"Úgy érzem, a helyemen vagyok" - Dr. Varga Lili belgyógyásszal beszélgettünk

Maximalista, ami nem könnyíti meg a mindennapjait. Híres a napi teendő listájáról, amihez mindig tartja magát, mindig nála van a határidőnaplója. Miért éppen a gasztroenterológia? Mit ad számára a hite? Mi tölti fel? Erről is kérdeztük.

2018-ban végzett a Semmelweis Egyetemen. Miskolcon, a megyei kórház belgyógyászatán szerezte meg szakvizsgáját. Szakterülete a belgyógyászat, ezen belül a gasztroenterológia. Jelenleg az egyik fővárosi állami kórház gasztroenterológiai osztályán, illetve egy szintén budapesti magánrendelésen, az Ilka Egészségházban fogadja a betegeket.

Honnan jött az elhatározás, hogy az orvosi pályára lép?

Egy életre szóló elhatározás, amely mellett kitart az ember, általában több összetevőből áll. Hogy miért lettem orvos? Az egyik legmeghatározóbb élményem a gyermekkori szívbetegségemhez kapcsolódik: sokszor voltam kórházban, volt egy szívműtétem. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy miért éppen velem történik meg mindez? A kórházi légkör, az orvosok és az ápolók hozzáállása mind-mind motiválóan hatott rám, és akkor, 13 éves fejjel úgy gondoltam, küldetésem van, nekem is ezt kell csinálnom.

Ezután a gimnáziumban tudatosan a biológia, később a biológia-kémia fakultációt választottam, majd elhatároztam, hogy az orvosi egyetemen folytatom a tanulmányaimat.

Egyenes út vezetett a Semmelweis Egyetemre?

Nagyon sok minden történt velem ezalatt az út alatt, kérdőjelek, elbizonytalanodások kísértek végig. Nemrég egy beszélgetésen a moderátor arra kérte a közönséget, hogy tegye fel a kezét az, aki még mindig a helyén van, a kezdetek óta azzal foglalkozik, amit tanult. Nem sokan emeltük fel a kezünket... Ott döbbentem rá, hogy én azóta is azon az úton járok, amit választottam akkor, 13 évesen, és elmondhatom, hogy a helyemen vagyok.

"A szemléletmód és a hozzáállás nagyon meghatározó a belgyógyászatban."

Miként került a fókuszba a belgyógyászat és a gasztroenterológia?

Nehéz döntés volt. Sok minden érdekelt, több szakterületet szívesen választottam volna. Mindig az érdekelt a legjobban, amit épp aktuálisan tanultam. Amikor találkoztam egy kiváló oktatóval vagy egy olyan orvossal, aki motiválóan hatott rám, akkor mindig személyesen kötődtem az adott tárgyhoz vagy szakterülethez. Gyászként éltem meg, hogy le kellett mondanom a többi szakterületről. Hasonlót éreztem akkor is, amikor a gasztroenterológiát választottam, mivel a belgyógyászat többi része is érdekel.

Mindig nagyon szerettem a belgyógyászatot, már az egyetem elején tudatosult bennem, hogy valami hasonló területet fogok választani: generálisan, egyben látni az embert, a legszélesebb spektrumban gondolkodni egy-egy eset kapcsán. Ez nagyon megfogott akkor, és a mai napig ez visz előre. A belgyógyászat kellően átfogó, kellően generális, a gasztroenterológiában pedig megvan a manualitás, a fiatalabb és az idősebb beteganyag, megtalálható benne bizonyos esetekben a sürgősségi személet, de a hosszan kezelés és a gondozás lehetősége is.

Hogyan telik egy napja a kórházban?

Normál esetben korán ébredek, a gasztroenterológusok egyébként is korán kezdenek. Három helyszínen mozog az életem a kórházban: a szakrendelésen, az osztályon és az endoszkópián. Elsőnek a kórtermekben vizitelek, megnézem, van-e új beteg, hogy telt az éjszaka, mi a napi terv. Általában jó hangulatú a reggeli referáló a kollégákkal, amelyet a szervezés követ. Van, amikor szakrendelésen vagyok, van, amikor endoszkópos beavatkozásokat végzek, illetve a kórházban fekvő betegek gondozását koordinálom. "Híres" vagyok a teendő listámról, amihez mindig tartom magamat, mindig nálam van a határidőnaplóm.

Említette, hogy változatos az osztály beteganyaga...

Sajnos a tumoros betegségek teszik ki a nagy részét az eseteknek, mostanában egyre többször találkozhatunk velük, éppen ezért igyekszem nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre, valamint a szűrés népszerűsítésére. Szintén nagy számban fordulnak elő epe- és hasnyálmirigy-betegségek, gyulladásos bélbetegségek, illetve a funkcionális kórképekkel orvoshoz fordulók száma is megnövekedett, itt elsősorban az irritábilis bél szindrómára (IBS) és egyéb hasi diszkomfortokra gondolok.

Úgy tudom, volt egy időszak, amikor orvosként részt vett a mentők munkájában...

Igen. Ez egy fontos állomás az életemben. Az orvosi egyetemen, ötödévesként lehetőségem volt részt venni egy speciális képzésen, majd a többfordulós kiválasztási folyamat végállomásaként mentőtiszt III-ként, majd később végzett orvosként dolgozhattam. Nagyon sok mindent köszönhetek a bajtársi közösségnek és az elénk kerülő helyzeteknek. Sokat tanultam és nagyon sokat változtam. Az orvossá válás egy fontos és meghatározó állomása volt számomra ez az időszak: a váratlan helyzetek, a változó helyszínek, az egészen másfajta problémamegoldási és kommunikációs szituációk, a változatos beteganyag – mind-mind magával ragadta az embert.

A gyógyítás mellett hitéleti tevékenységét is kiemelhetjük. Szerepelt a Jézus és... című televíziós műsorban, illetve az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából készült Ő és én sorozatban is kérdezték az orvostudomány és a vallás kapcsolatáról. Mit ad önnek a hite?

Biztosan lehetne hit nélkül is csinálni, de én nem tudnám. Nekem hit nélkül nem menne. Nem is tudom ezt a kettőt szétválasztani a mindennapokban, így vagyok jelen, ezzel vagyok kerek egész. Kulcsfontosságú az életemben a jelenlét, ahogyan hozzáállok bizonyos helyzetekhez.

Maximalista vagyok, nagyon sokat tudok agyalni bizonyos dolgokon, van, hogy nem hagy nyugodni és addig megyek, amíg megoldást nem találok. Nehéz nagy elvárásokkal élni, pláne az orvosi pályán. Az van előttem, hogy az éppen aktuális helyzetben kell ott lennem, ott kell a legtöbbet adnom. Ha valami rossz is történik, még ha nehezen is megy félretenni, tovább kell lépni, mert várnak a többiek, az újabb betegek, az újabb esetek, az újabb kihívások.

A kollégáimmal gyakran értékeljük a problémás eseteket, mindannyiunknak szüksége van arra, hogy kibeszéljük magunkból azokat.

“A támogató légkör elengedhetetlen, a kollégák, a barátok, mellette pedig ott van a hitem.”

Mi tölti fel leginkább?

Sokat sportolok, a futás és a pilates különösen fontos számomra.

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Tóth András, újságíró
Fotó: Szilágyi Áron