Csonttörés gyógyítása ultrahanggal

Medipress
megjelent:

Az ultrahang képes felgyorsítani a törött csontok gyógyulását – olvasható a Musculoskeletal Disorders című ingyenesen hozzáférhető elektronikus folyóirat hasábjain.

Dr. Jon E. Block a Marburgi Egyetem és az Ulmi Egyetem kutatóival karöltve megállapította, hogy egy alacsony intenzitású pulzáló ultrahangos készülék (LIPUS) lábszártörötteknél 16 hét elteltével 34 százalékkal javítja a csontsűrűséget.

A vizsgálatban – melyet a Smith and Nephew ultrahangos készülékeket gyártó cég támogatott – 51 beteg és 50 egészséges kontroll vett részt. A LIPUS nemcsak csontsűrűséget javította, hanem fel is gyorsította a gyógyulási folyamatot, vagyis a csontvégek egyesülését. A módszer előnye, hogy nem invazív beavatkozás, tehát a jövőben széles körben elterjedhet alkalmazása ilyen betegek esetén.

A LIPUS kézi vezérlőből, a megfelelő kábelezésből, és egy ultrahang-sugárzó fejből áll – ez utóbbit naponta 20 percig kell a törésre helyezni. A betegeket véletlenszerűen osztották szét úgy, hogy felüknél sugárzott a készülék, felüknél nem. Blockék munkája az első, mely demonstrálja egy ilyen eszköz hatásosságát a törések kezelésében.

(Medipress)

Frissítve: 2010.10.12. 09:36, Megjelent: 2010.10.12. 09:36
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Csonttörés téma, Ultrahang téma

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló