Beteg gyermekeket gyógyít zenéjével

Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány
megjelent:

Seres Antal, zenész 2011-ben hozta létre a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítványt, amelynek célja, hogy a beteg kicsik - a családjuktól és társaiktól elszakítva - a 4-6 hónapig tartó kezelés alatt zenét tanulhassanak, ezáltal pedig újra jól érezzék magukat, és elinduljon a gyógyulási folyamat.

Ezért az alapító és önkéntes segítői heti rendszerességgel az alapakkordokat mutatják meg a csemetéknek. Az elmúlt nyolc évben több mint száz rákos beteg gyermeket tanított már gitározni a 39 éves zenetanár.

A hatékony módszer mellett azt is felvállalták, hogy gitárokat vásárolnak a beteg csöppségeknek, ráadásul a kezelést követő 5 évben a gyógyuló félben lévő tanítványok zenei táborokban fejleszthetik tovább tudásukat.

Mi célból hozták létre az alapítványt?

Az alapítvány 2011-ben jött létre, egy tehetségkutató műsor által kapott sikeremnek köszönhetően. Abban az évben a szegedi gyermekklinika onkológiai osztályán kezdtem meg ezt a tevékenységet. A küldetésünk az, hogy a legsúlyosabb betegségben szenvedő gyermekekre gyógyító hatással legyen a zene ereje. A kicsik kezelés közben nemcsak zenét hallgatnak, hanem megtanulják a hangszeren - állapottól függően - az első akkordokat. A kezükbe vett hangszer egy új életcélt ad ebben a beszűkült állapotban. Nemcsak hangszereken tanulhatnak, hanem igény szerint énekoktatás is folyik.

Miért hatásos a zene a gyógyításban?

Ebben a betegségben szenvedő gyermekeknek a kórházi kezelése 4-6, legrosszabb esetben pedig 12 hónapig tart. Ebben az időszakban elzárva attól az élettől, amely az iskolai tanulást, játszást vagy éppen óvodai foglalkozásokat illeti, egy beszűkült és reménytelen állapot alakul ki. A zene mint művészeti ág a lélekre olyan hatással van, amely megnyugtatja, feltölti energiával, a gondolkodást pozitív irányba tereli, ezzel is a gyógyulás útjára léphetünk.

Izgatottan várják minden alkalommal a gyerekek?

Ebben a munkában fontos a rendszeresség, ezért várják minden hétfőn a gyermekek a zenei oktatást a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztályán.

Az ismert zenészek közül kikkel dolgoznak együtt?

Az alapítvány mellé állt Szekeres Adrienn, Palya Bea és Mező Misi is. Mindannyian nagyon készségesek, és nagy örömmel támogatnak minket. Hálás vagyok az áldozatos munkájukért!

Mennyire sikeres a program?

Az elmúlt nyolc év alatt a kórház falain belül nagyon sok gyermek tanult meg gitározni, és ezen keresztül szerette meg a zenét, ami az élete részévé vált. A legfontosabb eredmények pedig azt mutatják, hogy egy rendkívül pozitív folyamat, gyógyulás indul meg az életükben.

Zeneterápia

Mekkora szeretetet, örömöt kap a gyermekektől?

A szeretet abban nyilvánul meg, hogy a legrosszabb állapotában is megengedi a gyermek, hogy eljátsszam neki kedvenc dalait. Amikor jobb az állapota, akkor pedig már a folyosón várja, hogy kezdődjenek a zenei foglalkozások. Az öröm pedig abban fejeződik ki, hogy a foglalkozások hatására mosolyogva énekelnek.

A gyógyult betegek rendszeresen visszajárnak zeneórára, vagy meglátogatják, tartják a kapcsolatot?

Az alapítvány által tartott zenei kurzusok és táborok alkalmával tartjuk a kapcsolatot a gyógyulófélben lévő gyermekekkel. Az elmúlt években országosan zenei színpadokon léptem fel mint alapító az egészséges tanítványaimmal és a gyógyulófélben lévő gyermekekkel együtt.

Mi segített abban, hogy a legnehezebb pillanatokat túlélje?

Alapító zenészként hiszek a zene gyógyító erejében, és ez a legmélyebb ponton is átsegített mindig. Ami pedig még nagyobb motivációt adott, az az, hogy egyre nagyobb sikereket értünk el, egyre többen gyógyulnak meg.

Mi adja a legnagyobb inspirációt és célt?

A legnagyobb vágyam, hogy létrejöjjenek a kórházakban a zeneszobák, továbbá hogy más betegségben szenvedő gyermekek is részt vehessenek ebben a zenei programban.

Mit szólt, amikor megkapta a Délmagyarország által létrehozott az Év embere díjat?

Nagyon örültem, hogy az olvasók rám szavaztak. Ennek hatására érzem a tevékenységem fontosságát és egyediségét.

(zenevelarakosgyermekekert.hu)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.