Igaznak bizonyult az állítás, mely szerint az elektromos készülékek (mint az iPod és a mobiltelefon) súlyosbíthatja a villámcsapás testi tüneteit, akár végzetes belső sérüléseket is okozhatnak.
Ha az elektromos eszközök (iPod, mobiltelefon) használatából adódó egészségkárosodásról beszélünk, valószínűleg nem a villámcsapás az első dolog, ami az eszünkbe jut. Az elektromos eszközök önmagukban nem vonzzák a villámokat úgy, mint például a magas fák vagy a villámhárítók, azonban ha valakinél éppen van ilyen eszköz és eltalálja egy villám, akkor sokkal súlyosabb sérüléseket szenved, a fém ugyanis vezeti az elektromosságot.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Egy 37 éves férfi Vancouverben indult kocogni, majd belecsapott a villám mialatt az iPodját hallgatta. Általában ilyenkor a mellkason és a lábon jelentkeznek másodfokú égési sérülések; azonban a férfi mellkasán ezenkívül két egyenes vonalú égési csík keletkezett, föl egészen a nyakáig és az arca két oldalán,valamint a füle is jelentősen megégett. (Ezek a sérülések pontosan az iPodtól a fülhallgatókig tartanak.) Mindkét dobhártyája beszakadt, a fülében található apró csontocskák eltörtek, elmozdult az állkapcsa és el is tört négy helyen.
|
| A mindennapi élet során számos veszélyforrás leselkedik ránk, melyek egy óvatlan pillanatban súlyos sérüléseket okozhatnak. Ezen veszélyforrások közül kiemelendő az elektromos áram, melynek hatásai súlyos károsodásokat okozhatnak. Az összefoglaló néven elektrotraumának nevezett sérüléscsoport két fő formája az áramütés és a villámcsapás. Áramhatás esetén az emberi test elektromos energia hatása alá kerül, mely könnyen halálos következményeket okozhat. A károsodás mértéke függ az áram erősségétől, az áram típusától (egyen- vagy váltóáram), az áramütés helyétől és a szervezeten belüli útjától, illetve az áramhatás időtartamától. Áramütés, villámcsapás - Mi a teendő?>> |
Az emberi bőr nem vezeti az áramot a testbe, vagyis ha valakibe belecsap a villám, az végigutazik a testen (ezt a hatást tűzátcsapásnak hívják). Habár a mobiltelefonok és más elektromos készülékek nem vonzzák a villámot, ha valaki viseli őket és eltalálja egy villám, a hatalmas energiakisülés, amely egyébként a testen kívül vezetődik le, átmegy az elektromos egység fém részein egyenesen a testbe, és ezzel sokkal komolyabb sérülést okoz, akár szívrohamhoz is vezethet. A fémes tárgy emberi testtel való érintkezése és az izzadság együttesen megbontják a gyakoribb tűzátcsapás menetét, így pont az áldozat testébe vezetik a kisülést, ami egyébként „csak” átmenne rajta. A szerencsétlenül járt kocogó esetében az izzadtság és a fém fülhallgatók együttesen okozták a szélsőséges mértékű elektromos kisülést, amely keresztülsüvített a fején. Egyes orvosok azonban szkeptikusak, és megalapozatlannak tartják az elektromos eszközök súlyosbító hatását. Abban azonban mindenki egyetért, hogy vihar idején be kell húzódni a házba.
A villámcsapás nem olyan ritka jelenség, mint gondolnánk, érdemes odafigyelni rá. Több halálos áldozatot követelt eddig, mint a tornádók vagy a hurrikánok. Átlagosan minden évben 73 ember veszti életét villámcsapás következtében.
Gyakran egyenesen az égből csap le a villám, de a legtöbbször egy közeli dologról (például fáról) ’ugrik’ az emberekre; ezt a jelenséget nevezzük oldalvillanásnak.
|
(WEBBeteg - T.A.)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Elsősegély, sérülések témában:
Baleset: lehetett-e belső sérülése? Áramütés: milyen szövődményei lehetnek? Mérges pókcsípés !