Apa nélkül (folytatás)

Szóval teltek-múltak a napok. Szerencsére Tomcsi hamar elfelejtette, hogy szurit kapott, másnapra már kutya baja sem volt. Boldogan vette a kezébe a fecskendőt, amivel a doktor néni beadta. Mutogatta mindenkinek a kis fenekét, hová is kapta az oltást. Míg előző nap, ha a kezembe került az injekciós tű, elkezdett sírni, és elszaladt tőlem.

Láza sem lett, egyedül a szuri helye látszott egy piros pöttyként.

Ágica is nagyon jó kislány volt, csak enni ébresztett fel engem. Megszoptattam, megbüfiztettem, kicseréltem a pelust alatta, és visszabújtam az ágyba. Végre nyugodtan tudtunk aludni mi is édesanyámmal.

Így teltek a napok, egyik jött a másik után. Mire észbe kaptam már vasárnap este volt, azaz már csak egyet kell aludni.

Még aznap, anyósomék hozták az ebédet, majd maradtak, hogy Tomcsit szórakoztassák egy kicsit a játszótéren. Mikor feljöttek, tisztába tettük Tomcsit, észrevettük, hogy nagyon piros és feldagadt az oltás helye. Sőt még fájlalja is, ha hozzáérünk. Nincs mese, holnap reggel felhívom a doktornénit!

Így is történt: Éva néni azt mondta, hogy látni akarja azt a popsit, le tudunk menni vagy jöjjön Ő fel? Mivel jó idő volt, és anyósom is jött segíteni nekünk, ő otthon maradt Ágicával, mi pedig Tomcsival lesétáltunk a doktor nénihez. Útközben elég lassan haladtunk, mert tegnap óta ismét újabb pitypangok nőttek ki, amit persze neki le kell tépnie, és el kell fújnia. Ősz van, a fákról hullanak a szebbnél szebb színes falevelek, azokat is fel kell szednünk. Mikor már nem fért a kicsi kezében, adott nekem is, hogy segítsek neki.

Az orvosi rendelőbe előre kért időpontra mentünk - még szerencse, mert nagyon sokan voltak -. Ahogy odaértünk, már szólítottak is minket. Tomcsi nagyon határozottan, bátor lépésekkel közelítette meg a rendelőt, egészen addig amíg meg nem pillantotta a doktor nénit. Akkor ugyanis sarkon fordult, és az ellenkező irányba kezdett el szaladni. Alig tudtam utolérni, és visszavinni a rendelőbe. Ott nagy küzdelmek árán feltettem a vizsgáló asztalra, oda is csak állítva, mert se ülni, sem feküdni nem akart. Gyorsan letoltam a nadrágját, le a pelust. Tomcsi ekkor már ordított, ezért Éva néni csak rápillantott a popsira, majd megállapította, hogy ez tényleg nagyon csúnya! Dusztkötést javasolt rá: valamiféle gyógyszertári sárga kenőcs, jó vastagon, kamillás vatta és folpack. Valamint a további fájdalom és gyulladás csökkentés végett, antibiotikumot is írt fel neki, szirup formájában. Szerencsére ezidáig ez volt az első antibiotikumunk! (Remélem még jó sokáig ez marad az utolsó is!)

Hazafelé inkább már ölben vittem a kis drágámat, mert elég nyűgös is volt. Ráadásul Ágica, a hugi éhes volt, mert kicsit eltelt az idő a gyógyszertárban is.

Otthon egyből pelenka csere, bekentük Tomcsi fenekét, megebédeltettük, beadtuk a szirupot,és tettük le aludni. Ezalatt Ágicát megszoptattam, neki is pelus csere, és alvás. Még csak a fél nap telt el, de már kimerültem. Szörnyű érzés egy édesanyának a gyermekét szenvedni látni, és tudni, hogy nem tudok segíteni neki. Pedig átvállalnám az összes fájdalmukat, ha tehetném!

Az az egy dolog vigasztalt, hogy este, végre hazajön apa!