8 dolog, ami segít, hogy az ünnepi étkezések ne gyötörjék meg a gyomrunkat

BP Digital Group - Támogatott tartalom
megjelent:

Az ünnepi időszakban végre zavartalanul tölthetjük együtt az időt szeretteinkkel, meglátogathatjuk a ritkán látott családtagokat, és kipihenhetjük az egész éves fáradalmakat. Ezeken a napokon nagyon fontos szerep jut az étkezéseknek is, hiszen mindenki szeretne kitenni magáért, és ki tudna nemet mondani a finom falatokra? (x)

Nem véletlen, hogy a leggyakoribb újévi fogadalmak a fogyókúrával és az önmegtartóztatással kapcsolatosak. Az ilyen nagyszabású lakomák hátulütője – a diétázók bűntudata mellett – az, hogy gyomrunkat is megviselhetik, ami rányomhatja a bélyegét az egyébként boldog időszakra. Lássuk, hogy mit tehetünk ennek elkerülése érdekében!

1. Figyeljünk oda az adagokra

mézeskalácsot tartó fiatal nőAmikor leülünk a terített asztalhoz, ahol akárhova nézünk, mindenhol a kedvenc ételeinket látjuk, természetes, hogy szeretnénk a legtöbb fogást megkóstolni. Ha azonban túlzásba visszük a mennyiséget, azzal megterheljük a gyomrunkat és puffadást, valamint hosszantartó, kellemetlen teltségérzetet tapasztalhatunk.

Érhető, hogy semmiből nem szeretnénk kimaradni, ezt azonban tegyük úgy, hogy a nekünk tetsző fogásokból csak egy kis adagot teszünk a tányérunkra. Így azt is könnyen kideríthetjük, hogy mi ízlett a legjobban, és aztán elég, ha később ebből repetázunk. Ezáltal abban is biztosak lehetünk, hogy vendéglátónkat nem sértjük meg, hiszen látni fogja, hogy minden, általa készített ételt leteszteltünk.

A fentiekhez természetesen kell egy kis tudatosság is: határozzuk el előre, hogy csökkentjük az elfogyasztandó mennyiséget, és válasszunk egy kisebb tányért, így a kiszedett adag optikailag nagyobbnak fog tűnni.

2. Válasszunk egészségesebb opciókat

Az ünnepi ételek általában magas zsír- és cukortartalommal rendelkeznek, melyek általános egészségünknek sem tesznek jót, ráadásul a gyomrunkat is megterhelik. Ha mi vagyunk a vendéglátók, egyszerű dolgunk van, hiszen mi vásároljuk az alapanyagokat.Válasszunk könnyű, egészséges ételeket: a karácsonyi menübe jól illenek a grillezett halak, a krémlevesek vagy egy finom saláta. A desszert elkészítésekor is lehetünk kreatívak, turbózzunk fel például egy fehérje italt a proteindús karácsonyi puding elkészítéséhez.

Ha meghívottként veszünk részt az ünnepi vacsorán, akkor nem tehetünk mást, mint hogy a felajánlott ételekből válogatunk. Köretként az olajban sült krumpli helyett válasszuk a párolt rizst vagy a salátát, amikor pedig a desszertre kerül a sor, kerüljük a túlzott cukorfogyasztást.

3. Rágjunk meg minden falatot

Gyerekkorunkban sokszor hallhattuk ezt a tanácsot, de a legtöbbünk gyorsan meg is feledkezett róla annak ellenére, hogy ez a mindennapokban is hasznunkra válik, az ünnepi étkezések során pedig különösen fontos. Lassítsunk le a vacsora közben, együnk komótosan és alaposan rágjunk meg minden falatot. Így az ízeket is jobban kiélvezhetjük, de előbb jól is lakunk, így elkerülve azt, hogy a rosszullétig tömjük magunkba a finomságokat.

4. Ne feledkezzünk meg a folyadékról sem

A megfelelő folyadékbevitel egészségünk megőrzése miatt nagyon fontos: egy felnőtt ember számára napi 2-3 liter víz fogyasztása javasolt. Erről a szabályról az ünnepi asztal mellett könnyű lehet megfeledkezni, mégis próbáljunk meg odafigyelni rá, hiszen a víz segíti az emésztést, és a teltségérzet kialakulásához is hozzájárul. Így egész este frissnek érezzük majd magunkat, és jobb érzés lesz az éjszakába nyúló beszélgetés is, arról nem is beszélve, hogy az elfogyasztott pezsgő hatását is kevésbé érezzük másnap, ha elég – alkoholmentes – folyadékot ittunk.

5. Aktívan az étkezés után is

Egy nagyobb vacsorát követően nincs is kellemesebb érzés, mint kényelembe helyezni magunkat, és csendben emészteni. Próbáljunk meg ellenállni a kísértésnek, inkább gyűjtsük össze a családtagokat és induljunk el egy rövid sétára! Csodáljuk meg a feldíszített belvárost, vagy csak a háztömb körül járjunk egyet, azonnal sokkal kellemesebben fogjuk érezni magunkat.

6. Kávé helyett válasszuk a teát

Sokak számára természetes, hogy a desszert után azonnal a kávé következik. Ennek az italnak kétségtelenül számos előnye van: fokozza az éberséget és a koncentrációt, csökkenti a fáradtságérzetet. Nagyobb étkezéseket követően mégsem ez a legjobb választás, hiszena koffein érösszehúzó hatása miatt gátolja az emésztést. A tea ezzel szemben – bár kisebb mennyiségben szintén tartalmazhat koffeint – hosszan tartó élénkítő hatással bír, gazdag antioxidánsokban és megnyugtatja a gyomrot.

A zöldtea mindig jó döntés, de számos kiváló gyógytea közül is válogathatunk: a borsmenta segíti az epeműködést, a boróka és a lestyán pedig megszünteti a teltségérzetet és segíti az emésztést.

7. Egészséges táplálékkiegészítők

Emésztésünk helyreállításáért sokat tehetünk azzal is, ha az egészségtelen ételek hatását megpróbáljuk egy kicsit egyensúlyozni. Válasszunk multivitamin készítményeket, rostban gazdag táplálékkiegészítőket, de a különböző gyógynövények is segíthetnek a megterhelt gyomor helyreállításában. Ha úgy érezzük, hogy a karácsonyi ebéd során túlzásba vittük a szénhidrátfogyasztást, este már csak egy fehérje italt fogyasszunk vacsorára: másnapra biztosan jobban fogjuk érezni magunkat.

8. Kerüljük el a stresszt

Amikor karácsonykor az egész család összezárva tölt el néhány napot, természetes hogy kisebb összetűzések előfordulnak. A szeretet ünnepén mégis próbáljuk meg a konfliktusokat, nehezteléseket félretenni, inkább élvezzük az együttlétet, hiszen a stressz nem csak a családi kapcsolatokat viseli meg, de emésztésünket is megterhelheti.

Élvezzük az ételeket

Az ünnepi időszakban az étkezés a legtöbb családban központi szerepet tölt be. Ilyenkor mindenki szeretne kitenni magáért, és megmutatni a rokonoknak, hogy mire is képes a konyhában. Az étkezések összekovácsolják az embereket, és egy finom menüről még évekkel később is szívesen beszél a család. Figyeljünk oda azonban a gyomrunkra is: ha az ünnepeket követő napok a gyógyulásról és az emésztési gondokról szólnak, az kellemetlen árnyékot vethet az egyébként boldog időszakra. Élvezzük az elénk tálalt ételeket, de figyeljünk a mértékletességre, mindenekelőtt pedig töltsünk el néhány igazán kellemes órát családunk körében!

Cikkajánló

Visszérpanasz
Visszérpanasz

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom? Mi lehet a kórokozó?

Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.