Megváltoztatható az emberek erkölcsi ítélete

MTI
megjelent:

Az agyi gátlás megváltoztatja az erkölcsi értékítéletet, mutatták ki amerikai kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) hétfőn megjelent számában.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) szakemberei az agy jobb oldali temporo-parietális részében (TPJ) - a jobb fül mögötti-fölötti területen - gátolták az idegsejtek aktivitását. Ennek az agyi területnek általában akkor igen nagy az aktivitása, amikor azon gondolkodunk, hogy valamely tettnek mi lesz a kimenetele.

"Nem szabad megbízni senkiben" - milyen a magyar lélek?

Gyerek- és családszeretők, ugyanakkor bizalmatlanok, pesszimisták, szorongóak és legfőképpen individualisták vagyunk. Miközben mindenki kiskapukat keres, nagyon jók az értékelvárásaink - derül ki a Kopp Mária által szerkesztett, országos felméréseket gyűjtő tanulmánykötetből.

A műveletet úgy hajtották végre, hogy a koponya körül mágneses erőteret hoztak létre, amely célzott áramot indított el az agyban, majd megkérték a tanulmány résztvevőit, hogy erkölcsi talányt hordozó történeteket olvassanak.

Ilyen történet volt például, hogy egy lány és a barátnője látogatásra megy egy vegyigyárba, ahol a lány megáll a kávéautomatánál. Barátnője megkéri, vegyen neki kávét cukorral. Az automata mellett álló edényen "méreg" felirat áll, a lány nem tudja, hogy valójában sima cukor van benne. Azt hiszi, hogy a tartályban lévő fehér por mérgező, mégis beleteszi barátnője kávéjába. A barátnőnek természetesen semmi baja nem lesz, hiszen az anyag cukor volt.

A vizsgálatban résztvevő embereket megkérték, hogy értékeljék egytől hétig terjedő skálán a lány viselkedésének erkölcsi elfogadhatóságát. A skálán az egyes értékelés jelentette, hogy "teljes mértékben tilos" az ilyen tett, míg a hetes, hogy "teljes mértékben megengedett".

Két kísérletet folytattak le, melyek közül az egyikben 25 percnyi agyi mágneses impulzus alkalmazása után értékelték az önkéntesek a történetek karaktereinek viselkedését, a másikban pedig a mágneses impulzusok alkalmazása közben.

Memóriajavító ételek
Fekete csokoládé, tea, bor -kutatások igazolják az eredményességüket.
Memóriajavító ételek

Mindkét esetben az agy jobb oldalán, a TPJ (temporo-parietális rész) területén történt idegi aktivitás lerombolása ahhoz vezetett, hogy az emberek morális értékítélete megváltozott. Ilyenkor az önkéntesek inkább hajlottak arra, hogy erkölcsileg elfogadhatónak, megengedhetőnek tekintsék a másik személlyel szembeni meghiúsult ártó szándékot, mint azok a kontrollszemélyek, akik agyát nem tették ki ezeknek az impulzusoknak.

(MTI)

Frissítve: 2010.03.30. 11:07, Megjelent: 2010.03.30. 11:07
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Agyműködés téma, Idegsejt téma

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló