Mi is a baj a ló húsával?

WEBBeteg
megjelent:

Ha az IKEA-s lóhúsbotrány kapcsán akarunk egy kicsit azon filozofálgatni, hogy mi is a baj a ló húsával, már a legelején ki kell jelentenünk, hogy az égvilágon semmi. Élettanilag összetevői tökéletesen megfelelnek a szervezetnek, sovány, ugyan igaz, hogy kicsit édesebb, mint a marha. A lóhús tehát minden további nélkül fogyasztható, az igazi baj vele mindössze annyi, hogy nem volt a címkéken feltüntetve.

A lóhús egészséges, tápértékét és összetevőit is figyelembe véve jobb, mint a marha. Ugyanis míg például 100 gramm lóhús csak 3 gramm zsírt tartalmaz, addig ez ugyanennyi marhalapockában már 6,2 gramm is lehet. Az energiatartalma is alacsonyabb, a szénhidráttartalma viszont magasabb, ezért az íze édesebb.

Ha a sertéshússal akarjuk összevetni, akkor azt látjuk, hogy kedvezőbb a zsírsavösszetétele is, ez ugyancsak jótékony hatású az emberi szervezet számára, és telítetlen zsírsavakban is gazdagabb, mint a disznó. Gyorsabban fel is szívódik és a lóhús teljes értékű fehérjét tartalmaz.

Lóhús és marhahús tápanyagtartalma

Lóhús (100 g)

  • Szénhidrát (g) 1
  • Fehérje (g) 22
  • Zsír (g) 3
  • Energia (kcal) 110
  • Rost 0
  • Koleszterin (mg) 70

Marha lapocka (100 g)

  • Szénhidrát (g) 0,6
  • Fehérje (g) 21
  • Zsír (g) 6,2
  • Energia (kcal) 147
  • Rost 0
  • Koleszterin (mg) 60

Ugyanúgy vörös hús azonban, mint a marha, így még a kedvező tápanyagösszetétel mellett is csak ritkán ajánlott a fogyasztása. Túlzott bevitel esetén ugyanis köszvényesedéshez vezethet.

Nem igaz, hogy a lóhús egészségtelen vagy káros lenne, a baj abból adódik, hogy ezt marhahúsként próbálták eladni, s a csomagoláson is így volt feltüntetve. Ettől kezdve pedig azt sem lehet tudni, hogy az a hús miféle lóból és honnan származott. Az ellenőrzött körülmények között előállított lóhús veszélytelen – magyarázta Barna Lajosné Éva, dietetikus.

A szakértő hozzátette: a lóhúsfogyasztás manapság nem szokás, a háború utáni időkben viszont kényszerűségből is ugyan, de többször ettek lovat az emberek. A lovat jelenleg inkább haszonállatként, mintsem táplálékforrásként tartják számon, ezért a lóhús elleni tiltakozásnak inkább érzelmi okai lehetnek.

Marhahússal keverve sem jelentkezik semmilyen káros hatás – mondta a dietetikus, hozzátéve: például Olasz és Franciaországban az éttermek étlapján is szerepel a lóhús.

(WEBBeteg)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.