• Felelőtlenség, vagy lehetőség? Első gyermek vállalása 40-50 év felett

        Szerző:
        WEBBeteg

        Negyven felett keveseknek adatik meg, hogy természetes úton essenek teherbe. Magyarországon ma még extrémnek tűnik, ha egy 50 év körüli nő szül. Az ő esetükben kiemelten fontos a biológiai alkalmasság kérdése. Speciális terhesgondozást kíván, és nagyobb szakmai felkészültséget igényel a szakorvosok részéről.

        Bár szülésre a nők többsége ma már a harmincas éveiben vállalkozik, manapság már az sem ritka, ha valaki 40 vagy éppen 50 év fölött dönt úgy, hogy kihord egy kisbabát. Utóbbiaknál többnyire lombikbébi programokon keresztül van mód és lehetőség teherbe esnie a korosabb anyukának.

        Terhességek rendellenességei


        A terhesség során számos nem várt, gyakran tragédiával végződő esemény is bekövetkezhet. Az üszögterhesség, vagy más néven molaterhesség esetében heves hasi fájdalmak és vérzések léphetnek fel. Nagyon ritkán a beteg még a méhét is elveszítheti. Terhességek rendellenességei: üszögterhesség>>

        A világsztárok életét közvetítő magazinok gyakorta számolnak be a babát váró hírességekről, így mi is olvashattuk, hogy Madonna 41, Susan Sarandon 46, Geena Davis pedig 48 évesen lett anyuka. A hazai ismert emberek közül például Jakupcsek Gabriella 45 évesen szülte meg harmadik gyermekét.

        Extrémebb esetnek tűnik azonban, ha egy anyuka az első gyermekét hozza világra 40 év felett, mint például a baba születésekor 42 éves Szulák Andrea esetében, vagy az idén nyárra gyermekét váró Fehér Anna színésznő példájában, aki 52 évesen szülhet majd.

        A spontán teherbeesés 30-35 év között már csak 65 százalék

        Az ideális anyai életkornak a 20-29 év közötti időszakot tekintik a szakemberek, hiszen a gyermekvállalás optimális biológiai időszaka 30 éves kortól 3,5 százalékkal csökken. Vagyis a természetes teherbeesés, a fogamzó képesség esélye jóval kevesebb a kor előrehaladtával.

        Dr. Gasztonyi Zoltán, szülész-nőgyógyászt kérdeztük a kései gyermekvállalás esélyeiről, veszélyeiről és a feltétlen szükséges szűrővizsgálatokról ezekben az extrémnek tűnő esetekben.

        A női meddőség


        Meddőségről akkor beszélünk, ha fogamzásgátlást nem alkalmazva, rendszeres szexuális élet mellett sem következik be a teherbeesés egy év időtartam alatt. A párok körülbelül 15-20 százaléka meddő, azonban orvosi segítséggel jelentős arányban létrejöhet a terhesség. A női meddőség>>

        Az Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrum szakorvosa szerint az első gyerek születésének kitolódása már évek óta megfigyelhető hazánkban is, persze az erre utaló tendencia már sokkal korábban tapasztalható volt a tőlünk nyugatra eső országokban.

        Ma a 35 év felett szülő nők aránya ott megközelíti a 20 százalékot, hazánkban ez az arány jelenleg 13 százalék körül van és folyamatos emelkedést mutat. A termékenység csökkenése kb. 35 év körül kezdődik és a 40-es években a huszonévesekhez viszonyítva közel a huszadára csökken. A teherbeesés aránya ekkor 1 százalék körüli értékre esik vissza egy menstruációs ciklusra számítva.

        A petefészek működésének a leállása 45 év felett a legtöbb nőnél megkezdődik. Ez genetikai és egyéb adottságoktól függően jelentős egyéni változékonyságot mutat, de a számok is igazolják, hogy az 50 év felett teherbeesők aránya elenyésző. – mondta Dr. Gasztonyi Zoltán, aki persze jelezte, hogy 40 éves kor fölött is van lehetőség babavállalásra, de ehhez egyre gyakrabban van szükség orvosi segítségre.

        A KSH 2009-es adatai szerint 96 442 sikeres szülésből mindössze 3 esetben volt 50 év feletti az anyuka. 2000-2008 között pedig összesen 6 újszülött édesanyja volt ötven feletti.

        Hirdetések

        A későn vállalt terhesség veszélye és kockázati tényezői

        Dr. Gasztonyi Zoltán felsorolásából kiderül, hogy a késői babavárás jóval nagyobb tervezettséget és szakorvosi figyelmet követel, mint az ideális gyermekvállalási életkorban, és a sikeres teherbeesés is hosszabb időt vehet igénybe.

        Terhességi toxaemia


        A terhességi toxaemián az anya olyan megbetegedését értjük, mely kizárólag terhesség kapcsán jelentkezik, a várandósság második felében alakul ki. A betegség súlyosbodása akár az anya és a magzat életét is veszélyeztetheti. Tudjon meg többet a terhességi toxaemia okairól, tüneteiről és kezelési lehetőségeiről>>

        Több a terhesség alatt várható szövődmény, több a toxémiás terhesség, gyakoribb a magzat méhen belüli fejlődésének visszamaradása és lényegesen gyakrabban születik ekkor császármetszéssel a baba. A kor előrehaladtával több a cukorbetegséggel szövődött terhesség, fokozódik a trombózis-hajlam és egyre gyakrabban számíthatunk bizonyos magzati kromoszóma rendellenességek előfordulására.

        A magzat egészségét fenyegető kromoszóma-rendellenességek közül talán a Down-kór a legismertebb - a betegséget a 21-es kromoszóma triszómiája okozza, vagyis a normális kettő helyett három kromoszóma található a testi sejtekben.

        Az utóbbi években azt is bizonyították, hogy ezért az emelkedésért nemcsak az anya, hanem részben az apa életkora is felelős. Sajnos azonban nemcsak a Down-kór, hanem a 18-as és a 13-as kromoszómák triszómiái, vagyis az Edwards- és a Patau-kór kockázata is nő a kor növekedésével.

        A terhességi cukorbetegség


        A gesztációs diabétesz kialakulásának hátterében a terhesség során bekövetkező hormonális változások állnak. A várandósság idején ugyanis nemcsak a nemi hormonok szintje változik, hanem más olyan hormonoké is, amelyek a vércukorszintet önmagukban is befolyásolják, vagy az inzulin vérszintjét módosítják. A gesztációs diabétesz és tünetei>>

        A szülész-nőgyógyász a legesélyesebb kockázatok között említette a terhességi cukorbetegséget, mely során átmenetileg megemelkedik a vércukorszint, maguk a sejtek mégis szőlőcukorhiányban szenvednek.

        A megemelkedett vércukorszint a szülés után általában magától rendeződik, így nincs szükség további kezelésre, de ismert az is, hogy a terhességi cukorbetegségben szenvedő nők életük hátralévő részében nagyobb eséllyel betegszenek meg a felnőttkori, 2-es típusú cukorbetegségben. Ha 40 éves kortól vállalunk babát, a vércukorszint pontos szabályzására is szükség lehet.

        35 év felett egyre több terhességgel kapcsolatos komplikáció - például a magas vérnyomás, terhességi cukorbetegség vagy mélyen fekvő méhlepény - lehet jelen a szülés megindulásakor, amelyek szükségessé tehetik a kisbaba császármetszéssel történő kiemelését.

        Melyiket válasszuk: speciális szűrési programok vagy lombikbébi-program?

        A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk


        Egyre több bizonyíték van arra, hogy az életkor előrehaladtával a férfiak esetében is csökken a termékenység, ráadásul a késői életkorban nemzett gyermekek nagy eséllyel születési rendellenességgel jönnek a világra. Jelentősen több a skizofrén és autista gyerek azok között, akiknek édesapja 40-es éveinek közepén jár. A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk>>

        Szakorvosi segítségre abban az esetben lehet szükségünk, ha a rendszeres nemi élet ellenére hat hónapnál hosszabb idő alatt sem sikerül teherbe esnünk. Ilyenkor, előfordulhat, hogy kivizsgálás után nőgyógyászati beavatkozásra vagy mesterséges megtermékenyítésre lesz szükségünk a sikeres fogamzáshoz.

        A sikeres megtermékenyítés esélyét segítő - asszisztált reprodukciós - eljárásoknak köszönhetően, közismert nevén a lombikbébi-programban nagyobb eséllyel születhetnek ikreink idősebb korban vállalt anyaság esetén.

        Dr. Gasztonyi Zoltán, szülész-nőgyógyász véleménye szerint késői gyermekvállaláskor mindenképpen több szűrési vizsgálatot érdemes elvégezni, s olykor nem csupán az anyának, hanem az apának is. Hogy milyen szűrések szükségesek, azt a családtervezésre jelentkező pároknál lehet a legnagyobb biztonsággal meghatározni a családi és egyéni kórelőzmény, valamint az esetleges panaszok függvényében. Ebben az esetben érdemes a megfelelő laborháttérrel és tapasztalattal rendelkező családtervezési centrumot felkeresni.

         Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt!
        A már meglévő terhesség esetén legfontosabb a magzati kromoszóma rendellenességek szűrését célzó vizsgálatok, ezen belül is a kombinált teszt elvégzése, mely ultrahangos és laborvizsgálatból áll, ez a terhesség 12-14. hete között javasolható (első genetikai ultrahangvizsgálat).

        Legalább ilyen fontos a második genetikai ultrahang elvégzése a terhesség 18-21. hete között, melynek során a magzat strukturális, anatómiai és hemodinamikai (keringési) eltérései alapján egyéb rendellenességek kizárására törekszünk – nyilatkozta a szakorvos.

        A terhesgondozás folyamata is összetettebb idősebb várandós anyukák esetében, de ekkor is a legjobb hatásfokú gondozást a testreszabott orvos-szülők kapcsolata biztosíthatja. A terhesgondozási folyamat függ a családi és egyéni kórelőzménytől, korábbi betegségektől, kórházi kezelésektől, a megelőző terhességek lefolyásától, korábbi szülésektől.

        A szakorvos hangsúlyozta, hogy ezekben az esetekben fokozott figyelmet kell fordítani mindazon kockázati tényezők időben történő kiszűrésére, melyek egy későn vállalt terhesség esetén nagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő.

        (WEBBeteg - A. A.)

        Legutóbb frissült:
      • PharmaPlaza - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA
      • Legfrissebb cikkek
      • Önök ajánlották
      • Kiemelt hírek

        A mézfogyasztás jótékony hatásai

        Mai ismereteink alapján a méz közel 70-féle gyógy- és fiziológiai hatással bír.

        Az ionok, ionpótlás jelentősége sportolóknál

        A víz- és elektrolit háztartás egyensúlyára kell törekedni. Mit kell tenni ennek érdekében?

        Hallókészülékkel hallani

        A hallókészülékkel való hallást tanulni kell, nem elég csupán bekapcsolni a készülékeket. Boróka igaz története.

        Terhesség és visszerek

        A visszerek megelőzésében fontos a megfelelő, kiegyensúlyozott táplálkozás terhesség alatt is. Mit tehet még emellett?

      •  





        Hozzászólások (3)
        Írta: Forty
        2015-06-13 21:18
        Én a negyvenedik születésnapom után két hónappal estem spontán teherbe úgy, hogy még nem is terveztünk próbálkozni a második gyerekkel :-)Az elsőt 38 évesen szültem, a második próbálkozásra fogant meg. Pedig a férjem sem huszonéves...de még csak nem is negyven :-)Úgyhogy csak óvatosan az olyan általánosításokkal, hogy 40 felett szinte kizárólag lombikkal sikerülhet.

        Írta: REMÉNYKEDŐ
        2014-04-10 10:53
        Köszönöm 40 éves kor fetetti kismama! Ramény kaptam most!

        Írta: 40 éves kor feletti kismama
        2014-03-06 21:27
        Tisztelt Cikkíró!Miből gondolja, hogy 40 felett szinte csak lombikkal lehet teherbe esni? 5 lombik kezelés után sem sikerült, majd végül spontán igen, azóta is problémamentes a terhességem. Amíg van egy nőnek megtermékenyíthető petesejtje, addig lehetséges a teherbe esés. Van, aki már 35 éves kor alatt korai petefészek kimerülés szindrómában szenved, van, aki akár 46 évesen is képes egészséges gyermekkel teherbe esni. Bár 40 felett már nehezebb a teherbe esés, de nincs általános életkor, amikor egyszer csak mindennek vége.