Az 50 év felettieknél a halálozási ráta 19 százalék körül volt, a 18 év alattiaknál 7 százalék. A gyerekeknél tehát jóval alacsonyabb a halálozási arány, pedig Kaliforniában a megbetegedettek egyharmadát ők tették ki.
A világjárványos influenza első sorban a huszonéveseket és a kisgyerekeket betegíti meg, de a kórházi kezelésre szoruló influenzások közül az 50 év felettiek közül hal meg több, állapították meg amerikai kutatók.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A tüdőgyulladás tünetei |
| A tüdőgyulladást nem mindig könnyű idejében felismerni. Gyakran megfázásra vagy influenzára hasonlít, ami szintén levertséggel, köhögéssel és lázzal indul. A tüdőgyulladás tünetei>> |
Az 50 év felettieknél a halálozási ráta 19 százalék körül volt, a 18 év alattiaknál 7 százalék.
A gyerekeknél tehát jóval alacsonyabb a halálozási arány, pedig Kaliforniában a megbetegedettek egyharmadát ők tették ki. A legtöbb kórházi ápolásra a 2 hónap alatti kisbabák szorultak.
Az amerikai egészségügyi hatóságok többször is úgy jellemezték a sertésinfluenzát, hogy az a fiatal korosztályok betegsége. Ezért a 25 éven aluli fiatal felnőttek és a gyerekek az elsők között kapják meg a védőoltást.
|
A szezonális influenzákkal általában a 64 éven felülieknél és az 5 év alatti gyerekeknél valamint a krónikus betegeknél a legmagasabb a kórházi ápolás és a halálozás aránya.
Bár a sertésinfluenzáról azt mondják, hogy általában enyhe lefolyású betegséget okoz, de a kórházi kezelésre szorulók egyharmadánál a betegség súlyos, és intenzív osztályos ápolást igényelt.
A kaliforniai kórházi esetekből a terhes nők 20 százalékát kellett intenzív osztályon ápolni.
Gépi lélegeztetésre szorult a legtöbb felnőtt, a gyerekeknek pedig több mint egyharmada.
(FH)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Egészséges élet témában:
Fáradt vagyok, pedig sokat alszom Az energiaital mellékhatásai A túl sok vitamin veszélyei