Az iskolai bántalmazás örök nyomot hagy a lélekben

Az iskolai bántalmazás (bullying) egyre gyakrabban van napirenden hazánkban, s fordul elő az általános és középiskolákban, ezért is fontos, hogy beszéljünk róla. Amellett, hogy az áldozatok felnőtt korukig cipelhetik látens vagy felszínre került testi-lelki terheiket, megrázó emlékeiket, az egész közösségre hatással van az agresszivitás, a félelem érzete.

Ezeknek az eseményeknek nem mindenkor közvetlen szemlélőik a diákok és a tanárok. Az eldurvult, erőszakos tanulók megtalálják a módját annak, hogy a kiszemelt áldozatokra a legváratlanabb pillanatban csapjanak le. A bántalmazás, megalázás után a fenyegetés sem marad el. Az áldozatoknak titokban kell tartaniuk mindazt a rémséget, ami velük történt, mert büntetés jár, ha panaszkodnak. Vannak olyan esetek, amikor az elfajult ifjak élvezik, ha mobiltelefonnal felvételt készítenek a bántalmazásról, az iskolai mosdókban, eldugott zugokban történt megaláztatásokról, és azt felteszik a világhálóra. Egy-egy iskolai bántalmazás sajnos sokszor csak akkor kap figyelmet, amikor már nagyon súlyos a helyzet.

Vajon mikor csorbul először a gyermekek egészséges személyisége, ki követi el az első hibát, ami az elvadult cselekedetekhez vezet? Mogyorósi Rebeka pszichológust kérdeztük az előzményekről, a következményekről, a megelőzés lehetőségeiről.

- Nem szeretem a hiba szót, mivel gyakran épp ezt látom nehézségnek a munkámban is, hogy a szülőkkel éreztessem, nem hibásnak tartom őket, és nem minősíteni vagy megítélni kívánom a nevelésüket, mivel többnyire megteszik azt, amire csak képesek – kezdte véleménye kifejtését Mogyorósi Rebeka pszichológus, s hozzátette: – Sokkal inkább támogatom őket abban, hogy léteznek más lehetőségek és nézőpontok, lehet máshogyan bánni gyermekeinkkel. Megértéssel és empátiával fordulni feléjük, hiszen a szülők is voltak valaha gyermekek. Ez az, amit hiányolok, és valóban, már korai gyermekkorban észrevehetők bizonyos hiányosságok. Ám nemcsak a családi környezet, de maga az óvoda vagy az iskola is lehet olyan negatív tapasztalatokat, mintákat adó közeg, melyek, ha kezeletlenül hagyjuk őket és elfordítjuk a fejünket, komoly következményekkel járhatnak, ahogyan minden más is, amit nem beszélünk meg, nem tisztázunk.

Ha az intézmények világát nézzük, sok gyermekre kevés avatott szakember jut, akiknek az energiája és a figyelme véges, ráadásul egy iskolányi gyermek minden mozdulatát, durva cselekedetét képtelenség szemmel tartani. Így adódhatnak konfliktusok, a gyermekek számára igazságtalannak, sértőnek megélt helyzetek, melyekben nem mindenkor tud állást foglalni a pedagógus, mivel egyszerre lehetetlenség az összes gyermeket szemmel tartani a szünetekben vagy a szabadfoglalkozásokon.

- Elképzelhető, hogy otthonról hozott mintát követnek a gyermekek vagy a fiatalok, ami ugyan döbbenettel tölti el őket is, de a szülők, családtagok vitájába, agresszivitásába nem tudnak és nem is mernek beleszólni. A félelem és az élmény viszont megmarad, amit kipróbálnak a gyengébb társaikon. Önvédelem, utánzás, erőfölény-fitogtatás ez?

- Az otthonról hozott mintázatok mindenképpen esszenciális jelentőségűek a gyermekek életében, így ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az intézményes környezetben is érhetik a diákokat, de a kisebbeket is, ismétlődően olyan hatások, melyek következményeként megjelenik és tartóssá válik az impulzív viselkedés. A gyermek ilyen helyzetekben általában a tehetetlenség folyamatos érzését éli át, melytől minél hamarabb igyekszik megszabadulni. Ha a környezet nem engedi ezt, vagy nem tanít erre jó példával megfelelő konfliktuskezelési módokat, a gyermek kénytelen az adott helyzetben elfojtani az érzéseit, vagy dacosan, agresszívan, antiszociálisan levezetni azt. Gyakran találkoztam ilyen esetekkel az iskolákban, és igyekeztem a szülők felé közvetíteni: fontos, hogy a negatív érzéseket, a szomorúságot, a félelmet, a fájdalmat, a düh érzését is kifejezhessék gyermekeik otthon, a családban is. Ehhez elengedhetetlen, hogy a szülő elegendő időt fordítson a gyermekére, és megtanítsa az érzelmei megfelelő, de őszinte kifejezésére, azok szabályozására. Mi szakemberek ebben nagyon szívesen segítséget nyújtunk, tanácsot adunk a szülőknek és a pedagógusoknak is.

- Miként és milyen formában nyilvánulnak meg a gyengébbek, a „kiszemelt” áldozatok bántalmazása, zsarolása, megalázása? Mernek-e egyáltalán beszélni a sérelmeikről, s erről hogyan szerez tudomást a tanár, a szülő és az iskolapszichológus?

- A bántalmazás bármely formáját – szóbeli, fizikai, kapcsolati, szexuális – elszenvedők, vagy az interneten látott durvaságok, aberrációk, beteges hajlamok szemtanúinak viselkedése általában negatív irányba megváltozik, ami a szűk környezetük, a hozzájuk közelebb állók számára tűnhet fel elsősorban. Ez persze függ a bántalmazás típusától, gyakoriságától, fennállásának idejétől is. Ide tartozik a hirtelen megváltozott, zárkózott viselkedés, a tartós lehangoltság, a szomorúság, a bezárkózás, a közösségi programokon való részvétel elkerülése, a romló érdemjegyek, bizonyos testi tünetek: fejfájás, hasfájás, hányinger, hasmenés ismétlődő megjelenése, rosszabb esetben pedig az önsértés, testi fájdalomokozás, öngyilkossággal kapcsolatos érzések és gondolatok megjelenése vagy a depresszió. A poszttraumás stressz-zavar, azaz a PTSD is gyakori jelenség, ami halasztott vagy elhúzódó stresszreakció egy olyan eseményre, amikor a gyermek vagy az ifjú szemtanúja vagy elszenvedője olyan történésnek, amely az ő vagy mások testi épségét, életét súlyosan veszélyeztette, de ide sorolható a szexuális erőszak, zaklatás is. A bántalmazás bármely formáját átélők sok esetben azért nem beszélnek a fájdalmukról, nehéz terhükről, mert szégyellik azt, hogy velük megtörténhetett, és nem tudták megvédeni magukat. Titkolják a szüleik előtt is, nehogy szóvá tegyék a csúfolódást, bántalmazást az osztályfőnök előtt, aki számon kéri a renitens diákokat. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy a kiszemelt áldozat újabb fenyítésre, megaláztatásra számíthat. Tetézi a kínzó érzést, ha épp mások is szemtanúi voltak a bántalmazásnak, de nem tettek ellene semmit. Ez negatívan hat az önértékelésükre, erősíti a félelmüket, a szégyenüket. Ezért kiemelt jelentőségű a környezet szerepe. Fontos, hogy ezekre az apró, szokatlan jelekre érzékeny legyen a pedagógus is, az iskolapszichológus is és a bántalmazott gyermekhez közel álló barát, barátnő. A megelőzés a korábban elmondott családi, szülői gondoskodásban, szeretetben, figyelemben rejlik, valamint abban, hogy egymás tiszteletére, elfogadására tanítsák már a kisgyermekeket, a serdülőket és az ifjakat is. Nem szabad teret hagyni és adni az önbíráskodásnak.

Ez a cikk is érdekelheti Öngyilkosság - Hogyan ismerjük fel az előjeleket?

- A felnőttek türelme egy bizonyos idő után elfogy, és ha a szép szó nem hat a diákokra, szankcionálnak, „büntetnek”, beírást adnak, mivel túl sok eszköz nem áll a rendelkezésükre az önkritikával, minimális intelligenciával és toleranciával sem rendelkező - bántalmazó - tanulókkal szemben.

- A tartósan előforduló durva, antiszociális viselkedést, helyzetet csöppet sem könnyű mindig jól kezelni. A diákokat érő negatív diszkriminációt, az ítélkezést azonban ajánlatosabb kerülni a tanároknak, a szülőknek és azoknak a felnőtteknek, akik nem a vérszerinti gyermeküket nevelik. A serdülők önmagukkal is harcban állnak, a saját identitásukat keresve próbálgatják a szerepruházatokat magukra, ám nem mindegy, hogy ezek közül melyik marad majd rajtuk. Fontos az erre való érzékenyítés, melyben életszerű példák, gyakorlatok, filmek sokat segíthetnek. Magyarországon is vannak kifejezetten erre kidolgozott bullyingprevenciós programok, ezek viszont csak akkor lesznek hatékonyak, ha az adott intézmények elköteleződnek amellett, hogy következetesen minimalizálják az iskolai erőszakot, a bántalmazás bármely formáját az adott közösség életében.

- Milyen személyiségjegyeket viselnek a bántalmazók, a zsarolók? Melyek azok a tipikus tünetek, jelek, amikre érdemes figyelniük a szülőknek, a tanároknak, az osztálytársaknak?

- A bántalmazók esetében gyakran megfigyelhető, hogy más környezetben ők maguk is áldozatok, így az ott megélt tehetetlenségüket, frusztráltságukat igyekeznek másokon levezetni, visszanyerve ezzel a kontroll érzését. Ha egy gyermek az iskolában rendszeresen verekszik, bántalmazza a társait, lehetséges, hogy otthon ő maga az áldozat, vagy fordítva. Így tudattalanul olyan közeget keres és teremt magának, ahol megélheti a helyzeti fölényét. Gyakorta a bántalmazó agresszív, alacsony önértékeléssel rendelkezik, és ennek kompenzálására bánt másokat. (Sokan közülük problémás családban cseperednek fel.) Így azt érezheti az adott helyzetben, hogy ő irányít, képes a kezében tartani a kontrollt, míg ahol őt bántják, ott ennek a hiánya jelenik meg. Továbbá a hatalom megszerzésének vágya, és annak a mintának a követése jelenik meg, hogy agresszív viselkedéssel, félelemkeltéssel birtokolhatók bizonyos dolgok, személyek vagy épp a tekintély és a tisztelet.

- A felsősös diákok, a középiskolások gyakorta fel is veszik a mobiltelefonnal, ahogyan megalázzák az áldozatukat, és a durva, megalázó parancsaiknak eleget tesznek. Mivel magyarázható ez, hiszen így bizonyítékot is gyártanak maguk ellen?

- A háttere leginkább az, hogy minél szélesebb körben tudomást szerezzenek az adott személy vélt dominanciájáról, hogy bizonyítson a külvilág számára is, kompenzálva ezzel az alacsony önértékelését. Az online tér, és a közösségi média ennek hatalmas teret ad, ugyanakkor annak is, hogy foglalkozzunk vele és fellépjünk ellene.

Nem mondhatnám, hogy a tipikus bántalmazási formák elkülöníthetők lennének. Nagyon széles és változó a paletta, ami függ az adott társadalmi berendezkedéstől, a családi rendszer működésétől, az adott intézmény álláspontjától, az adott élettér és környezet sajátosságaitól.

- Jellemző-e, hogy a renitensek egyébként is rossz tanulók, a tanárok rémálmai, akiket éppúgy képesek megalázni, mint a társaikat, arrogánsan viselkedni velük, miközben fölényesen a jogaikat hangoztatják?

- Gyakran láthatunk összefüggést, ugyanis azok a gyerekek, akik szeretetlen, rideg vagy hanyag környezetben nőnek fel, számos olyan mintázatot hoznak, melyek hajlamosítják őket arra, hogy ilyen módon próbálják megélni azt, hogy van kontrolljuk, hatalmuk, ezáltal értékesek is a világ és annak tagjai számára. Nem tulajdonítanak jelentőséget annak, ha a társaikkal vagy a tanáraikkal arrogánsan viselkednek, csúnya, nem megengedhető szavakat használnak, ami a szóhasználatuk természetes része. Élvezik, hogy megtehetik, miközben a lelkük mélyén teli vannak bizonytalansággal, hiányérzetekkel és a szeretet iránti vágyukkal. Jó lenne, ha ezek a diákok még általános iskolás korukban rendszeresen eljuthatnának az iskola pszichológusához.

- Jellemző-e, hogy fizikai bántalmazásig fajul a helyzet és orvosi ellátásra szorul az áldozat? Hogyan tudnak úgy segítséget kérni a bántalmazottak, hogy ne szorongjanak, ne éljenek félelemben?

- Sajnos megtörténik. Fontos, hogy az áldozatokkal éreztessük, nincsenek egyedül. Talán a leglényegesebb, hogy megtapasztalhassák, van értelme segítséget kérni, mert a környezet arra pozitív reakciót fog adni és segít. Ehhez azonban elsőként a környezetet kell érzékenyítenünk, és felhívni a figyelmet arra, hogy semmilyen jellegű bántalmazás, megaláztatás mellett ne menjünk el közönyösen, bárhol és bármikor észleljük azt. Ha nem tudjuk megoldani a helyzetet, kérjünk segítséget. Ez vonatkozik a családon belüli erőszakra is, aminek a gyerekek éppúgy vétlen elszenvedői, mint mondjuk az anyák. Nem mindegy, hogy milyen életkorban kezdődik a bántalmazás, a zaklatás, és meddig tart. Minél kisebb a gyermek, és minél hosszabb ideig szenvedte el a testi-lelki traumákat, annál súlyosabb következményei lesznek a későbbiekben. Ez alól nem lesz kivétel az az időszak, amikor felnőttként helyt kell állniuk a munkahelyükön, és a szorongás, a félelem, a kishitűség helyett a magabiztos viselkedésre kellene összpontosítaniuk. Arra bátorítok mindenkit, hogy legalább egy olyan személyt keressen az életében, akiben meg tud bízni, és akitől bizalommal segítséget tud kérni. Azért is tisztelem a klienseimet, mert mernek segítséget kérni, és megpróbáltak bízni akkor is, amikor a legsérülékenyebbek voltak – zárta gondolatát Mogyorósi Rebeka pszichológus.

Tovább Orvosunkkal az internetes zaklatásról

Tovább Szexuális zaklatás: bárki válhat áldozattá

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Balogh Mária, újságíró
Szakértő: Mogyorósi Rebeka, pszichológus