkent impulzuskontroll, fokozott irritabilitás, a realitáskontroll romlása jellemzi azt, aki akutan valamilyen szer hatása alatt van.

2. Antiszociális személyiségzavar esetén csökkent az empátia, normaszegő viselkedés, impulzivitás, alacsony frusztrációtolerancia jellemző, amik adott esetben szintén kockázatnak minősülhetnek. (Fontos, hogy ez különbözik a laikus „pszichopata” fogalomtól, amely nem hivatalos diagnózis, hanem személyiségjegyek együttese.)

3. Borderline személyiségzavar: Általánosan intenzív érzelmi reakciók, elhagyatástól való félelem, impulzivitás jellemző, ám az agresszió gyakrabban irányul önmaguk felé, de interperszonális konfliktusok során kifelé is megjelenhet, érzelmileg beszűkült állapotban egy-egy konfliktus eszkalálódhat.

4. Akut pszichotikus állapotok (kezeletlen szkizofrénia, pszichotikus epizód) szintén hajlamosíthat, különösen, ha paranoid téveszmék vannak jelen, fenyegetettségélmény jelenik meg, parancsoló hallucinációk állnak fenn, de a viselkedés jellemzően védekező jellegű, még ha az agresszió olykor kifelé is fordul. Ugyanakkor az akut pszichotikus állapotban is nagyon magas a szuicid veszélyeztetettség.

5. Bipoláris zavar mániás epizódjában fokozott impulzivitás, ingerlékenység, csökkent belátás jellemző, mely esetleg még fokozza a rizikót.

Alacsonyabb heteroagressziós kockázattal járó állapotok:

6. Depresszió: Az agresszió inkább befelé irányul, önvád, önbüntetés dominál.

7. Szorongásos zavarok: Az elkerülés, nem a támadás jellemző.

8. ADHD: Az impulzivitás jelen lehet, de a súlyos agresszió ritka, főleg kezelés mellett.

9. Autizmus spektrum zavar: Az agresszió ritka, ha megjelenik, általában túlterheltség, vagy kommunikációs nehézség következménye, nem az elsődleges támadó szándék vezérli.

A pszichotikus állapot és az agresszió látszata

Akut pszichotikus állapotban (például szkizofrénia, bipoláris zavar mániás pszichotikus epizódja vagy súlyos depresszió pszichotikus tünetekkel) előfordulhat, hogy a beteg viselkedése kívülről fékezhetetlen dühnek vagy agressziónak tűnik. Ennek hátterében rendszerint nem „rosszindulat” vagy tudatos támadó szándék áll, hanem a realitásérzékelés csökkenése és zavara. Téveszmék (pl. üldöztetéses vagy fenyegetettségi hiedelmek), parancsoló hanghallások, súlyos bizalmatlanság vagy extrém szorongás következtében a beteg valós fenyegetést élhet meg ott is, ahol objektíve nincs. Ilyenkor az agresszívnek tűnő reakció gyakran védekező jellegű, és az észlelt – de a külvilág számára nem látható – veszélyre adott válasz. Az impulzuskontroll átmeneti csökkenése, az alvásmegvonás, illetve szerhasználat tovább fokozhatja ezt az állapotot. Megfelelő, időben megkezdett pszichiátriai kezelés mellett ezek a tünetek jellemzően jól csökkenthetők, megszüntethetők.

Mik befolyásolják valójában az agresszió megjelenését?

A tudományos vizsgálatok azt mutatják, hogy több tényező együttes jelenléte képes növelni a heteroagresszív cselekedetek kockázatát.

Az aktív szerhasználat és intoxikáció: alkohol, drogok akár együttes fogyasztása jelentősen növelik az erőszakos viselkedés kockázatát.

A korábbi erőszakos viselkedés vagy bűnözés szintén erősen prediktív tényező.

Krízisállapotokban mutatott súlyos tünetek vagy impulzivitás, vagy akut dekompenzáció (állapotromlás) során fokozottabb lehet egy-egy konfliktusra adott reakció.

A szociális és környezeti tényezők, mint szegénység, magány, lakhatási vagy foglalkozási instabilitás szintén mind negatív hatással vannak a viselkedésre.

Hogyan segíti a kezelés az agresszió csökkentését?

Az agresszió megelőzése a tünetek korai felismerésével, komplex kezeléssel és társadalmi támogatással valósítható meg legjobban. A gyógyszeres és a pszichoterápiás kezelés a tüneteket csökkenti és az impulzuskontrollt erősíti. A környezeti támogatás, a lakhatási és a szociális segítség stabilabb háttért tud teremteni, ami csökkenti a konfliktushelyzeteket. Az agressziókezelést célzó és az adaptív megküzdési módszereket támogató tréningek, csoportterápiák szintén hasznosak, mert a konkrét viselkedéskontrollt lehet gyakorolni.

Mikor lehet szükség kényszergyógykezelésre?

A magyar jogszabályok alapján kényszergyógykezelés (pontosabban: kötelező pszichiátriai intézeti elhelyezés) akkor indokolt, ha a beteg közvetlen és súlyos veszélyt jelent saját magára vagy másokra, és állapota miatt nem képes beleegyezni és együttműködni a szükséges kezelésbe. Ilyen lehet például súlyos pszichotikus dekompenzáció, öngyilkossági veszély vagy olyan téveszmerendszer, amely konkrét cselekvésbe fordulhat. A döntés mindig orvosi vizsgálaton alapul, és bírósági kontroll (úgynevezett szemle) mellett történik; célja nem a büntetés, hanem az akut veszély elhárítása és a beteg mielőbbi stabilizálása. A gyakorlatban ez az esetek kis hányadát érinti, és időben korlátozott, rendszeresen felülvizsgált intézkedésről van szó.

Mi az az IMEI?

Az IMEI rövidítés a magyar pszichiátriai és igazságügyi rendszerben az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelöli. Ide azok a személyek kerülhetnek, akik büntetőeljárás alatt állnak, és felmerül, hogy cselekményüket beszámíthatóságot befolyásoló pszichiátriai állapotban követték el, illetve akiket a bíróság kényszergyógykezelésre utal. Az intézmény feladata kettős: egyrészt igazságügyi szakértői vizsgálat (megfigyelés), másrészt – szükség esetén – speciális, biztonsági feltételek melletti pszichiátriai kezelés biztosítása.

Összegzés

A mentális betegek nem „veszélyesek” önmagukban. A diagnózis pedig nem jelent automatikusan agresszív viselkedést. Az agresszió ritka, és gyakran más kockázati tényezők hatására alakul ki. A mentális egészségi problémákkal élők pedig inkább sokkal gyakrabban válnak erőszak áldozataivá, mintsem annak elkövetőivé. Az előítéletek és a stigmatizáció tovább rontják a társadalmi integrációt és a gyógyulás esélyét.

Tovább

• Az agresszív viselkedés okai - Ki nem tudja kontrollálni?
• Kommunikáció agresszív beteggel és a sürgősségi pszichiátriai beutalás

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos

Felhasznált irodalom:

• Mental Illness and the Risk of Self- and Other-Directed Aggression: Results from the National Survey on Drug Use and Health (PMC)
• Violence and mental illness: an overview (PMC)
• Mental disorders and the risk of adult violent and psychological victimisation: a prospective, population-based study (PMC)
• Addressing Misconceptions about Mental Health and Violence (CSG)
• Mental illness and violence (Better Health)
• People with mental health problems at high risk of being victims of crime (King's College London)
• The Intricate Link Between Violence and Mental Disorder (JAMA Psychiatry)