A Mihály napi vásárban

Fiatalabb koromban bántam, hogy egy évben csak kétszer van ilyen kirakodó vásár, most már viszont még a kettőt is sokallom! Hogy miért?

Az egyik ok, hogy nem messze lakunk a vásár helyszínétől. Ilyenkor a kocsinkkal nem szabad mennünk sehová, különben nem lesz parkolóhelyünk, ha hazajövünk. (még a járdán és a parkban is autók állnak)

A másik, hogy egyre több az áruk között a bazár, a felesleges "lom", legalábbis szerintem. A tavalyi évben már megfogadtuk, hogy nem megyünk többet. De hát a kíváncsiság csak oda csalogat....

Apa kijelentette, hogy ő nem jön. Szóval csak a kisfiamra számíthattam. Őt viszont minden érdekel alapon, elvittem magammal. Előtte megszoptattam Ágicát, nehogy távollétem alatt éhes legyen. 

Szombat délelőtt lévén rétegesen felöltöztünk, és elindultunk. A babakocsit itthon hagytam, gondolván úgysem kell. Ráadásul annak idején, mindig szidtam azokat a felelőtlen szülőket, akik babakocsival jönnek a tömegbe. Szegény gyerekek, ott alul, tehetetlenül szagolják és szívják magukba a port, piszkot, és a dohányfüstöt. Sőt babakocsival nehézkes a közlekedés az emberek között.

Szépen haladtunk, a zebránál vártuk, hogy a lámpa zöldre váltson. Már Tomcsinak is megtanítottuk, hogy piros TILOS, zöld MEHET! Figyeli a lámpát, és szól, ha mehetünk. Akkor aztán, gyors léptekkel megyünk, hogy átérjünk mielőtt villogni kezd a lámpa.

Az utca elejéről feltűnt neki a tömeg és a sok tarka-barka szőnyegkupac, valamint a levegőben "úszkáló"  színes léggömbök.

Szerencsére nem követelőző kisfiú, mutogatta a lufikat, de nem állt le hisztizni értük. Közöltem vele, hogy otthon neki is van, ezért haladhattunk tovább.

Azt hittem, a nagy tömeg megijeszti, és majd az ölembe kérezkedik, de nem így történt. Nézte az árusokat, a kipakolt árukat, és a nézelődőket. Én is tudtam nézelődni.

Ami főleg érdekelt engem, azok a gyermek cuccok, játékok és az édességek. A vásárból mindig szoktam venni vásárfiát a szüleimnek és a nagyszüleimnek. Ezt a szokásomat most is megtartottam.

Az egyik helyen felfedeztem a méz árusítókat. Tomcsi imádja a mézet. Ha tehetné, szerintem megenne egyszerre egy egész üveggel is. Otthon tudja, hol tartjuk, ha eszébe jut, hogy kérne, akkor odavisz minket a konyhaszekrényhez, és mutatja, hogy vegyük ki neki.

Odaléptünk a bácsihoz, ahol kiderült, kóstolni is lehet. Kis ostyalapocskákra nyomtak a kért méz fajtából. Többféle, számomra különleges nevű, -és mint kiderült- ízű mézből lehetett választani. Tomcsi itt is telhetetlennek bizonyult. Végig kóstolta az összes fajtát, velem együtt. A végén sikerült kiválasztanom a gyümölcsmézet, ami állítólag az akácméznél is jobb! (több vitamint tartalmaz) Kapásból vettem a szülőknek és a nagyszülőknek is, valamint elkértem az elérhetőségüket, ha ízlik, hol tudunk utánpótlást beszerezni belőle.

A csomagot ott hagytam az eladónál, mert a kezem már így is tele volt a levetett mellénnyel és a pulcsikkal.

A következő állomás az édességes sátor volt, ahol törökméz helyett grillázst, krumplicukrot és mogyorós csókot szereztünk be. Tomcsi egyből le is meózta a sütit.

A fa játékokat áruló nénit is meglátogattuk, ahol kértem a kisfiam, válasszon valamit. Először egy tologatós, szárnyát csattogtató pillangót választott, amivel el is indult a tömeg felé. Sikerült jól le is alkudnom, mikor hirtelen Tomcsi eldobta, és az esernyőket kezdte el fogdosni. Majd felfedezte a kirakós játékokat, amin háziállatok voltak lefestve. Gyorsan alku nélkül leengedett az árból a hölgy, csak menjünk már. Kifizettem, és indultunk tovább. Rápillantottam az órámra, ideje visszafordulni, mert ebédre mamáékhoz voltunk hivatalosak. Ekkor Tomcsi észrevette egy nő kezében a lángost. Az elején csak mutatta, majd mikor nem reagáltam rá, ordítani kezdett. Egyre hangosabban....Aki a környéken volt, az minket nézett. Szívesen vettem volna neki lángost, de sajna mindkét kezem tele volt, úgysem tudtam volna megetetni. Ő pedig nem akarta megérteni a helyzetet. Elég ciki volt! Felvettem az ölembe, így indultunk hazafelé. Útközben még a mézes csuprokat is magamhoz kellett vennem. Nem is tudom, hogy ennyire felmelegedett az idő, vagy a sok szatyor és Tomcsi cipelése miatt, éreztem, ahogy a hátamon folyik a víz.

Alig vártam, hogy hazaérjünk. És hogy jövőre megyünk-e? Majd akkor megmondom!