Minden, amit ma tudhatunk a jövő egészségiparáról

Digital Health Summit
megjelent:

Vajon elvégezheti egy robot a műtét utáni rehabilitációt, úgy, hogy a terapeuta több ezer kilométerről figyeli a gyógyulást? Miért lehet jó ötlet a digitalizált receptfelírás az orvosnak, betegnek és persze a finanszírozónak egyaránt?

Kinek, mikor és hogyan érdemes befektetni a digitális egészségügybe? Izgalmas kérdések, viták és valódi válaszok várják a résztvevőket a digitális egészségügy első hazai konferenciáján, 2020. február 27-én.

Magyarország első digitális egészségügyi konferenciája

A 2020. február 27-én startoló Digital Health Summit-on olyan szakmai viták bontakoznak ki, amelyek nemcsak a távoli jövő egészségügyi ellátását érintik; az egészségügyi digitalizáció eredményei ugyanis - a startupok világához hasonlóan - rendkívül hamar képesek kitágítani a jelenkori rendelők kereteit és alapjaiban átalakítani szokásainkat, sőt, a teljes egészségügyi szektor működését.

A Novartis és jogelődjei az elmúlt 250 évben számos innovatív, az emberiség fejlődését segítő termékek létrehozásában játszottak komoly szerepet, így nem kell meglepődnünk, hogy a svájci vállalat az egészségügy digitalizációs forradalmából sem kíván kimaradni. A jelenlegi stratégia a digitális technológiák, Data Science, a Big Data és a mesterséges intelligencia alkalmazását célozza meg; a jelentős innováció, valamint a startupokkal való szoros együttműködés megváltoztathatja nemcsak a gyógyászat egyes területeinek működését, de végső soron magát a Novartist is.

A gyógyszergyárak és egészségügyi szolgáltatók digitalizációjának kihívásaira, az iparág átalakulásával kapcsolatos várakozásokra, illetve az eddig elért sikerekre,eredményekre fókuszáló vitán Bartek Madej, innovációs igazgató képviseli a Novartist; Dr. Pénzes János a Richter Gedeont, a beszélgetés moderátora pedig az Egis Gyógyszergyár részéről Ábrahám Attila lesz. Gyógyszeripari megközelítést még egy előadás során is hallgatunk, Horváth Szilvia az Egis képviseletében arról tart előadást, vajon tényleg a középpontba kerülhet-e a beteg.

Valódi szenzáció várható a rendezvényen, az EKSO Bionics ugyanis nem pusztán szavakkal akarja bizonyítani innovációjának hasznosságát, ezért működés közben mutatják be az általuk fejlesztett „exo-skeleton” készüléket, amely a legújabb technológia segítségével támogatja a gerincbetegek felépülését, és lehetővé teszi az előírt terápia eredményességének nyomon követését távolról, akár több ezer kilométerre a betegtől. A demonstrációt követően az Ekso Bionics alelnöke Stephan Aderhold, és a kapcsolódó hálózati szolgáltatást biztosító Vodafone Magyarország elnöke, Amanda Nelson beszélgetnek Pete Gábor (Vodafone Hungary) moderálásával a technológiai lehetőségekről és korlátokról a Magyar Rehabilitációs Társaság elnökével, Dr. habil Fazekas Gáborral (PhD).

A digitalizáció térhódítása elkerülhetetlen, és új dimenziókat nyit meg a hazai egészségügyben is. A betegek egészségügyi adatait egységesítő EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) létrehozása hatalmas mérföldkő volt a hazai egészségügyi szolgáltatások digitalizálásának folyamatában. Szabó Bálint (Állami Egészségügyi Ellátó Központ, EESZT főosztályvezető) a rendszer további fejlesztésével járó lehetőségeket mutatja be, amelyek hozzájárulnak az egészségügy megújulásához és korszerűsítéséhez, felgyorsíthatják az ellátást, biztonságosabbá tehetik a gyógyszerezést. A hatékony, azonnali információcserével elősegítik a rendszer átláthatóságát, így biztosítva a legmagasabb szintű támogatást az ellátottak részére.

Az Országos Mentőszolgálat is számos lépést tett az új világ felé

Irányt mutatott a magyar egészségügyi intézmények számára; sőt, számos sikeres projekttel bizonyította, hogy a digitalizáció nem egy távoli cél, hanem a holnap modern egészségügyi folyamatainak alappillére, amelyet azonban a jelenben kell megteremteni. Hogyan fejleszthető hatékonyan a digitális ökoszisztéma építése a magyar egészségügyben és az egészségiparban? Milyen problémákat old meg a digitalizáció, és mi lesz szerepe a közegészségügyi fejlesztések megvalósítása során? A rendezvény egyik kiemelt beszélgetésének résztvevői, Dr. Csató Gábor (OMSZ), Dr. Csiki Zoltán (EFFHÁT, EMMI), Dr. Szócska Miklós erről vitatkoznak Szolnoki Szabolcs (Tel Avivi Magyar Nagykövetség) moderálásával.

A közeljövőben a páciensek már egyértelműen a magasabb színvonalú, költséghatékony, mégis személyre szabott gondozási, kezelési módokat fognak előnyben részesíteni Kiemelten fontos szempont lesz tehát, hogy az orvosok biztonságos digitális technológiákat használhassanak a döntés-előkészítés, illetve a kommunikáció, adatkapcsolat során. Mezei Fruzsina és Mezei Rudolf az Omron Magyarország által gondozott, a gyakorlatban már sikeresen működő digitális platform alapján mutatjuk be a működési modelljüket, illetve beszámolnak az elért eredményekről, és tapasztalataikról.

Az innovatív vállalkozások szerepe megkérdőjelezhetetlen

Az úgynevezett okos kütyük, azaz speciális képességekkel felruházott és a hálózaton keresztül egymáshoz, illetve más rendszerekhez kapcsolódó eszközök szintén komoly segítséget jelenthetnek az egészségügyben, feltéve persze, hogy a megfelelő módon, és a megfelelő célra alkalmazzák őket. Az új-generációs eszközök hatékony egészségügyi alkalmazásáról szóló, Garam Tamás (Novartis Hungária) és Szabó Bálint (ÁEEK) részvételével megrendezésre kerülő beszélgetést Dr. Rajnai Zoltán moderálja.

A startupok, innovatív vállalkozások szerepe megkérdőjelezhetetlen az egészségiparban is. A rendezvény délutáni szakaszában először a kockázati tökét kezelő befektetők, Balogh Péter (Baconsult), Bugár Csaba (MFB Invest) és Tánczos Péter (Euroventures) vitatják meg az üzleti lehetőségek realitását Málnay Barnabás vezetésével. A vállalkozók, innovátorok természetesen más szemszögből látják a folyamatokat: az elindulás nehézségeiről, a növekedés korlátairól, és a nemzetközivé válás izgalmairól beszélnek a legsikeresebb hazai egészségügyi startupok, a DiabTrend, Oncompass és a Foglalj Orvost képviselői.

Izgalmas vitákra és inspiratív gondolatokra számíthatnak az első hazai digitális egészségügyi konferencia résztvevői, akik választ kaphatnak a digitális egészségüggyel összefüggő összes kérdésükre, sőt, személyesen vitathatják meg elképzeléseiket az előadókkal a helyszínen. A szervezők célja, hogy állandó fórumot teremtsenek a digitális egészségügyi megoldásokon dolgozó szakemberek, fejlesztők, befektetők és az egészségügyi intézményvezetők számára.

Digital Health Summit – Magyarország első digitális egészségügyi konferenciája

  • Időpont: 2020. február 27.
  • Helyszín: Budapest Music Center, 1093 Budapest, Mátyás utca 8.

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.