• Hölgyek és titkos betétek

        igabiga blogja

        Kicsit sűrűk voltak a napok, nem kecmergünk ki a betegségekből. Ráadásul a macskánk bedilizett, és mindenkit megkarmolt. Kiraktam a szűrét, a pincében alszik (?) ma. A nagylány sulijában ma volt a farsangi buli és második lett az osztály! (Hófehérke és a hét törpe, megpróbálok majd szerezni képet. Ő törpe volt, a Hófehérkéjüknek viszont szereztek egy menyasszonyi ruhát, jobb lett, mint a dizni. Jó háziasszony voltam, reggel fél nyolctól nyolcig elkészült a dupla csokis muffin, házitejjel és baracklekvárral tuningolva, azt vittünk, meg szereztünk egy hajcsatot, mert mindig eldugja a csatokat. Persze ezek után alig lehetett este lefektetni a lányokat, barbiztak és zokniruhát kellett készíteni a társaságnak. (levágjuk a zokni szárát, két lyuk a karjának, rövid zokniból pulcsi, hosszabból miniruha van.) Piros szigetelőszalagból bikinik készültek, ez a fürdőkádban rendkívül praktikus. Még mindig csak módjával tornáztam, azaz amikor jóvá hagyták a főnökasszonyok, hogy az ő kiszolgálásukon kívül mást is szabad csinálnom, akkor betettem a gépükbe a dvd-t, és a szobájukban próbálgattam, persze jókat röhögtek anyjukon. Barátném közben szólt, hogy ő volt valamilyen elektromos stimuláción tavaly, és az mennyivel egyszerűbb, meg gyorsabb, de ezt igazából kihagynám. Egyelőre inkább megelőzésről van szó, önkéntes kínzásokba nem megyek bele. De azért kikérdezem róla..

        Hurrá, megjött a videó. Mivel a lustaság fél egészség, ezért csak megnéztük a lányokkal, és elhatároztuk, hogy majd holnap megpróbáljuk. Igazából egy vakondcsalád is kitörni készül a fejem tetején, illetve páran a szememen jönnének ki, kis fúrókalapácsokat és csákányokat is használnak, úgyhogy jobb, ha egy vizes ruhával a homlokomon lefekszem hamar. Ma vacsit sem kell csinálni, mindenki eszegeti, amit talál, macska lopott magának parizert az asztalról, a lányok csináltak szendvicset maguknak a maradékból, fiúk meg buliznak (gondolom, vízipipáznak is, de nem kötik orromra, 18 éveseknek jogaik vannak és eper illatú dohányuk). Holnap meg lesz egy kis takarítanivalónk is, úgyhogy még nem tudjuk mikor kerül rá sor. Nagylányunk is jobban tudja akkor csinálni, ha mutatjuk neki mi is, és nem csak a képernyőn látja. Nincs semmi ilyen gondja, de szerintem megelőzésnek sem árt, elég egyszerűek, ha rutinná válik egy ilyen mozgássor, az sose baj. Mikor kicsi volt olyan természetesnek tűnt, hogy minden rendben lesz, és nem izgultunk emiatt sem. A szobatisztaság minden gyerekemnél egyszerű volt, anyu elvitte egy hétre az aktuális onokát, és visszahozta biliképesen, illetve utolsó csemete a bölcsiben lett szoktatva. Így könnyű, ugyebár. A fiúkkal egyszerűbb, volt egy vödör, és eleve állva tanultak, illetve nyáron céloztak a kertben. A lányokat egy megfelelő mesemintás bugyival le lehetett kenyerezni. A bölcsiben csodáltam a gondozónőket, naponta négyszer 12 gyereket felemelni, és cserélni a pelust még fizikai munkának is sok volt, de ott a pöttömök hamar szerettek volna a kis wc-vel megismerkedni, ezért az ovi előtti csoportokkal kevesebb gondjuk volt. A habilitációs napköziben a nagylány gondozóinak még nehezebb a dolga, ott már 40 kilós vagy még nehezebb gyerekeket is emelgetni kellett. Volt kislány, aki már 9 évesen mentruált, ott az még külön cécó. Mindez persze szigorúan minimálbérért, talán valami üveggyöngyöt kaptak pótlékként.

        Kis családom azért nem annyira kicsi- négy gyerek, a macska és a tengerimalacok. Ennyi emberrel és állattal azért történnek dolgok. Van például a Banyamancs (20), aki speciális. Elégedett, remekül érzi magát a bőrében, normál 20 éves lánygyerekre ez ugye nem jellemző, de 50 alatti IQ-ja megvédi a világ borzalmaitól. Nohát, ő valami miatt ismerős helyen nem szeret mosdóba menni, de idegen helyen minden nógatás nélkül és távozik és elrendezi a dolgait. Reggelente külön csatákat vívunk, aminek első epizódja a kitoloncolás a fürdőszobába, miközben ő ütögetni próbál, ami rendkívüli módon javítja a reflexeimet. Vele történt előző iskolájában, már nyolcadikban, hogy bepisilt, majd megint és újra. Elküldtek vizeletvizsgálatra, semmi. Nem értettük a dolgot, ráfogtuk arra, hogy röhögtetik egymást, csiklandozzák a többiek, de a legvalószínűbb, hogy mivel voltak nyitott gerinc és más miatt pelenkára szoruló osztálytársai, megirigyelte őket. Utóbbi a legvalószínűbb, mert amikor kijártuk a sulit és kitettek minket, a probléma egy csapásra megszűnt. Új helyünkön ezzel nincs is gond. De bejött a betétkérdés, az előző helyen ebben segítettek neki, de itt nincs annyi nevelő és segéderő. Nos, hogy cseréljünk fél kézzel szárnyas betétet, ha az egyik kezünket nem tudjuk használni? Soha nem titkolóztunk előtte, példamutatóan mutattam mit hova, de a szárnyak és a ragasztók kihívást jelentenek és összevissza tudnak gabalyodni, de végül egyfajta jó lett és ki tudja cserélni – ha akarja. Tampon szóba sem jöhet neki – nem tilos, de azt már végképp nem tudom neki megtanítani, és a higiéniára sem tudna talán úgy ügyelni, ahogy kell. Még tehetem össze a két kezem, hogy neki nem kell felnőttpelus, mert akkor még nehezen találnánk nappali intézményt most, hogy elvégzi a 12. osztályt is.


        Visszavonom a pasikról írt megjegyzésemet – őket is eléri úgy látszik a baj, csak máshogyan. Nemcsak a nagypapák, hanem a fiatal negyveneseknek is gondja lehet a prosztatájukkal, és ugye a férfiak még szemérmesebbek, és még jobban félnek az urológustól. De van, amikor elkerülhetetlen a vizsgálat.  A menedzserszűrések része az urológus is, és milyen megkönnyebbülés, amikor vérvételek, szurkálások, szemészeti ellenőrzés és természetesen prosztataszűrés után az emberünk kézhez kapja a leletét, hogy lúdtalpa van… Különösen, ha előző évben műtik az édesapját prosztatával (Figyelem! Frissen műtött prosztatásnak ne meséljünk vicceket a látogatásnál, és ne ugorjon a nyakába kedvenc unokája, hogy „mi van tata, prosztata?”, mert a varratok nem szeretik a röhögést). Viszont kiderült, hogy speckó betétjük van a spec. berendezés okán. Ez logikus, amikor pici fiaimat pelusoztam teljesen pazarlásnak éreztem a pelus hátsó részét, mivel csont száraz maradt. Após persze utálta a betétet – fiatal nyolcvanas csinos hatvanas barátnővel ilyet nem hord, úgyhogy a gyógytornásztól csillagos ötösöket kapott, mert kiderült, hogy erre is van torna, meg minden hasonló. Én viszont még nem kezdem a tornát meg semmit, mert ágynak estem egy cuki vírussal, és csak távvezérléssel működtetem kis családomat.

        Így jár aki tesztfüggő. Megcsináltam az inkontinenciatesztet ? menjek urológushoz, nőgyógyászhoz és kérjek DVD-t, meg mindent? ajaj, most tornásszak stb. Legalább futni nem kell ? remélem. Szóval meg fogom rendelni. És elkezdem a tornát. Persze többszörösen veszélyeztetett fajta lévén ki csodálkozhat? 4 veseműtét, 4 gyerek 44 év ? szinte kötelező. A pasiknak 40 felett jönnek a legszebb évek (haha) nekünk meg a betét még véletlenül se a bankbetétünket jelenti. És akkor a veszélyeztető tényezők:  A west-endbe nem mehetsz el a vízesés mellett büntetlenül, és nem mosogathatsz folyóvízben ? miért táncolnak mosogatás közben vagy vesznek  mosogatógépet a lányok, ugye ugye? A szökőkutakat kerüld messziről! A dolog pozitív oldala, hogy a laborban bármikor tudsz produkálni. Persze nem vagyok kitéve annak, hogy a VADA rajtam ütne mintáért, de háziorvosunk időnként szeret tudni bizonyos paramétereket, kis kíváncsi. Nem panaszkodom, vesekövességem második évében már egy kémcső se volt akadály, sőt volt, hogy az urológiai ambulancia sarkába a függöny mögé küldtek be egy pohárral. És hurrá! Viszont a családi kirándulások során a helyi nevezetességek felfedezését mindig megelőzi a hátsóbb helyiségek felkutatása.  Vagy megfelelő bokor megtalálása, miközben a vérmókusoktól rettegve guggolunk, és ötévesünk közli, hogy neki nem megy mert aláfú a szél. A családi kirándulásokat nem könnyíti meg a lánygyermekek hada, mert ugye a fiúknak ez is könnyebb, mint annyi más. Mennyiféle helyen voltam már ? egy WC-s néninek is beillene tanulmányútnak. A görög, olasz és japán pottyantósoktól a japán melegítős, beépített bidés ülőkék rafinált vízsugarakkal és a falon gombnyomásra lehúzóhangot imitáló hangszórókkal, hogy a hangokat is elnyomhassuk?ó egy álom. Viszonylag. nehezebb helyzet itthon, pl. a hamburgeresekkel, ahol kódokat kell nyomogatni, mielőtt bejutsz, és hát a Notre Dame előtti alagsori sorban állás, ahol még a lépcsőn is kettesével álltak?és Balatonfüred, ahol egyetlen helyet találtunk, és a belépő 200 Ft volt, miközben aljas módon szökőkút tör elő a földből. De ne keseregjek, jön a minta meg a gyakorlatok hada, addig meg csak kapok valahol minibetétet (amíg nem késő).


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Inkontinencia a mindennapokban
        Látogatás: 17006 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Hirdetés