-
-
-
Erőss Zsolt és Barna Dániel kedden érték el sikeresen a Manaslu 8156 méter magas csúcsát. Az ereszkedésnél Dr. Szabó Levente egy rossz lépésnél kicsúszott és a mélybe zuhant. A két hegymászó másnap találta meg a szerencsétlenül járt társuk holttestét.
Három csúcstámadó hegymászó (Erőss Zsolt, Barna Dániel, Dr. Szabó Levente) május 19-én hajnali 3 órakor hagyta el a négyes előretolt tábort 7300 méterről. Kitűnő időben, szélcsendben, egyenletesen haladtak. A csapatot elöl Erőss Zsolt vezette, majd őt Barna Dániel, és harmadikként Dr. Szabó Levente követte. Délelőtt 9 óra körül Erőss Zsolt jelezte, hogy még egy jó órányira van a Manaslu 8156 méteres csúcsától, melyet 10 óra 10 perckor el is ért. Az őt követő Barna Dániel rádióján elmondta, hogy jól van, kissé fáradt, lassan megy, de kitartóan halad a csúcs fele. Dr. Szabó Levente azt a jelzést adta, hogy minden rendben, ő is lassan halad a csúcs felé. Erőss Zsolt közben átmászott a keveset látogatott, mintegy 8-10 méterrel magasabb "Rocky Summit"-ra, azaz "Sziklás csúcs"-ra, ami a Manaslu igazi csúcsa. Hosszas várakozás után - mivel társait még nem látta az utolsó bukkanónál - dél körül elindult lefele.
Útközben találkozott Barna Dániellell, aki kicsit nagyobb sebességre kapcsolt, és 1 órán belül elérte a Manaslu csúcsát. Zsolt az időközben visszaforduló és éppen pihenő Szabó Leventéig ereszkedett, és együtt pihentek. Az már biztos, hogy Leventének olyan lemaradása volt, hogy esélye sem volt elérni a csúcsot. Ezzel meg is békélt (7800 m körül).
Bevárták a csúcsról lefelé tartó Barna Danit, és együtt indultak a 7300 méteren felállított 4-es tábor felé. Közben az időjárás jelentősen változott, köd és hószállingózás kezdődött. A látási viszonyok romlottak.
A csapatnak érdekében állt, hogy mielőbb, de biztonságosan elérjék a 4-es tábor sátrat. Meredekebb eljegesedett, és lankásabb, mély havas tereprészek váltogattak egymást. Az ilyenkor szokásos fáradtság nagyobb koncentrációt és odafigyelést követel a hegymászótól. Egy meredekebb, havas szakaszon Szabó Levente lába kicsúszott, és a havon szánkázni kezdett egy meredek letörés irányába, a sátortól mintegy 20 méternyire, és pillanatokon belül eltűnt társai szeme elől. A döbbenet lett úrrá mindenkin, olyan gyorsan és váratlanul történt minden. A köd és az egyre rosszabbodó időjárás, valamint látási viszonyok miatt a további balesetek elkerülése miatt nem volt mód a helyzet felderítésére, mert Levente eltűnési iránya alatt mintegy 500 méteres szakadék és falrész tátongott.
Az expedíció vezetőjével, Kollár Lajossal történt rádió-megbeszélés értelmében Zsolt és Dani a négyes táborban töltik az éjszakát, hogy a reggeli szokásos néhány órás tiszta jó időben felmérjék a helyzetet, és Levente felkutatására induljanak. Másnap reggel ez meg is történt, és Dr. Szabó Levente holttestére 6800 méteres magasságban találtak rá.
Fejsérülései azonnali halálhoz vezettek. Mintegy 500 métert zuhant illetve csúszott, közbenső ütközésekkel. Dani és Zsolt hegymászóhoz méltóan ezen a helyen temették el, a hóban.
Rendkívül megrendültek vagyunk mindnyájan a tragikus esemény hatására.
Annál is inkább, mert a "Magyarok a Világ Nyolcezresein" csapatai mindig eredményesen, tisztán és biztonságosan másztak, amit az is jelez, hogy 6 éves fennállása alatt közel 50 hegymászót foglalkoztatva senkinek a haja szála nem görbült, és minden expedíciója sikerrel végződött. De sajnos ez egy ilyen szakma. Ritkán, de előfordulhatnak balesetek.
Minket is lesújt Levente barátunk balesete. Rendkívül értékes, felkészült és egyben zárkózott egyéniségű orvos-hegymászót veszítettünk el. Értékes és odaadó munkát végzett a Miskolci Speciális Mentőcsapat orvosaként, a Miskolci Megyei Kórház traumatológusaként. Expedíciónkban is fáradhatatlan kutatómunkát végzett, többek között az akklimatizáció területén.
Expedíciónk minden tagja sajnálatát és részvétét fejezi ki Levente családjának és közeli barátainak, és mindenkinek, akik szerették és tisztelték őt.
Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Barna Dániel
Elhunyt Dr. Szabó Levente, az expedíció orvosa
Amint azt Vincze Szabolcs, az expedíció sajtófőnöke a hivatalosan is megerősítette, Dr. Szabó Levente traumatológus, a magyar csapat orvosa, blogunk szerzője a lefelé tartó út közben lezuhant és életét vesztette. Társai később megtalálták holttestét. Szabó Levente idén júniusban lett volna 40 éves.
Az expedíciósorozat idén a Manaslu (8156 méter, Himalája, Nepál) csúcsának meghódítását tűzte ki célul, aminek sikeréről kedden még örömmel számolhattunk be. Ma megdöbbenéssel értesült szerkesztőségünk, hogy Dr. Szabó Levente életét vesztette. A tragédia körülményeiről szerda délután számol be az expedíció sajtófőnöke.
Dr. Szabó Levente 
Szabó Levente sebész, baleseti sebész és katasztrófa-katonaorvostan szakorvos volt, hobbija, szenvedélye a hegymászás, barlangászat, valamint a búvárkodás.
1969 június 24-én született Máramarosszigeten (Románia). 1994-ben szerezte meg orvosi diplomáját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karán. 1995 óta Magyarországon dolgozik, 1996 óta magyar állampolgárként.
A miskolci Spider Speciális mentőcsoport orvosaként részt vett számos hazai illetve külföldi speciális mentésben (2001 India földrengés, 2003 Algéria földrengés, 2005 Indonézia szökőár).A WEBBeteg szerkesztősége búcsúzik Leventétől, és részvétét fejezi ki családjának, hozzátartozóinak.
WEBBeteg jelenti: Sikeres csúcstámadás
A ma hajnalban indult csúcstámadási kísérlet sikerrel zárult. Erőss Zsolt nepáli idő szerint 10 órakor elérte a főcsúcsot, a "Rocky Summit"-ot.
Kollár Lajos expedícióvezető szerint Dr. Szabó Levente lemaradt, nem biztos a csúcstámadása sikere, ellenben Barna Dánielnek az lehet, ő már nem sokkal a csúcs alatt tartózkodhat.
Ezzel a magyar expedíciós hegymászás tizedik nyolcezresét hódította meg a létező tizennégyből, Erőss Zsolt pedig már a nyolcadikat! A 2008-as sikeres Makalu-expedíció után tehát újabb nagy sikert könyvelhet el a "Magyarok a világ nyolcezresein", hiszen a most meghódított Manaslu a világ negyedik legveszélyesebb és legnehezebben megmászható nyolcezresének számít.
Amint részletesebb információkat kapunk, azonnal közöljük.
Most, a sok havazás után végre kezd szebb idő lenni, a nap is kisütött. Bár a csapatok nagy része már belefáradt a sikertelenségbe (a rengeteg itt lévő emberből eddig csak 5-en jutottak fel). A mellettünk táborozó tajvaniak már elmentek, a japánok egy része elment, más része csomagol, és összességében is letakarodóban vannak. Néhány orosz még próbálkozik, mások elmentek, csakúgy, mint a francia csapat.
Mi szombat hajnalban (05.16.-án) indulunk neki ismét a csúcs felé vezető útnak. Az időjárás előrejelzés szerint 19-20-ára megfelelő időnek kell lennie, akkorra tervezzük a csúcstámadást. Hát meglátjuk…
05.11. Havazik egész nap. Havazik reggel, havazik délután, este még jobban havazik és éjszakára sem áll el. Havat lapátolunk reggel, és délután ismét havat lapátolunk, másnap reggel mégis alig tudunk kijönni a sátrakból.
A tajvani csapat említett sherpájának egyértelműen gyerekkori fertőző betegsége van, nem csoda, hogy a franciák által adott allergia elleni injekció nem segített. Az egész testet érintő, különböző stádiumú viszkető kiütések, a szájnyálkahártya elváltozások még számomra – aki fertőző betegségekben nem vagyok gyakorlott - is egyértelműek. Sok mindenre gondoltam, mit kell esetleg majd kezelnem, de bárányhimlőre nem.
Szerencsére a kezelés tüneti, így tudok segíteni neki. És persze figyelmeztettem őt és a csapattársait a fertőzésveszélyre.
Közben kiderült, hogy eredetileg a csapatuk egy másik sherpája betegedett meg, de ő viszonylag enyhébben átvészelte a betegséget. Az eredeti fertőzésforrás, mint később kiderült, az ő 2,5 éves gyereke volt (ezt csak mostanában tudta meg, amikor telefonon beszélt a családdal).
Nos, így már egyértelmű a dolog.
Egyébként a tajvani csapat, látva a rossz időt, úgy döntött feladja: helikoptert hívtak és lementek, a felszereléseiket pedig majd a sherpák összeszedik.
Délután beszéltünk az orosz csapattal (eredetileg 17-en voltak) akik közül néhányan már lementek. Igyekszünk biztatni őket, hogy jön még jobb idő - mutatjuk a Magyarországról kapott meteorológiai előrejelzést.
Persze nem teljesen önzetlenül, ugyanis ha mindenki lemegy és feladja, végig nekünk kell majd kitaposni az útvonalat.
05.12. Reggel végre nem havazik, és a napsütés is nagyon ránk fér. Kicsit kiszárítjuk nyirkos hálózsákjainkat, ruháinkat. Máris jobb a kedvünk.
Közben látjuk, hogy nagy csomagolás van, a helikopter kétszer is fordul - talán az egyik Japán csapat távozott.
Délutánra aztán ismét itt a menetrendszerinti havazás.
Most minden azon múlik, mikorra várható az a pár napos jó idő (amikor legalább délelőtt nem havazik), hogy ismét nekivághassunk a hegynek.
05.09. Reggel összefagyva ébredünk, és mire felhúzzuk fagyott bakancsainkat, felerősítjük a hágóvasakat, összecsomagolunk már semmi másra nem vágyunk, csak hogy végre lejjebb legyünk, ahol nem vág a fagyos szél és csontig hatoló hóvihar. Tovább itt maradni nincs értelme, mivel a meteorológiai előrejelzés szerint (melyet 2 naponta megkapunk
Magyarországról) az idő ismét elromlik. Úgy tűnik a már kb.1 hónappal előttünk itt lévő orosz csapat sokadik csúcskísérlete ismét nem lesz sikeres. Ilyen időben lehetetlen. Mi magunk is elindulunk lefelé. A C2 táborba érve az idő már békésebb, bár láthatóan borús, és hófelhők közelednek-az előrejelzés nem csal.
Haladunk tovább, még egy óra alatt leérünk a C1-be, majd innen kb.1 óra alatt az alaptáborba. Az úton végig a beígért kompótra gondolunk és arra, hogy ismét annyit ihatunk-ehetünk amennyi belénk fér.
05.10. Alaptábor, pihenés. Reggelire szalonnás-tojásos rántotta-ez itt az Éden.
Csak sajnos az időjárás… délelőtt 11-kor óramű pontossággal elkezdett havazni, ami aztán egész nap és éjjel folytatódik. Pihenünk, várunk. Egy 4-5 napos jó időre van szükségünk, ami azt jelenti, hogy ne havazzon, ne legyen a magasabb régiókban hóvihar. Ekkor próbálhatjuk majd meg a csúcsot támadni (előtte persze ismét vissza kell mennünk az 1,2, ill. 3-as táborokba, ill. egy még magasabban levő helyen kell éjszakáznunk a csúcskísérlet előtt). Addig az alaptábori élet nyugalmát élvezzük. Énnekem meg néha egy kis szakma is kijut - délelőtt megvizsgáltam a tajvani csapat egyik fiatal sherpáját aki napok óta kiütésekkel, torokfájással küszködik. Valamelyik csapat orvosa adott neki allergia ellen valami injekciót, de a dolog nem javult. Nem nagyon lehet tudni, hogy itt a gyerekkori fertőző betegségek elleni oltási rendszer mennyire működik. Meglátjuk, de nem biztos, hogy ez egyértelműen allergia. Egyenlőre tüneti kezelés, mást nem lehet tenni, bármi is az ok.
05.06-án ismét felmentünk az 5770 m-en levő C1-es táborba.
Folytatnunk kell az akklimatizációt, minél nagyobb magasságot elérnünk, hogy amikor majd az idő engedi, szervezetünk fel legyen készülve a nagy magasságra és alkalmasak legyünk a csúcstámadásra.
Sajnos, ez egy igen csapadékos hegy, naponta havazik 40-50 cm-t, ami igen megnehezíti a hegyen való közlekedést, haladást. Az év ezen szakában, a többi 8000-es hegyen ez nem megszokott, ez az, ami itt megnehezíti a csúcs elérését.
05.07-én felmentünk a következő táborig, a C2-ig mely 6350 m magasságban van. Az ide vezető út helyenként meglehetősen meredek, fix kötelek is vannak beépítve, és hát az oxigénhiány miatt nem igen rohangál itt senki. De végül is felértünk, felhúztunk ide is egy sátrat. És reménykedtünk, hogy másnap még kitart a viszonylagos jó idő (ami azt jelenti, hogy délelőtt nem havazik), és tovább is mehetünk.
05.08. A C3 táborba vezető út nem egy nagyon hosszú szakasz, de annál gyötrelmesebb. Csak megy az ember, lép néhányat és liheg nagyokat, hogy levegőt kapjon. Egy Chilei hegymászó felelete a kérdésemre, hogy hova megy, jól szemlélteti az ember lelkiállapotát: "Igen, a C3-ba megyek, de inkább hazamennék". És lépeget mégis tovább az ember, és még egy lépés, és még egy dombhajlat. Mikor végre felérünk, a nagy hóviharban kiásunk egy hóbarlangot, mely fölé felhúzzuk Zsolt könnyű bivaksátrát, amit közben majdnem elvisz az erős szél. Aztán mélyítjük, ássuk tovább a barlangot, hogy mindhárman elférjünk, végül fáradtan úgy döntünk, hogy most már jó lesz és bebújunk a hálózsákok alá. Az alattunk levő hótól csak egy vékony szigetelő és a hálózsák választ el, de legalább már nem fúj a szél. Igyekszünk felmelegíteni összefagyott végtagjainkat.
Érezzük, hogy ki vagyunk száradva, de időbe telik, míg erőt gyűjtünk a teafőzéshez. Ennénk is valamit, de mi az, amit ebben a magasságban (6800 m) meg tudunk enni. Nem nagyon kívánjuk az ételt, de egy kis szárított halat valahogy legyűrünk. Aztán igyekszünk összehúzni magunkat és aludni egy keveset. Éjjel aztán kínzó szomjúságra ébredünk, teát főzünk, kissé feltöltjük magunkat.
Ott hagytam abba, hogy ismét felmegyünk az 1-es (röviden C1) táborba. 05.02-án ezt meg is tettük. Sajnos délutánra az idő elromlott, nagy havazás kezdődött, így másnap lehetetlen volt továbbmennünk, sőt még a lejövetel is kérdéses volt. Végül aztán a nagy hóban néhol csípőig süllyedve leküzdöttük magunkat. Azóta ismét az alaptáborban vagyunk, és sok más csapattal együtt várjuk, azt a kedvező időjárási ablakot, melyben folytathatjuk a csúcs megközelítését. Egyébként délutánonként, esténként a nagy havazásban szinte karácsonyi érzésünk van.
A mostani időjárás előrejelzésünk a következő 2-3 napra kicsit jobb időt jósol. Holnap tehát ismét nekivágunk. Szervezetünk most már alkalmazkodott a C1 tábor csaknem 5800 m-es magasságához, ezt kell tovább "tolnunk" nagyobb magasságra, hogy aztán alkalmassá váljunk a csúcstámadásra (azaz a 8000 m fölötti magasság elviselésére).
De miért is kell szervezetünknek alkalmazkodni? A magasság miatt a fölöttünk levő légréteg, így az általa kifejtett nyomás a tengerszinten mértnél jóval alacsonyabb, a normál 760 Torr nyomás helyett alaptáborunk magasságában kb. 450 Torr. Tekintve, hogy az oxigén aránya ugyanúgy 21% a levegőben mint alacsonyabb magasságban, ez értelemszerűen azt jelenti, hogy minden egyes légvételkor a megszokottnál lényegesen kevesebb oxigén molekula jut a tüdőnkbe. Ezt a szervezet kezdetben gyorsabb és mélyebb légvételekkel próbálja ellensúlyozni, de ennek élettani határai vannak, mert a szapora légzésekkel gyorsan kiürülne tüdőnkből a CO2, és ezzel a vér lúgosodna, ami akár ájuláshoz is vezetne. Nos, ahogy ez már sejthető, a magassághoz való alkalmazkodás egy bonyolult és nem minden részletében tisztázott folyamat. Hogy a szervezet egyensúlya ne boruljon fel és mégis kompenzálódjon az oxigénhiány egyéb szabályozó rendszerek indulnak be: a vese elkezd nagyobb mennyiségben termelni egy erythropoetin nevű hormont, ami fokozza az oxigént szállító vörösvértestek képződését, tehát a szokásosnál több vörösvértest kering egy idő után a vérünkben, így több oxigénhez jutunk. De ennek ára van, mert ez azt is jelenti, hogy vérünk valamelyest "besűrűsödik". Másrészt a vese fokozza a vérből a bikarbonat nevű lugos anyag kiválasztását, így savasítva a vért, hogy elkerülje a szervezet a fokozott légzésből adódó lugosodást. Ez így talán bonyolult, de hát a szervezet egy finoman szabályozott rendszer, ahol minden mindennel összefügg.
Ezen vázolt alkalmazkodási mechanizmusok teljes kifejlődése pedig 2-3 hetet is igénybe vesz (persze ez már az alaptábor elérése előtt elkezdődött, kb. 3000 m-es magasságon).
Persze amikor hegyet mászik, senki sem gondol erre. A szervezet teszi a maga dolgát, a mi feladatunk az, hogy erre elég időt és lehetőséget adjunk magunknak.
Nos, hát holnap, ahogy mondtam, ismét nekivágunk. WEBBeteg háttér: A magasság veszélyei
Ha a tüdőbe bejutott levegő oxigén parciális nyomása kevés az alacsonyabb légköri oxigénszint miatt, akkor kompenzáló mechanizmusok lépnek életbe, melynek első lépcsője a légzés fokozása.
Részletesen: Hogyan reagál szervezetünk a magasságra?
Amire legjobban vigyáznunk kell: a hegyibetegség, fagyásos sérülések, hóvakság elkerülése:
1. A hegyibetegség elkerülésére fontos, hogy ne erőltessük túl magunkat, tartsuk be az akklimatizációban a fokozatosság elvét, türelmesen meg kell várnunk, hogy szervezetünkben beinduljanak az alkalmazkodási reakciók. Itt a türelmetlenség, a nagy nekibuzdulások csak bajt szülhetnek. Azt, hogy éppen mennyire vagyunk az adott magassághoz alkalmazkodva, viszonylag jól mutatják a pulsoximetriás méréseim, ill. a szubjektív állapotunk (ki hogyan érzi magát, fáj-e a feje, van-e étvágya, stb.)
2. A fagyások elkerülésére fontos a jó felszerelés, speciális ruházat mely megtartja a testmeleget, de engedi a pára, izzadság eltávozását (különben ránk fagyna a ruha, vagy állandóan le lennénk izzadva), jó kesztyű, bakancs. Itt is nagy a dilemma, főleg ami a lábbelit illeti. Többféle neves cég méregdrága terméke van forgalomban, van amelyik jó, van amelyik kevésbé jó-de tökéletes itt sincs. Ami nagy magasságokban jó és nem fagynak le benne a lábujjaid, abban alacsonyabb magasságokban óhatatlanul izzad a láb.
3. Megfelelő, 4-es kategóriájú napszemüveg nélkül itt már egy lépést sem lehet tenni. Az igen intenzív napsugárzás, mely a hóról visszatükröződve még erősebb, egy fél nap alatt úgy megvakítana (ha szerencséje van az illetőnek, csak időlegesen), hogy kézen fogva kellene levezetni a hegyről. Tehát, ha egyébként minden rendben lenne, de napszemüveg nélkül maradna az ember (ezért fontos, hogy mindig legyen tartalék), rögtön indulhatna is lefelé, amíg még tud.
Egyébként ez egy nagyon szép, formás hegy, bár innen csak az elő csúcs látszik, az igazi csúcs már csak nagyon fentről, kb.7400 m-ről lesz látható.05.03-ára tervezzük tehát a C2 (Camp 2) kiépítését, mely már 6200 m-en van. Egy éjszaka ott alvás, majd visszatérés az alaptáborba, hogy szervezetünk regenerálódni tudjon, ugyanis az említett magasságokban nagyon keveset tudunk enni, az emésztési folyamatok lelassulnak, a szervezetünk lényegében csak önmaga tartalékaiból él.
WEBBeteg háttér: Fagyási sérülések és kihűlés
A hideg hatására beindul a szervezet védekező reflexe, melynek következtében érösszehúzódás, érszűkület jellemzi a hidegnek kitett területeket. A védekező mechanizmus a későbbiekben azonban káros következményekkel jár, hiszen a tartós érszűkület következtében sérül az adott területek oxigen- és tápanyagellátása.
Részletesen: Fagyási sérülés, kihűlés, fagyhalál
04.29-én reggel 6-kor el is indultunk, és késő délelőtt felértünk az 5770 m magasan levő 1-es alaptáborba (Camp 1, vagy C1 egyszerűen). Itt kis hólapátolás után felhúztuk a sátrunkat. Az oxigénhiány már igencsak érezhető, szervezetünk még nem alkalmazkodott a magassághoz, ilyenkor minden mozdulatot kétszer is meggondol az ember. Az éjszakát fent töltöttük, hogy szervezetünk szokja a magasságot, majd másnap reggel visszatértünk az alaptáborba.Terv szerint 2 napos pihenő következne, majd visszatérés a C1-be, és egy ott eltöltött éjszaka után a 2-es tábor (C2 -6200 m) kialakítása.
Csütörtökön, 04.30-án viszont beköszöntött egy kis havazás, kissé elromlott az idő. Meglátjuk, hogy pénteken, 05.01-én milyen lesz, és mi várható. Ettől függ, hogy szombaton valóban elindulunk-e terv szerint, vagy még 1-2 napot várnunk kell, míg az időjárás alkalmas lesz.
Sok csapat van itt az alaptáborban (németek, svájciak, mellettünk egy tajvani csapat táborozik, a Koreaiak már lementek, tegnap jött egy Francia csapat, egy nagy létszámú orosz csapat már csaknem egy hónapja itt van) és talán mondanom sem kell, nem a miénkhez hasonló szerény költségvetéssel. Ennek ellenére eddig tudomásunk szerint csak 3-4 személy jutott fel a Manaslu csúcsára: 2 koreai,1 iráni és talán 1 portugál hegymászó, de az egyik koreai csúcsmászó sajnos lefele jövet már a C1 alatt általunk nem ismert ok miatt meghalt. Ezen kívül egy olasz hegymászót is halálos baleset ért.
Ami csapatunkat illeti, jól vagyunk, leszámítva a szokásos kisebb-nagyobb gyomorpanaszokat, amit azért kordában lehet tartani. Ennek oka az, hogy a víz itt az olvadó gleccserből származik, sok csapat táborozik itt, tehát a víz tisztasága mindig kérdéses. De ez ilyen helyzetben mindig így van. Kitaláltak erre sok megoldást- mobil pumpás vízszűrőt, kémiai víztisztítást, a kettő keverékét, sorolhatnám... Igazából egy sem vált be. Fel kell forralni a vizet, de ilyen magasságban a víz forráspontja jóval alacsonyabb, kb. 75 fok. Tehát: nincs teljesen biztos megoldás. Szóval most pihengetünk, jókat eszünk-amire feljebb nemigen van lehetőség, és szombaton, ha jó az idő; ismét felmegyünk a C2-be, folytatjuk az akklimatizációt, 05.03-ára pedig a C2 tábor kiépítését tervezzük.
WEBBeteg háttér: Hóvakság
Az erős fény irritálhatja a szemet, szélsőséges esetben kialakulhat a ?hóvakság? a szaruhártya ?megégése?. A betegség erős könnyezéssel, szempirosodással, fájdalommal, égő-szúró érzéssel és homályos látással jár.
Bővebben: Szemészeti tanácsok télre
A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!
-
-
-
Blog leírása
Az expedíciósorozat 2009-es célja a magyarok által még nem mászott MANASLU (8156 m Himalája, Nepál) csúcsa. A beszámolót a csapat orvosa, Dr. Szabó Levente készíti. himalaja.webbeteg.hu
Látogatás: 60914 alkalommalA blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.
-
Hirdetések
-
Saját oldal
-
-
Hirdetés
-
-
