Napi két ital a határ a nőknél

Független Hírügynökség
megjelent:

Az egészséges középkorú nők minden nap baj nélkül ledönthetnek két italt, de ennél több már növeli a szívritmuszavar kialakulásának kockázatát. A tanulmány a Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi szaklapban jelent meg.

A mérsékelt, illetve erős alkoholfogyasztás és a szívritmuszavar összefüggésével már több tanulmány foglalkozott korábban, de mindig csak férfiak körében. Ez az első olyan kutatás, amely elegendő számú nőre terjedt ki ahhoz, hogy megbízhatóknak lehessen tekinteni az eredményeket.

Az orvosok csaknem 35 ezer 45 év feletti egészséges nőt vizsgáltak meg, az alkoholfogyasztásról pedig kérdőíves módszerrel tájékozódtak. A szívritmuszavar meglétét éves kérdőíveken jelentették a vizsgált nők, majd ezt az orvosok vizsgálattal ellenőrizték.

Azoknál a nőnél, akik a vizsgálat kezdetekor egészségesek voltak, és az alkoholfogyasztásuk nem haladta meg a napi két italt, nem volt nagyobb a szívritmuszavar kialakulásának kockázata, mint az absztinenseknél. Abban a kis csoportban azonban, amely naponta legalább két italt fogyasztott, a szívritmuszavar kockázata 1,6-szor nagyobb volt, mint azoknál, akik egyáltalán nem ittak.

Két deci bor vagy egy üveg sör

A "napi két ital" magyarországi mértékegységekben nem egészen 2 deciliter bornak vagy kicsit kevesebb, mint egy üveg sörnek felel meg.

A szívritmuszavarosoknál hétszer nagyobb az agyi érkatasztrófa veszélye, mint a lakosság egészében.

(FH)

Cikkajánló

Szívritmuszavarok (arrhythmia)

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Szívritmuszavar
A legtöbb embernél kialakulhat időnként szabálytalan szívverés, ilyenkor érezhetjük úgy, hogy szívünk egy ütést kihagyott vagy összevissza ver. Az arrhythmiák általában veszélytelenek, de vannak olyan formáik, amik súlyos tüneteket okozhatnak, sőt néha az életet veszélyeztethetik.
Az álmatlanság okai és veszélyei
Az álmatlanság okai és veszélyei

Mikor forduljunk orvoshoz?

Kompressziós terápia
Kompressziós terápia

A visszérbetegség kezelésének része.

Kardioközpont - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
Kardioközpont - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
Springmed - Dr. Kullmann Tamás
WEBBeteg - T. Zs., fordító
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.