Néhány megjegyzés a meditálásról

Blog: Myalgiás ölelés - Szerző: csocsoszan

 Olvasom, hogy végre a kutatók is alátámasztják azt az állítást, miszerint az emberi agy sejtjei meditálással regenerálhatóak. A  Harvard egyetem neurológusainak gondolom, mindenképpen hihetünk, ám ami a napi, ajánlott 27 perces meditációt illeti, jó lesz odafigyelni rá. Mert nehogy azt higgyétek, hogy ha most azonnal nekifuttok és lezavartok saját dallamra 27 percnyi kitudjamit, abból lesz is valami. Elsősorban ugyanis tisztában kell lenni a meditáció fogalmával, orvosi értelemben,  másodsorban ismernünk kell saját kapacitásunkat, ami a meditációra való képességet és alkalmasságot illeti, aztán  pedig számolni kell az esetleges sikertelenséggel is. Mindezeket  egybevetve aztán eldönthetjük, hogy belevágjunk-e a kísérletezésbe vagy sem.  Két agyvelőgyulladást éltem át, kétféleképpen. Az ezt követő felépülésem, rehabilitációm is kétféle volt. Az első eset után, tanultabb ismerőseim közül  többen is ajánlották az agykontrollt, főleg azért, mert ez épp akkoriban jött be divatba, akkor jelentek meg először magyar fordításban a Silva-féle kézikönyvek, stb., s mindenki ezzel az újfajta tudással szeretett volna felvértezni engem. Laikusként, természetesen meg sem kérdeztem  erről az orvosom véleményét, mert ugyan ki hitte volna, hogy az ilyesmivel való, hozzánemértő játszadozás veszélyessé is  válhat. Pedig , ha hiszitek, ha nem, igenis árthat az embernek. Egy klinikai értelemben vett  fáradt, kimerült  agy  erre nem alkalmas, s  bizony,  akkor én is ráfáztam a dologra.Jobb lett volna, ha el sem látnak az efféle olvasnivalókkal.   Ha legalább olyasvalaki ajánlotta volna, aki  hasonló helyzetben  már kipróbálta! Ezért mondom nektek, hogy ha nem szívesen  ácsorogtok egy szakrendelés folyósóján-amit teljesen megértek- legalább olyasvalakitől kérjetek ebben tanácsot, aki  hozzátok hasonló helyzetben van . Tapasztalatom szerint csak annak a prádikációját   érdemes meghallgatni, aki legalább nagyvonalakban tudja is, hogy mit beszél, mit ajánl.  Még a " Próbáld ki, mert nekem jót tett..."   verzióba is gyakran  bele lehet bukni, hát még ha eddig sem jut el az ember!  Agy-kontroll-és mindeféle egyéb kontrolltól  mentes  öleléssel  búcsúzom tőletek. A szeretetet korlátlan mennyiségben és kontroll nélkül tartalmazza .