Kiemelt szerepe van az orvosok szerint a patikai gondozásnak

H2Online Kft.
megjelent:

Bár a patikai gondozás fogalmának ismertsége változó az orvos szakma körében, abban jellemzően egységesek a vélemények, hogy e kiegészítő szolgáltatás komolyan támogathatja az orvos munkáját.

Többek között ezek a legfontosabb megállapításai egy a H2Online kommunikációs ügynökség megbízásából készített nem reprezentatív felmérésnek, amelyet a cég az orvos-szakma patikai gondozásról alkotott véleményének megismerése céljából kezdeményezett.

A patikai gondozás fogalma csak korlátosan ismert az orvosok körében

A megkérdezett orvosok egyötöde (22%) említette, hogy tisztában van a patikai gondozás fogalmával, míg további 52 százalék inkább csak részleteiben ismeri azt. Ugyanakkor a szakemberek 15 százaléka bár már hallotta a kifejezést, egyáltalán nem tudja, mi annak valós tartalma, néhányan (11%) pedig még magát a fogalmat sem hallották. A háziorvosok és szakorvosok között nem mérhető szignifikáns különbség a patikai gondozás ismertségének szempontjából.

A fogalmat többé-kevésbé ismerők elsődlegesen azzal értenek egyet, hogy ez a rendszer növeli a betegek tájékozottságát és egyben segíti az orvos munkáját is, több mint 50 százalék azon doktorok aránya, akik határozottan (5-ös érték) vagy inkább (4-es érték) egyet értenek ezzel.

Ugyancsak sokak szerint hatékony lehet a gyógyszerész szerepe ilyen értelemben a betegségek megelőzésében azáltal, hogy több beteg esik át szűréseken. Mindenképpen pozitívan értékelhető, hogy a válaszadók közel 50 százaléka szerint a patikai gondozásnak jelentős szerepe van az egészségügybe vetett bizalom építésében is.

Ezen kiegészítő egészségügyi szolgáltatás értékéhez kapcsolódó állításokkal a szakorvosok jellemzően magasabb arányban értettek egyet, míg a háziorvosok körében többen voltak a szempontokkal kapcsolatban inkább semlegesen nyilatkozók (3-as osztályzatot adók).

Kiemelt szerep a szív-és érrendszeri betegségek szűrésében

Az orvosi visszajelzések alapján terápiás területek szerint elsődlegesen a szív- és érrendszeri betegségek szűrésében lehet meghatározó szerepe a patikai gondozásnak. A válaszadók 49 százaléka kiemelten ezt a területet tartja legfontosabbnak. A lista második helyén a cukorbetegséget találjuk, amely az orvosok egyharmada szerint top prioritás. Az egyéb említett betegségek között a gasztroenterológiai, anyagcsere-zavarhoz kötődő kórképeket, valamint a szemészeti és bőrgyógyászati betegségeket is többen megemlítik.

Orvosi szakok szerint nincs jelentős különbség a kérdés megítélésében.

patikai gondozás felmérés diagram

Kevés gondozáson átesett beteggel találkoznak az orvosok a gyakorlatban

Az orvosok tapasztalatai alapján a betegkör átlagosan 17 százaléka ismeri többé-kevésbé a patikai gondozás fogalmát, szakok szerint az alapellátásban dolgozók esetében ez az arány valamivel magasabb (18 százalék, míg a szakorvosoknál 15 százalék).

Az orvosnál való érdeklődés sem jellemző, átlagosan a betegek 6 százaléka kérdez a patikai gondozás lehetőségéről, és összességében a válaszadó szakemberek közel 50 százalékának egyáltalán nincs olyan betege, aki érdeklődött volna már valaha erről. Szakok szerint a szakorvosnál valamelyest alacsonyabb az érdeklődő betegek aránya.

A fentiek alapján nem meglepő, hogy nagyon alacsony (átlagosan 10%) az orvosok tudomása szerint a patikai gondozáson átesett páciensek aránya.

A szív és érrendszeri betegségek megelőzésének lehetőségei

A szív- és érrendszeri megbetegedések – a szívinfarktus, agyi keringési zavar, alsó végtagi verőérbetegség – halálhoz, illetve rokkantsághoz vezethetnek. Mivel a népesség nagy részét érinthetik ezek a betegségek, a megelőzésnek kiemelt jelentősége van. A szív és érrendszeri betegségek megelőzésének lehetőségei

A patikai gondozás megítélése – orvos-szakmai szemmel

Összességében a „patikai-gondozott” beteggel már találkozott orvosok körében 45 százalék érezte úgy, hogy a szolgáltatás segítette munkáját, de ugyanekkora azok aránya, akik nem érzékeltek sem pozitív, sem pedig negatív hatást.

A patikák szűrésének hatékonyságát illetően vegyes az orvosi vélemény, hiszen az orvosok kb. azonos arányban gondolják, hogy az nagyon hatékony, inkább nem hatékony, vagy hogy ezen két jelző mindegyike igaz rá. Valamelyest jobb a rendszer megítélése a háziorvosok körében.

A patikai gondozással kapcsolatos orvosi vélemények egy igen szűk nézőpontot jelentenek a szolgáltatás megítélése szempontjából, hiszen azt többek között az ágazatra gyakorolt hatások, a gyógyszerész szakma és a betegek/lakosság szempontjából is fontos vizsgálni. Jelen kutatás eredményei azonban mindenképpen elgondolkodtatóak, hiszen – kevés gyakorlati tapasztalat birtokában - a doktorok inkább csak elméletben érzékelik a gyógyszerészek ilyen jellegű tevékenységének hatását, annak ellenére, hogy maguk is jelentős szerepet tulajdonítanak a gondozás keretében megvalósuló szív- és érrendszeri vagy cukorbetegek szűrésének.

A kutatásról

A kutatás módszertanát tekintve online kérdőíves megkérdezéssel készült, 2013 nyarán a Szinapszis Kft. segítségével, a H2Online Kft. megbízásából. A kérdőívet önkéntesen, anonim módon összesen 325 orvos töltötte ki, a minta nem reprezentatív. A megkérdezettek 66 százaléka alapellátásban dolgozó háziorvos, 34 százalékuk szakorvos (pl. neurológus, traumatológus, stb.). Demográfiai tényezőket tekintve elmondható, hogy 57 százalékuk férfi, 43 százalékuk nő, átlagos életkoruk pedig 52 év. A minta országos eloszlása régió és településtípus alapján vegyes.

(H2Online Kft., Szinapszis Kft.)

Cikkajánló

Az álmatlanság okai és veszélyei
Az álmatlanság okai és veszélyei

Mikor forduljunk orvoshoz?

Kompressziós terápia
Kompressziós terápia

A visszérbetegség kezelésének része.

Semmelweis Egyetem
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Vanderlich Egészségcentrum - Dr. Vándorfi Győző, belgyógyász, diabetológus, lipidológus
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.